Buborékokat fújnak a Macskamancs-köd újszülött csillagai

1390

A borítóképen is látható a Macskamancs-ködről készült felvétel a NASA Spitzer űrteleszkóp által. A köd, amely a nagy, kerek, a macskafélék lábnyomára emlékeztető formáiról kapta nevét, galaxisunknak egy csillagkeletkezési tartománya a Skorpió csillagképben. Földtől mért távolsága körülbelül 4200 – 5500 fényév közé tehető.

A Macskamancs-köd a Spitzer IRAC és MIPS mérőeszközeivel fényképezve, a Tejútrendszer egy csillagkeletkezési régiója. Az újonnan született csillagok felfűthetik az őket körülvevő gázt, mely kitágulva “buborékokat” hozhat létre. (NASA/JPL-Caltech)

A Spitzer két eszközének méréseiből kombinált képen domináns alakzatok a zöld felhők határolta élénk vörös buborékok. Miután a ködben található por és gáz összeomlik, a benne születő csillagok felfűthetik az őket körülvevő összenyomott gázt, mely ennek következtében kitágul és kialakulnak a látványos buborékok. A zöld részek olyan területek, ahol a forró csillagok sugárzása nagy molekulákat, ún. policiklikus aromás szénhidrogéneket gerjeszt, melyek ennek következtében világítanak.

Bizonyos esetekben a buborékok idővel “kipukkadnak”, ezzel U-alakú formákat létrehozva. Egy ilyen jól megfigyelhető az alábbi képen, mely a Spitzer űrteleszkóp egyik mérőműszerével készült.

A Macskamancs-köd, melyről a Spitzer IRAC ezt a felvételt készítette, a Tejútrendszer egyik csillagkeletkezési régiója. A középen átfutó sötét filamentumok különösen sűrű gázból és porból álló területek. (NASA/JPL-Caltech)

A Spitzer egy infravörös távcső, mely tartomány azért hasznos a csillagászoknak, mert a vastag gáz és porfelhőkbe mélyebben be tud hatolni, mint a látható fény (amelyet az emberi szem lát). A ködön vízszintesen átívelő fekete filamentumok olyan régiók, ahol a gáz és a por annyira sűrű, hogy még az infravörös sugárzás sem képes áthatolni rajtuk. Ezek a sűrű régiók hamarosan újabb csillagkeletkezések helyszínei lehetnek.

A Macskamancs-köd csillagkeletkezési régiót körülbelül 24 – 27 parszek (80 – 90 fényév) nagyságúra becsülik. Az itt bemutatott képek bal oldala felé még tovább nyúlik és keresztez egy másik hasonló csillagkeletkezési területet, az NGC 6357 jelűt. Utóbbi régiót nevezik Homár-köd-nek is – szokatlan kísérője a macskáknak.

A borítóképet az Infrared Array Camera (IRAC) és a Multiband Imaging Photometer (MIPS) Spitzer eszközök adataiból készítették. A MIPS gyűjti össze a kiegészítő “színt” az infravörös tartományból, mely megmutatja a vörössel színezett alakzatokat a képen. Ezeket olyan por alkotja, melyeket a forró gáz és a közeli csillagok sugárzása melegített fel. A második kép csak IRAC felvételt mutat, így azon nem látható a por.

A felvételek a Galactic Legacy Mid-Plane Survey Extraordinaire (GLIMPSE) projekt keretein belül gyűjtött adatokból készültek. A Spitzer méréseit felhasználva a GLIMPSE hozta létre a mindeddig legpontosabb térképet a galaxisunk óriási, központi küllőjéről, valamint megmutatta, hogy rengeteg, az itt bemutatottakhoz hasonló buborék található szerteszéjjel a galaxisunkban.

Több információ a Spitzerről itt és itt található.

Forrás: NASA JPL

Hozzászólás

hozzászólás