Az Orion csillagkép legfényesebb csillaga, a Betelgeuse, mintegy ezerszer nagyobb a Napnál és körülbelül százezerszer fényesebb, mint csillagunk. A hatalmas vörös szuperóriás a csillagászati értelemben nem túl távoli jövőben szupernóvaként fog felrobbanni, és az ide vezető út állomásaiként külső rétegeinek jelentős részét csillagszél formájában már el is veszítette. A Herschel űrteleszkóp új infravörös felvételén nagyon jól megfigyelhető az így ledobott anyag és az intersztelláris közeg kölcsönhatása: a csillag előtt ív alakú lökéshullámok alakulnak ki, amint körülbelül 30 km/s-os sebességgel halad a környezetéhez képest, a szakadozott, poros ívek pedig viharos tömegvesztési periódusokról árulkodnak. A csillaghoz legközelebbi belső burok határozottan aszimmetrikus szerkezetet mutat. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a Betelgeuse külső atmoszférájának hatalmas konvektív cellái a múltban a poros anyag lokalizált kidobódásait eredményezhették.
A Herschel űrteleszkóp PACS kamerájával 70, 100 és 160 mikronos hullámhosszakon készített felvételekből összeállított kép az Orion csillagkép legfényesebb csillagának körülbelül 25 ívperces, azaz a teleholdnál valamivel kisebb látszó méretű környezetéről. Az ívek mintegy 6-7, a lineáris struktúra pedig 9 ívpercre van a csillagtól.
[ESA/Herschel/PACS/L. Decin és tsai]
A csillagtól távolabb, az íveken túl egy érdekes lineáris szerkezet is látható. Az eddigi elméletek szerint a struktúrát a csillagfejlődés korábbi szakaszaiban ledobott anyag hozhatta létre az ívekhez hasonlóan, az új felvétel elemzése azonban azt sejteti, hogy a filament vagy a Tejútrendszer mágneses mezejének hatására alakult ki, vagy egy közeli, a Betelgeuse által megvilágított csillagközi felhő széle lehet. Ha a vörös szuperóriástól teljesen független képződményről van szó, akkor a csillag és az ívek mozgását, illetve a szeparációt is figyelembe véve a legkülső ív már körülbelül ötezer év múlva a porsávba ütközik, míg maga a Betelgeuse durván 12-13 ezer év múlva éri el azt.
Forrás: