Magnetár-kitörés egy másik galaxisban

1445

2004. december 27-én több mint egy tucat űrszonda
erőteljes gammakitörést észlelt a Tejútrendszer központja irányából. Ennek
során Földünket két tizedmásodpercig a valaha észlelt
legnagyobb energiabesugárzás érte egy Naprendszeren
kívüli égitesttől. A feltételezések szerint a kibocsátó egy lassan forgó, ám szélsőségesen
erős mágneses terű neutroncsillag, azaz magnetár volt, amit SGR 1806-20
jelzéssel láttak el.

Nem egészen egy évvel
később hasonló esemény történt. 2005. november 3-án legalább hat
űreszköz nagy energiájú gammakitörést észlelt az
Ursa Major csillagképben, a tőlünk kb. 12 millió fényévnyire
levő M81 és M82 galaxisok irányából. A gammasugárzás túlnyomó része egy alig egytized másodpercig tartó csomagban érkezett.
Amennyiben a robbanás valóban az említett galaxisok egyikében történt,
spektruma és a teljes energiamennyiség nagy mértékben
hasonlít
a SGR 1806-20 2004 decemberében észlelt kitörésére.

Az
orosz-amerikai Konus-Wind műhold mérésein jól látszik, hogy a kitörés alig tartott tovább egytized
másodpercnél, amivel nagyban emlékeztet a 2004. december 27-i jelenségre. (Forrás: Konus-Wind Team / Ioffe Physical Technical Institute)

R.C.
Duncan (University of Texas) és munkatársai jó egy évtizede felvetették
a magnetárok létezésének lehetőségét. Eddig azonban ilyen égitesteket
csak a Tejútrendszerben észleltünk, míg a mostani kitörés jellemzői
extragalaktikus eredetre utalnak. D.A. Perley
(University of California) számításai szerint mindössze
3 százalék annak az esélye, hogy egy ilyen esemény pusztán véletlen
egybeesésként tűnjön fel az M81 és M82-höz hasonló fényes galaxis
közelében, ezért a kitörés és a galaxisok kapcsolata nagyon valószínű.
Mások ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy
a kitörés (meglehetősen nagy hibával ismert) irányában számos távolabbi
galaxis is található, így anyagalaxisát nem azonosíthatjuk
egyértelműen.

Az
egymáshoz igen közeli M81 (a kép közepétől felfelé) és M82 (középtájt)
galaxisok a Sloan Digital Sky Survey nagylátószögű felvételén. A 2005.
november 3-i jelenség a bejelölt területen történt. Mivel ez igen
közel esik mindkét galaxishoz, a kitörés forrása feltehetően ezen
galaxisok egyike, vagy egy hozzájuk kötődő törpegalaxis
(Forrás: Sloan Digital Sky Survey)

Mindez
azért is érdekes, mert a magnetár-kitörések szorosan kapcsolódnak a
gammavillanások (Gamma Ray Bursts, GRB) rejtélyes családjához.
Az összes GRB nagyjából egyhatodát, a két másodpercnél rövidebb jelenségeket hívjuk rövid
gammakitöréseknek. Az elmúlt hónapokban több megfigyelés is arra utalt,
hogy ezek jelentős részét két neutroncsillag, illetve egy
neutroncsillag és egy fekete lyuk összeolvadása okozza, szemben a
hosszú gammavillanásokkal, melyek nagy tömegű csillagok
fekete lyukká való összeomlása során keletkeznek.

A
magnetár-kitörések is rövid gammavillanásokként észlelhetők, ám itt
szó sincs két kompakt égitest ütközéséről. A vonatkozó elméletek
szerint a magnetárok aktivitása akkor nő meg, amikor a
neutroncsillagon belüli mágneses erővonalak az égitest kérgét
töréspontig feszítik. Ekkor a kéreg hirtelen megrendül, aminek
következtében a csillagon kívüli erővonalak átrendeződnek. A mágneses
energia
robbanásszerűen szabadul fel, elsődlegesen gammasugarak alakjában (l. a
mellékelt ábrán).

A
fantáziarajzon egy magnetár látható, néhány pillanattal egy nagy
csillagrengés után. Az égitest mágneses tere olyan erős, hogy még nyugalmi állapotban is 1000 km
távolságból képes lenne elpusztítani az embert a testében levő
atomokra gyakorolt hatásával. (Forrás: Sky and Telescope, Gregg Dinderman)

Az
új vizsgálatok szerint ezek a gammatartományban igen
intenzív lökést mutató jelenségek egy új, eddig ismeretlen rövid
gammakitörés-típus képviselői. A 2004. decemberi esemény után a
kutatók arra következtettek, hogy ha a SGR 1806-20 egy
viszonylag közeli galaxisban történt volna, akkor tipikus rövid
gammavillanáshoz lett volna hasonló. Az újonnan észlelt extragalaktikus
magnetár-kitörés igazolja ezt a következtetést. Noha két objektumból
még nem lehet statisztikai vizsgálatokat végezni, az egy
éven belül észlelt két kitörés azt sugallja, hogy a
rövid gammavillanásoknak akár 10-20 százaléka extragalaktikus
magnetárokhoz kötődhet.

Forrás: Sky and Telescope, 2005. november 16

Hozzászólás

hozzászólás