A fű zöld, az ég kék, a Föld kering, a Nap korong – a földsúroló meg közelít

64

Megint eltelt egy hónap, megint elhaladt a közelünkben egy kisbolygó, megint megírta az újság, mi meg azt nem értjük, hogy mikor értik már meg, hogy az űrbéli törmelékek közelítései olyan természetesek, minthogy reggel felkel a Nap.

Az a Nap, amely természetesen nem korong, de az örökbecsű négysorosban, melynek eredeti szerzője és pontos szövege is komoly viták tárgya évek óta, csak így jön ki a rím. Ezek a viták pedig legalább 1989 óta tartanak, amikor az első jelentősebb újkori kisbolygó-közelítést átéltük. Akkor az 1989 FC jelű aszteroida haladt el mellettünk a Hold távolságának kétszeresére, ami rekord kicsi távolságnak számított, ráadásul csak egy héttel az esemény után vették észre a jövevényt.

Akkoriban még csak néhány tucat földközelítő kisbolygót ismertek, azóta viszont gyökeresen megváltozott a helyzet. A technika fejlődésének köszönhetően csak tavaly 1470 új földközeli égitestet fedeztek fel, ami 40%-os növekedés 2013-hoz képest. Ezek persze mindig is itt voltak, száz éve, ezer éve, vagy tízmillió éve. Ma már 12 ezernél is többet ismerünk, így amennyiben mindegyik csak ezer évenként egyszer jön millió km-es távolságba, már havonta lehet írni valamelyikről egy cikket. Az idén is rengeteget találtak már, az egyre nagyobb távcsöveinkkel egyre kisebbeket veszünk észre, így a helyzet csak fokozódni fog. Az alábbi ábra a kisbolygók nyilvántartását végző Minor Planet Center azon honlapjának egy részletét mutatja, amely az idei, 30 millió km-nél közelibb kisbolygó-közelítéseket sorolja fel.

Látható, hogy egy képernyőre csak az év első két hetének eseményei fértek el. A 30 millió km persze óriási távolság, ahol 0.1-et látunk a dátum utáni oszlopban, ott 15 millió km, ahol 0.01-et, ott 1,5 millió km volt a minimális távolság. Végigfutva az értékeket látható, hogy csak ebben a két hétben négy olyan kisbolygó volt, amely a Holddal összemérhető, vagy kisebb távolságban haladt el mellettünk. Ez még mindig olyan, mintha egy 30 méteres hőlégballonra lőnénk légpuskával, ám 1 km-rel elvétenénk a célt. Nincs abban tehát semmi különleges, és főként semmi veszélyes, ha egy kisbolygó egy-két millió, vagy akár csak százezer km-re halad el mellettünk.

A nem szakmabéli Olvasó persze joggal mondhatja azt is, hogy mit siránkoznak már a csillagászok, így legalább rendszeresen szó van kedvenc tudományukról a médiában. Csakhogy van itt egy fontosabb szempont is, amit a kisfiú és a birkanyáj klasszikus története világít meg legjobban: Egy kisfiút kiültetnek a birkanyáj mellé, hogy őrizze, és kiabáljon, amikor jön a farkas. A kisfiú annyira unatkozik, hogy elkezd kiabálni: “Farkas! Farkas!”, de amikor jönnek a faluból a férfiak megvédeni a nyájat, látják, hogy nincs farkas. Ezt még eljátssza a fiú párszor, majd amikor tényleg jön a farkas, hiába kiáltozik, mert a faluban megint azt hiszik, hogy hazudik a fiú. Ezért a farkas gond nélkül felfalja a nyájat…

Mert ugyan rendkívül kicsi valószínűséggel, de egyszer bekövetkezik majd, hogy az egyik törmelék tényleg pontosan bolygónk felé veszi az irányt. Ha több évnyi időnk lesz, gyors és koncentrált anyagi és szellemi befektetéssel elhárító szondát kell építenünk, ha csak pár hetünk, vagy pár napunk, a veszélyeztetett területen élő embereket kell biztonságba helyezni. Mindegyik variáció nagy fegyelmet, belátást és józanságot követel majd mindenkitől, de a sok-sok ártalmatlan közelítés idején csapott riogatás miatt előfordulhat, hogy csak legyintenek egyet, amikor le kéne menni a pincébe, vagy fel kéne szállni a katasztrófavédelem buszára. De reméljük, ez olyan nagyon-nagyon sokára lesz aktuális, amikor már a katasztrófát sem védik majd, hanem inkább elhárítják, mondjuk a katasztrófaelhárítás szakemberei.

Hozzászólás

hozzászólás