Namíbiai útinapló IV.

901

A 40 cm-es Dobson munkába állításakor sajnos két dolog történt: egyrészt kiderült, hogy a goto pontossága nagyon rossz, másrészt egy órával sötétedés után megjöttek a felhők! Éjfélig ki is tartottak, ez okozott némi ijedelmet körünkben, hisz Janival ketten, fejenként majdnem 30 ezer forintnak megfelelő namíbiai dollárt fizettünk a műszer három napos kibérléséért. (A namíb dollár második legnagyobb címlete a 100-as, így 6000 dollárnyi vagyonkánk egész köteget alkotott. A legnagyobb, 200-as címletből nem kaptunk, alig van forgalomban.) Mérgünkben lefeküdtünk aludni három sör elfogyasztása után. Éjfélkor Lóránd ébresztett bennünket, hogy derült az ég, így lassan kikecmeregtünk az ágyból, és nekiálltunk észlelni a Scorpius és Sagittarius halvány gömbhalmazait. No nem a Messier- vagy NGC-katalógusban szereplőket, hanem a Terzan és Tonanztintla által felfedezett, porfelhők mögötti példányokat. És – hála a 40 cm fénygyűjtő képességének – látszottak!

 

A 40 cm-es Dobson (összehasonlításul Lóránd 187 cm-es magasságával).

A második estén ismét megjelentek a felhőpamacsok, csak hogy bosszantsanak bennünket. De nagyon hamar szétoszlottak, így haladhattunk a listánkkal. Elsősorban a déli ég fényes spirálgalaxisai szerepeltek rajta: NGC 4038-39 (Csápok-galaxispár), M83, NGC 5128 (Cen A), NGC 5068, NGC 2442 (Volans-galaxis), de a halványabbak közül is láttunk párat: Lupus-galaxis (12 millió fényévre lévő törpegalaxis az M83 csoportban), Circinus-galaxis (szintén ugyanitt egy törpe). A program másik fő vonulatát a Tejútrendszer halvány, vörösödött, porfelhők mögötti gömbhalmazai képezték. Ezek legtöbbször 11m alatti, de 5 ívperc körüli méretű, rettentő alacsony felületi fényességű halmazok voltak: csillagaik hamarabb látszottak, mint maga a ködösség. Néhány közülük: Ruprech 106 (Centaurus), van den Bergh – Hagen 176 (Norma), E3 (Chamaeleon). Ezeken kívül én a déli ég emblematikus és kevésbé ismert planetáris ködeit is szerettem volna távcsővégre kapni, ami sikerült is: NGC 5189 (Mus), ami egy küllős spirálgalaxisra hasonlít, a szimmetrikus Shapley 1, és az Űrtávcső által is fotózott Menzel 3 (Hangya-köd, Norma), Bumeráng-köd (Centaurus). Néhány extrém mélyég-objektumot is beterveztünk: a béta Pictoris porkorongját, ami sajnos nem látszott, és az M87 jetjét, ami viszont igen! Meg is jegyeztem, hogy ha 20 cm-nél kinyílik az ég, akkor 40 cm-nél kinyílik az Univerzum! Talán a legmeglepőbb égitest a Homunculus-köd volt az Éta Carinae körül: a fényes köd két lebenye, és a köztük lévő „csokornyakkendő” is tökéletesen kivehető volt, sőt, a köd felszínén szálak kígyóztak, míg az egész intenzív narancssárga színben fénylett – 450x-es nagyítással. Erre a kiemelkedő seeing miatt lehettünk képesek.  Azt már tudtunk, hogy a namíb ég derült, tiszta, sokszor átlátszó (bár néha nem is annyira), de hogy a seeing is példátlan legyen, arról nem hallottunk! 2,5 éjszaka nagyon jó, sőt, soha nem látott volt a nyugodtság: végre egészen pontosan megtapasztalhattuk, milyen is a 10-es nyugodtság: a 40-es műszerben teljes átmérőn 300x-sal állt a Szaturnusz képe a zenitben, a sávok színesek és hihetetlenül sok volt belőlük, az egész rajzolhatatlan, olyan, mintha a Cassini szonda fedélzeti kameráját néznénk…

Az NGC4038 és -39 (Sánta Gábor rajza).

 

Gábor észlelőfüzete: déli planetárisok.

 

M83 (Kernya János rajza).

Lóránd fókuszáláskor azt tapasztalta, hogy a csillag képe nem rezdül, mintha állókép lenne. A fényes csillagok diffrakciós gyűrűi tankönyviek. Az a döbbenetes, hogy nem csak a gyors mozgás, hanem a lassú hullámzás is teljesen hiányzott! Lóránd, ezt kihasználva, finom ködöket és galaxisokat fotózott, amelyek a nyugodt légkör miatt tele vannak részlettel, a halványabb csillagok alig több mint 1 pixel méretűek… Asztrofotósunk nagyon eredményesen zárta az expedíciót: a fényes, ismert célpontok (M 8 – M20, Omega Cen, Cen A, Carina-köd, Hangyász-köd) kívül halványabb, kevésbé ismert vagy csak elhanyagolt célpontokat is fotózott, méghozzá mind csillagászati, mind esztétikai szempontból kiváló minőséggel: NGC 55, NGC 300, NGC 6231 és környéke (Hamis Üstökös), NGC 6188 („Kezek”-köd), NGC 3324 DF és NGC 3293 halmaz együttese, NGC 6334 (Macskatappancs-köd), az M7 körülötti sötét porfelhők és talán a leglátványosabb a porösvényekkel keretezett Chamaeleon régió (IC 2631 és Cha I DF) – kb. 6 és fél órás össz-expozícióval.

 

Példa a 10-es nyugodtságra: Lóránd feldolgozatlan nyers képkockája az NGC5139 gömbhalmazról.

 

Példa a kiváló átlátszóságra: Lóránd 3 perces ISO 800-on készült nyers kockája a Lagúna-ködről.

 

Ritkábban fotózott témák is terítékre kerülnek: 5 perces nyers kocka az NGC55-ről (Az össz-expozíciós idő több óra lett).

Szabad szemmel is izgalmas volt az ég! Mivel már kilencedik napja folyamatosan észleltünk, már kezdtünk fáradni, így amikor Jani a 40-essel észlelt, addig én szabadszemeztem. A Tejút képezte a fő látványosságot, amelynél feltétlen ki szerettem volna próbálni valamit. Azt állítják sokan, hogy a Tejút centruma árnyékot vet, olyan fényes. Voltaképp nem fényesedik ki annyira, amennyire gondoltam – már Krétán is ugyanígy, teljes pompájában láttuk a centrumot. A zenitben delelő Sagittarius csillagfelhő, és környéke mégis döbbenetes: a felületén lebegő fényes csillagok miatt a látvány teljesen térbeli, olyan az élmény, mintha egy, a Tejútrendszer magja körül keringő űrhajóból néznénk – és valójában így is van… A mag árnyékvetését nem tapasztaltam egyértelműen, de egy fehér lapot a zenit, majd a kietlen déli pólus felé fordítva a felületéről visszavert fény mennyiségében hatalmas különbség volt. Ujjam halvány, diffúz árnyékot vetett, talán ez az, amiről beszélnek. A Carina-Tejút volt a legragyogóbb: ez a rész tartalmazza a szabadszemes, kb. 2 magnitúdós Éta Carinae ködöt, ami az egész déli Tejút legfényesebb foltja, leelőzi az M7-et is. A halmazok közül az IC 2602 (Déli Fiastyúk) is lekörözte az M7-et, ami azért nem volt rossz, hisz 2,5m-s hamis magként kijelölte a Tejút magjának irányát.  A Skorpióban lévő NGC 6231 régió is igen látványos: olyan, mintha a 3m-s halmazból egy legyezőszerű csóva indulna ki: halmazok és ködök együttese. Ezt Hamis Üstökösnek (The False Comet) is nevezik, tele van por- és gázködökkel, nyílthalmazokkal. A sötét ködök a Tejútban félelmetesek. A Szeneszsák mindent ural, és egy érdekes emberalak fejét alkotja, aminek vállát és egyik karját az IC 2602 körüli porfelhő képezi, ami egyáltalán nem marad el a Szeneszsák mögött. Az alak másik válla és karja az Acrux alatti, és a Muscában, valamint a Chamaeleonban húzódó sötétköd-komplexum: kezdete a vékony, szabad szemmel is hihetetlenül kontrasztos „Dark Doodad” köd, a folytatása a Chamaeleon régió, a vége pedig a Nagy Magellán felhő felé nyúlik el. Utóbbi a legszebb átlátszóságú estéken kb. 8×6 fok átmérőjű küllős spirálgalaxisként látszott, a karok is egyértelműek voltak. A Kis Magellán „tojása” cseppet sem ilyen látványos, de azt feldobja a bolyhos csillagnak látszó NGC 104 (47 Tuc)! A legszenzációsabb az állatövi fény volt: a hajnali sokkal, de sokkal fényesebb, szinte árnyékot vet, mintha hajnalodna, de még egy óra van a szürkület kezdetéig, szálas szerkezetű, és nem ér véget – az ekliptika menti fénysáv köti össze az estivel. Hajnalban a 8m-s Lemmon-üstökös csóváját a 10×50-es binokulárral 2 fok hosszan lehet követni – az Androméda-köd mellett. Ez, vagyis az M31 érdekes módon kevésbé marad el fényességben a Kis Magellán felhőtől, mint gondoltam. Az M31 kb. 3,5m-s, az SMC 2,5m körüli lehet, de sokkal nagyobb és diffúzabb, így a mi kis északi galaxisunk egyáltalán nincs lemaradva mögötte. Az LMC más: tényleg egy kisebbfajta égi szörnyeteg, ami olyan 0-1 magnitúdós lehet. És végül a határfényességről, amit minden alkalommal megbecsülök, amikor különösen jó ég alá kerülök. A becslés a zenitben, a Corona Australis csillagképben történt egy átlagos – tehát nem a legjobb átlátszóságú, de kiváló nyugodtságú – éjjelen. A 7,85-ös csillag gond nélkül jön EL-sal, a 8,15-ös csak néha ugrik be – határmagnitúdó: 8,0!

Az állatövi fény (Sánta Gábor felvétele).

Mivel már pár napja nincs Hold, az egész éjszakát végigészleljük, ami elég fárasztó. Általában nincs nagy hideg éjjel, de előfordult, hogy rettenetesen fáztunk. Hajnalban fekszünk, és 11-12 óra körül kelünk. Tegnapelőtt meglátogattuk a HESS nemzetközi gamma-obszervatóriumot, ahol hatalmas tükrökkel vadásznak a Cserenkov-sugárzás (amit a gamma-sugarak a légkörben váltanak ki) rettenetesen halvány fényfelvillanásaira. Már messziről látni lehetett az óriás idegen űrhajóra emlékeztető szerkezetet, ami közelről egy 30 m átmérőjű, hatszögletű szegmensekből álló tükörrel ellátott műszerré változott – a legnagyobb, a látható tartományban működő (de a gamma-tartományról képet alkotó) műszer a világon! A nagy távcsövön kívül még 4 kisebb is volt, de monumentalitásában egyik sem ért fel az óriással. Egyszerűen hihetetlen volt!

 

A HESS obszervatórium.

A kisebb távcsövek50cm-es tükrei kör alakúak.

 

Az új építésű óriás távcső tükrei már korszerűbb, hatszög kialakításúak, nincs térköz a tükrök között.

 

Gábor a távcső kameratermében.

Tegnap visszavittük a Dobsont a Hakosra, ahol egy rövid beszélgetés után csináltunk egy közös fotót Waltraud-dal, majd hazaindultunk.

 

Jani és Waltraud Gábor fotóján.

A visszaúton a páviáncsapatok átkelése az úton már megszokott látvány volt, ahogy a szétmállott, cukorsüveg alakú gránitsziklák is, melyek 1,8 milliárd esztendeje dacolnak az elemekkel. A nap végén, 4 órakor Joachim kivitt minket a közeli szakadékhoz, ahol egy kanyon és egy vízesés is található. Alig 6 km-re van a háztól, Lóránd a múltkori futásakor is valamivel előtte  fordult meg – nem is tudtuk, milyen hihetetlen természeti csoda rejtőzik itt. A namíb magasföld itt szakad le nyugat, a sivatag és a tenger felé, de előtte még 2000-es csúcsok szegélyezik, mint a Gamsberg is. Ez itt az Isabis folyó völgye, sziklás medre üres, csak egy kis tavacska fénylik a vízesés alatt. Könnyű elképzelni, micsoda látványosság lehet az esős évszakban… Itt, ezen a varázslatos, spiritualitással teli helyen néztük meg a naplementét.

 

Út az Isabis völgye felé.

Naplemente a vízesésnél.

A szurdok.

Ma pedig, míg ezt a bejegyzést írom, az Adele-től és Joachimtól kapott oryx (nyársas antilop) húsából készült pörkölt fő. (Akik olvasták Éder Iván két évvel ezelőtti blogját, azok tudhatják, hogy Csukovics Tibor kudu-antilop húsából főzött paprikást.) Adele sütött nekünk kenyereket is – az út kulináris szempontból is remekül alakul.

 

Antilopból készült pörkölt.

És sajnos lassan vége – hamarosan el kell hagynunk ezt a csodálatos országot, lenyűgöző tájat és elképesztő eget. De addig még két nap van hátra – és két napba sok minden belefér, például ma valódi terepjárós szafarira indulunk! – még jelentkezünk egyszer, utoljára, a johannesburgi reptérről kedd este.

Szöveg: Sánta Gábor
Fotók: Fényes Lóránd

Hozzászólás

hozzászólás