Egészségügyi útmutató űrhajósjelölteknek: erre készüljünk, ha az űrbe szeretnénk menni

2702

Az Európai Űrügynökség (ESA) március vége óta újra űrhajósokat toboroz, és ez alkalommal korra, nemre, világnézetre, esetleges testi fogyatékosságra, szexuális orientációra, illetve pilótaképzettségre tekintet nélkül szinte bárki jelentkezhet, akinek mesterdiplomája van valamilyen természettudományos tárgyból, így ez az időszak rettentő izgalmasnak ígérkezik. A fizetés 5400 és 8600 euró közötti (2-3 millió forint) a tapasztalattól függően, nem beszélve az egyéb juttatásokról. Jó lehetőségnek hangzik, ugye? Vajon milyen feltételeknek kell megfelelni, és milyen kihívások várnak a jelentkezőkre? Járhat-e bármilyen hátránnyal egy űrutazás?

A hatlépcsős jelentkezési folyamat a következőkből áll:

  1. Szűrési folyamat a jelentkezés során beadott dokumentumok alapján.
  2. Kognitív, technikai, motoros koordinációs és személyiségtesztek.
  3. Pszichometrikus tesztelés, egyéni és csoportfeladatok, gyakorlati vizsgák.
  4. Orvosi vizsgálatok, amelyek a fizikai és pszichikai állapotot mérik fel.
  5. Bizottsági interjú, amely során többek között a technikai és viselkedési kompetenciákat vizsgálják.
  6. Végső interjú az ESA vezérigazgatójával, majd döntéshozatal.

A jelentkezés során egy körülbelül 80 oldalnyi egészségügyi követelmény-rendszernek kell megfelelni, és a vizsgálatokat a jelentkezők saját maguk finanszírozzák, bár létrejöttek már a jelentkezőket támogató szerveződések éppen azért, hogy az anyagiak ne jelentsenek akadályt senki számára, aki amúgy jól megérdemelt hellyel rendelkezhetne az űrhajón.

Újonnan kiválasztott ESA-űrhajósok 2009-ben az ESA pavilonja előtt Le Bourget-ban (ESA)

A vizsgálatok többek között kiterjednek arra, hogy mik az egyéni célok, a csapat céljait ezekhez képest mennyire tartja fontosnak az egyén, milyen vezetői, illetve parancskövetői készségei vannak a jelentkezőnek. Vizsgálják továbbá a stressztűrő képességet, és megerőltető fizikai terhelésnek vetik alá a jelentkezőket: dönthető asztal-teszt, tüdő-, szív- és keringési rendszer-vizsgálatok, valamint úszás, hiszen a képzés nagy része víz alatt történik, illetve visszatéréskor vízben is landolhatnak. Az igazi megpróbáltatások viszont csak a kiválasztás után kezdődnek.

A kiválasztott asztronauták a kilövés előtt karantén- és egészségügyi képzést kapnak ‒ hiszen lehet, hogy éppen a repülőorvos/űrorvos szorul majd egészségügyi ellátásra ‒, majd kiképezik őket az egyéni feladataik ellátására, űrséta megtételére, valamint orosz nyelvi tréninget is kapnak.

A kiválasztási és kiképzési folyamat azonban még nem az igazi kihívás, hiszen az első valóban komoly nehézségek csak a kilövés előtti órákban kezdődnek, amikor is szinte fekvő pozícióban, lábakat felemelve kell ülni és várni, míg minden ellenőrzést, előkészületi feladatot elvégeznek odakint. A testben található folyadékok ekkor visszafolynak a lábból a torzó felé, ezek a folyadékok pedig rövidesen el akarják hagyni majd a testet. Erre a kilövés előtti órákban már nincs lehetőség, így az űrhajósok egyfajta “pelenkát” viselnek, amit hivatalosan “maximális nedvszívó-képességű ruhadarabnak” hívnak, és igen, valóban arra jó, amire egy pelenka, hiszen ha menni kell, hát menni kell…

Nicole Stott és Michael Barratt, az STS-133 küldetés űrhajósai tréningeznek a fellövés előtti és közbeni különleges testhelyzetben (NASA)

A családtól, barátoktól és egyáltalán a Földtől való elszakadás mellett a további megpróbáltatások, az egyénre szabott feladatok az űrben érik az űrhajósokat, amelyekre természetesen a lehető legjobban megpróbálják felkészíteni őket még idelenn. Időrendben a következő egészségügyi problémákkal kell megküzdeniük.

Vesztibuláris rendszer: hányinger, amelyet érdemes csillapítani, hiszen a teljes védőruházatot viselő űrhajósok meg is fulladhatnak a sisakba kerülő gyomortartalomtól. Az űradaptációs szindróma körülbelül három napig tart, ezen idő alatt pedig ellenjavallott minden hirtelen fejmozgás.

A mikrogravitáció miatt a fülben fellép az ocotonia nevű jelenség, amely azt eredményezi, hogy az asztronauta nem tudja merre van felfelé, és a test azt hiszi, hogy megmérgezték, ennek következtében pedig újra hányinger, illetve hányás léphet fel, amely ellen természetesen injekciót, illetve gyógyszert is kapnak az űrhajósok. A kutatások jelenleg azt vizsgálják, hogy a hallássérült emberekre milyen hatással van ez a jelenség, hiszen az ő fülük egy picit másképpen működik, mint halló társaiké.

Szív- és érrendszer: az első 24-72 órában a vérnyomás megemelkedik, a szív morfológiája megváltozik, a fejbe több vér tolul, amelytől az arc feldagad, a lábak pedig vékonyabbak lesznek. Ez idővel beáll a normál földi hanyatt fekvő állapotban, illetve állás közben mérhető vérnyomásra. Ez a vérnyomáskülönbség az oka, hogy amikor az űrhajósok visszatérnek a földre, nem tudnak sokáig állva maradni (ortosztatikus intolerancia), hiszen földet éréskor pont az ellenkező történik: a vér a lábakba áramlik, így az agy nem kap elég vért a hosszan tartó állás kivitelezéséhez. A vérben lévő vörösvértestek száma eddig még ismeretlen okok miatt csökken az űrben, ezért az űrhajósoknál vérszegénység alakul ki.

Dekompressziós betegség: a test szöveteiben lévő nitrogén a nyomás csökkenésével felszabadul, amely ízületi és izomfájdalmat, fáradtságot, zavarodottságot okoz. Ezt a kilövés előtt tiszta oxigén belélegzésével próbálják megelőzni, illetve enyhíteni.

Látás: a megváltozott külső nyomás hatással van a koponyaűri nyomásra is, amely kilapítja a szemgolyó hátsó falát. Hypermetrópia (távollátás) alakul ki, amely következtében az űrhajósoknak olvasószemüvegre lesz szükségük. Ez a probléma rövidtávon az űrhajósok egyharmadát, hosszútávon kétharmadát érinti, de arról egyelőre nincs adat, hogy egy évnél hosszabb idő alatt mi történik a szemmel, illetve a koponyaűri nyomással. Ezt az emberes Mars-expedíciók szempontjából érdemes lenne kutatni, hiszen adott esetben veszélyeztetheti is a küldetést. A koponyaűri nyomás mérésére, monitorozására, illetve kezelésére jelenleg igyekeznek nem invazív módszereket kidolgozni, amelyeket az űrben is lehet majd alkalmazni. A kutatók arra jutottak, hogy egy bizonyos diabéteszgyógyszer enyhítheti ezeket a tüneteket, de hosszútávú megoldást egyelőre nem találtak.

Mozgásrendszer: tulajdonképpen egy gyorsított öregedési folyamat megy végbe az űrben a mikrogravitáció miatt: csont- és izomtömeg-lebomlás következik be, amely főképp a testtartásért felelős izmokat és csontokat, valamint az alsó végtagokat érinti. A vesekő-képződés kockázata is megnő, mivel a kalcium a csontokból lebomlik, beépülni viszont nem tud máshová, így a vesében rakódik le. Az izmok lebomlását megelőzendő, az űrhajósoknak minden nap több órát kell edzeniük különleges körülmények között, például kötelekkel leszorítva, hogy imitálják a földi gravitációt.

Emésztőrendszer és endokrin rendszer: megváltozik az ízérzékelés. A metabolizmus felgyorsul, a testnek több energiára van szüksége az űrben, ami űrséták alkalmával még inkább megnövekszik. Az űrhajósok általában sokkal inkább kívánják a szénhidrátban gazdag ételeket, viszont a Földre mégis lefogyva térnek vissza.

A fiziológiai stresszhatásoknak köszönhetően hormonális változások állnak be: a kortikoszteroidok és a katekolamin fokozott keringése immunrendszer-szabályozási problémákhoz vezet. Ez azt eredményezi, hogy akinek volt már problémája a herpesz vírussal, annak nagy eséllyel ki fog jönni a herpesze, és még az is allergiássá válhat az űrben például bizonyos ételekre, akinek nem volt addig semmilyen allergiája. Ezért is kell a Michelin-csillagos szakácsoknak úgy elkészíteniük az űrhajósok ételét, hogy azok lehetőleg semmilyen allergén anyagot ne tartalmazzanak.

Alvászavar: attól függően, hogy hol jár az asztronauta az űrben, több napfelkeltét is láthat, mint mi a Földről, így alvászavarok léphetnek fel a megváltozott fényviszonyok miatt. Ugyancsak hozzá kell szokniuk az űrhajósoknak ahhoz, hogy a mikrogravitáció miatt lekötözve alszanak.

Kozmikus sugárzás: minden űrben eltöltött év 10%-kal megnöveli a rákos megbetegedések kockázatát. Ez a nőkre nézve különösen veszélyes, hiszen ők földi körülmények között is hajlamosabbak az ilyen jellegű betegségekre.

Visszaérkezés: ismételten nagyon erős hányinger fogja el az asztronautákat a már említett okok visszafordulása miatt. Minden űrhajóst azonnal megvizsgálnak, és ezután mindenkit visszaszállítanak a kiképzési helyére. Ha útközben vészhelyzet lép fel, félúton általában van egy készenléti kórház, ahol sürgősségi ellátást kaphatnak az űrhajósok, így az Amerikában kiképzettek például Skóciában részesülhetnek ilyen ellátásban. Amint “hazaérkeztek” az asztronauták, további egészségügyi vizsgálatokon vesznek részt.

Az ortosztatikus intoleracia miatt kerekesszékben láthatjuk őket a visszatérés utáni pillanatokban. Fizikoterápiára és progresszív edzéstervre van szükségük ahhoz, hogy visszanyerjék az elvesztett izomtömegüket, és bár ez a csonttömegre is pozitív hatással van, kutatások azt bizonyítják, hogy az elveszített csonttömeget – különösen a csöves csontok esetében ‒ soha nem tudják már visszaállítani 100%-osan. Mivel az asztronauták veszítenek tömegükből az űrutazás alatt, így táplálkozási szakemberre van szükségük, hogy visszanyerjék eredeti tömegüket, illetve hogy kezeljék az esetlegesen kialakult allergiáikat. Két küldetés között ajánlott egy évet várni, hiszen a test különféle rendszereinek legalább hat hónap kell, hogy visszaálljanak az eredeti, egészséges állapotukba.

Alvás az űrben. A Nemzetközi Űrállomás személyzetének több okból sem egyszerű a pihenés. A súlytalanság miatt ez csak lekötözve lehetséges, ráadásul a napi 16 napkelte és 16 napnyugta alvási időszakra eső része sem könnyíti a helyzetüket (ESA)

Ha mindez nem lenne elég megerőltetés a szervezet számára, egy űrutazás során még vészhelyzetekkel is számolni kell: fogbetegségek, vakbélgyulladás, sürgősségi műtétek, trauma, szívroham, megnövekedett koponyaűri nyomás stb. Mit tehetnek ilyen esetben a Föld felszínétől több száz kilométerre, mikor a segítség legjobb esetben is 3 óra alatt ér oda? A Földön jól bevált módszerek az űrben az alábbi nehézségekbe ütköznek:

A gyógyszerek szavatossági ideje nem ugyanaz az űrben, mint földi körülmények között. Ez termékenként különböző, nincs általános szabály rá, de az alapanyagok gyorsabban lebomlanak a mikrogravitáció, illetve a megnövekedett sugárzás hatására.

A folyadékok másképp viselkednek az űrben, így például a fecskendőbe való felszívásuk sem olyan egyszerű. A folyadék kiszorul a tárolóedény szélére a mikrogravitáció miatt, és középen légbuborék keletkezik. A légbuborék fecskendőbe való felszívása, majd a páciens véráramába fecskendezése végzetes is lehet, így az eljárást különleges technikával kell végezni.

A távgyógyításnak, ahol telekommunikációs eszközök segítségével a távolból (a Földről) diagnosztizálnak betegségeket, egyelőre komoly korlátai vannak, de például ultrahangos vizsgálatokat rendszeresen végeznek ezzel a technikával.

Műtét az űrben: az űr a súlytalanság miatt instabil helynek számít, a műtendő személyt le kell kötözni, és a műtétet végző személynek is ki kell támasztania magát valahogyan, illetve a szervek adott esetben akár ki is szállhatnak a testből műtét közben. Stabilizálni kell az eszközöket is, és az altatás sem ugyanúgy működik, mint földi körülmények között, illetve a sebgyógyulás is másképp megy végbe, amit szintén figyelembe kell venni. (Itt emlékezzünk meg egy pillanatra a laposféregről, amelynek ha a Földön levágjuk a farkát, az visszanő, de az űrben ugyanezt megtéve tizenötből egynek nem a farka nő vissza, hanem egy második fejet növeszt.)

Újraélesztés: az újraélesztendő személyt le kell kötözni, és az újraélesztést végző személyt is stabilizálni kell. A leghatékonyabb módszer erre a kézenállás, amikor is az újraélesztő személy a lábát a “plafonnak” támasztja, kezeivel pedig az újraélesztést végzi. Idáig ez a legstabilabb módszer, viszont az újraélesztést végző asztronautának elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy ezt véghez tudja vinni.

A második a hatékonysági sorrendben az Evetts‒Russomano-módszer, ahol az újraélesztést végző űrhajós a lábaival átkulcsolja az újraélesztendő személyt, és miközben az űrkabinban ide-oda lebegnek, újraélesztést végez. A legkevésbé hatékony módszer a fordított medveölelés, ahol az újraélesztést végző személy hátulról öleli át a beteget. Itt is lebegni fognak mindketten, de sajnos ez a módszer meglehetősen nehezíti a lélegeztetést.

Mindhárom módszer esetében fontos, hogy hol vagyunk: a Nemzetközi Űrállomáson, a Holdon, vagy a Marson, hiszen a különböző gravitációs értékek miatt a manuális újraélesztéskor alkalmazott erő kifejtésében alapvető fontosságú testsúlyunk is változik. Ha 70 kg a tömegünk, akkor a földi súlyunk a Marson 26,3 kg, a Holdon pedig csak 11,6 kg tömegnek megfelelő súlyt jelent. Az újraélesztés kapcsán felmerül az a kérdés is, hogy vajon etikus-e újraéleszteni valakit, ha utána nem tudjuk neki megadni a kellő orvosi kezelést?

Élet-, végtag- és küldetésmentő paradigma: míg a Nemzetközi Űrállomásra pár óra alatt odaér egy Szojuz, addig a Holdra vezető út három napba telik, de ha már a Marsról van szó, akkor ott hónapokról beszélünk, ráadásul 8-56 perces időelcsúszásban kapjuk meg az információt onnan. Ezen paradigma szerint lehetséges, hogy fel kell áldoznia valakinek a szemét, vagy éppen egy végtagját a küldetés sikere érdekében, hiszen nem feltétlenül van lehetőség, kellő szakértelem, vagy éppen megfelelő eszköztár a gyógykezeléshez, és a hazaút is akadályokba ütközhet.

Az még mindig vita tárgya, hogy az emberes Mars-expedíciók előtt kivegyék-e a vakbelet, epehólyagot stb. csak azért, hogy megelőzzenek valószínűsíthető vészhelyzeteket. A másik probléma a gyógyszerek feljuttatása az űrbe, adott esetben a Marsra, hiszen ez nem olcsó és nem könnyű feladat, ráadásul mivel hamarabb bomlanak le mikrogravitációs környezetben, ezért lehet, hogy mire célba érnek, használhatatlanokká válnak.

Űrfutópad. Steve Swanson parancsnok futóedzést tart a Nemzetközi Űrállomáson (NASA)

Az ESA fantasztikus lehetőséget kínál az eddigieknél sokkal szélesebb réteg számára, hogy feljuthassanak az űrbe anélkül, hogy milliókat kellene fizetniük, és még az emberiség segítségére is lehetnek vállalt munkájukkal. Az út viszont nem veszélytelen, és érdemes felkészülni a test maradandó károsodásaira is, hiszen bármilyen fejlett is jelenleg az űrgyógyászat, mindig újabb és újabb nehézségekkel kell megküzdenie. Mindezek fényében, aki szeretne, május 28-ig még jelentkezhet űrhajósnak az Európai Űrügynökség honlapján: Astronaut – ESA Jobs.

Hozzászólás

hozzászólás