Az Európai Déli Obstervatórium (ESO) Nagyon Nagy Távcsövének (VLT) Multi Unit Spectroscopic Explorer (MUSE) műszere örökítette meg a Nagy-Magellán-felhőnek (Large Magellanic Cloud – LMC) ezt a káprázatos vidékét, ahol éppen új csillagok keletkeznek. A galaxis viszonylag alacsony portartalma és a MUSE nagy felbontása együtt rendkívüli részletek feltárását engedi meg még a látható fény tartományában is.
A Nagy-Magellán-felhőnek ez a része lenyűgöző színekben pompázik az ESO VLT felvételén. Az LHA 120-N 180B – röviden N180B – elnevezésű képződmény nem más, mint egy H II régió („há-kettő-régió”), ahol nagy számban születnek fiatal csillagok.
A Nagy-Magellán-felhő a Tejútrendszer déli égbolton megfigyelhető kísérőgalaxisa. A Földtől mindössze 160 ezer fényévre lévő égitest a közvetlen szomszédunk. Amellett, hogy közel van, a galaxis egyetlen spirálkarja majdnem szemből látszik, ami nagyon megkönnyíti többek közt az N180B csillagkeletkezési régió megfigyelését is.
A H II régiók ionizált hidrogénből – különálló hidrogén atommagokból és elektronokból – álló csillagközi gázfelhők. Ezek a felhők a csillagok bölcsői, és éppen a bennük születő csillagok felelősek az őket körülvevő ionizált gáz káprázatos ragyogásáért. Az N180B egy hatalmas ionizált hidrogénből álló buborékot körülvevő négy kisebb buboréknak köszönheti jellegzetes alakját.
A ragyogó felhő fészkének mélyén a csillagászok a MUSE műszerrel egy csillagfióka anyagkilövellésére, azaz jetre bukkantak. Ez a nagy tömegű fiatal égitest a Napnál 12-szer több anyagot tartalmaz. A Herbig–Haro 1177 – röviden HH 1177 – elnevezésű jet részleteit mutatjuk meg a második felvételünkön. Ez az első, a Tejútrendszer határain túl, a látható fény tartományában megfigyelt kilövellési nyaláb. Ezek a képződmények jellemzően az őket övező poranyag mögött rejtőznek, így csak nagyobb hullámhosszakon pillanthatóak meg. Jelen esetben viszont a Nagy-Magellán-felhő pormentes környezete segítette a HH 1177 megfigyelését. A majdnem 33 fényév kiterjedésű sugár az egyik leghosszabb ilyen típusú jet, amit valaha észleltek.
A HH 1177 sokat elárul a csillagok korai fejlődéséről. A sugár erősen kollimált, vagyis a forrástól távolodva alig szélesedik. Az ilyen anyagkilövellések anyagbefogási korongoktól származnak. Ennek segítségével többet tudhatunk meg arról, hogy miképp gyűjtenek anyagot a formálódó csillagok. A csillagászok arra a következtetésre jutottak, hogy a képződő kis és nagy tömegű csillagok is bocsáthatnak ki a HH 1177-hez hasonló kollimált jeteket, ami azt sugallja, hogy a nagy tömegű csillagok kis tömegű társaikhoz hasonló módon is létrejöhetnek.
A VLT Adaptív Optikai Egységének (Adaptive Optics Facility) beüzemelésével a MUSE lehetőségei jelentősen bővültek. A nagy látószögű üzemmód 2017 óta érhető el. Az ESO távcsövein a légkör torzító hatásainak kiküszöbölése érdekében van szükség adaptív optikára. Ezek az optikai berendezések a csillagok pislákoló képét éles fényponttá alakítják vissza, és jelentősen javítják a távcsövek felbontóképességét. A fenti felvétel elkészítése óta már rendelkezésre áll az adaptív optika kis látószögű üzemmódja is, amellyel a MUSE a NASA/ESA Hubble űrtávcsövéhez hasonló képminőség elérésére is képessé vált. Így a világegyetem minden korábbinál részletesebben vizsgálhatóvá vált.
Forrás: ESO
