Bányászat kisbolygókon – science fiction vagy realitás?

113

Első lépésként 23 centiméter átmérőjű távcsövek hálózatát hoznák létre a felhasználásra alkalmas földsúroló kisbolygók felkutatására. Vízben gazdag égitestek után kutatnának, amelyeket Föld vagy Hold körüli pályára állítanának. A vizet a világűrben termelnék ki, és ott is raktároznák. Az űrhajók és a bányagépek meghajtásához a vízbontás során keletkező hidrogént használnák fel. A végső cél a kisbolygókban található ércek, például a platina, a vas, az alumínium és a réz kitermelése lenne, amelyeket esetleg még a világűrben használnának fel.

Hogy mindez mennyi idő alatt sikerülhet? A tervek szerint a platina kitermeléséig nagyjából 10-15 év múlva jutnak el. Persze sokakban felmerül a kérdés, hogy a nagyszabású terv egyáltalán megvalósítható-e, vagy inkább a tudományos fantasztikum világába tartozik. Ha valaki nem próbálja meg, sosem derül ki. Az biztos, hogy a merész vállalkozóknak sok technikai nehézséget kell leküzdeniük, és ha sikerrel is járnak, még sok idő telik el, mire a befektetésük megtérül.

A mérnökök fantáziájának nincsenek határai.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy az alapítók egyszerű sci-fi rajongók, lássuk, kik is tartoznak közéjük:

Chris Lewicki, a NASA korábbi mérnöke, aki egyebek mellett a Mars Exploration Rover marskutató program repülésirányítója is volt

Peter H. Diamandis, az X Prize Alapítvány alapító elnöke. Az X Prize 2004-ben 10 millió dollárral jutalmazta a SpaceShipOne űrrepülőgép kifejlesztőit, akik elsőként küldtek három ember befogadására alkalmas járművet 100 kilométeres magasságba, két hét leforgása alatt kétszer

James Cameron amerikai filmrendező és forgatókönyvíró, aki 1973-ban fizikusnak tanult, de nem fejezte be az egyetemet

Tom Jones amerikai asztronauta, a planetológia doktora

Sara Seager, az MIT planetológus professzora

Eric Schmidt, a Google volt vezérigazgatója, a cég igazgató tanácsának jelenlegi elnöke

Larry Page, a Google egyik alapítója

Charles Simonyi magyar származású űrturista

John S. Lewis, az ötletgazda, az Arizonai Egyetem nyugalmazott planetológus professzora.

A fent említett professzorok és üzletemberek saját területükön már bizonyították rátermettségüket, így nyilván most sem a levegőbe beszélnek. A cég alapítása után természetesen mások is elkezdtek számolgatni. Egy tanulmány szerint egy alig 7 méteres kisbolygó Föld körüli pályára állításának jelenlegi költsége 2,6 milliárd dollárba kerülne, és ebben nincs benne a bányászat költsége, ami más számítások szerint újabb 1 milliárd dollárt emésztene fel.

Az arany és a platina világpiaci árának változása az elmúlt 30 évben (www.agorafinancial.com)

Jelenleg ilyen kondíciók mellett nem éri meg az űrbéli bányászat, ám a mondat elején ott van a kulcsszó: jelenleg. Csakhogy a nyersanyag árak az elmúlt 10 évben drámai módon emelkedtek, és ez a folyamat valószínűleg a jövőben is folytatódni fog, egyrészt a feltörekvő kelet-ázsiai, később pedig afrikai országok igényei, másrészt a földi nyersanyagkészletek kimerülése miatt. Nem véletlen, hogy hazánkban is több bányát újra megnyitottak az elmúlt években, illetve felmerült a mecseki uránbányászat felújítása is. Ennek fényében már nem tűnik akkora pénzkidobásnak az űrbéli bányászatba fektetni, pláne, ha az ember vagyonába belefér pár százmillió vagy milliárd dollár kockáztatása. Bár kétség kívül magas kockázatú befektetésről van szó, benne van az igen magas haszon lehetősége is, mert aki csak 10-20 év múlva ébred, amikor már papíron is megéri az űrbéli bányászat, az reménytelenül le lesz maradva azok mögött, akik már túl vannak a technológia évtizedes kifejlesztésén.

Forrás: minorplanetcenter.net

Hozzászólás

hozzászólás