Közel harminc éve nem láttunk ekkora becsapódást a Jupiteren

15564

2021. október 15-én egy néhányszor tíz méter átmérőjű kisbolygó csapódott a Jupiterbe – számolt be róla egy japán kutatócsoport. Ez volt a legnagyobb megfigyelt becsapódási esemény a Shoemaker–Levy 9 (SL9) üstökös darabjainak 1994. júliusi becsapódása óta. Azonban míg az SL9 üstököst már hónapokkal a Jupiterrel való összeütközése előtt felfedezték, és így tudták, mikor várható a látványos esemény, a mostani jelenségről a csillagászok nem tudtak előre.

A becslések szerint legalább dekaméteres átmérőjű kisbolygóból évente 6–7 darab hullik a Jupiterre. Ezek az események már a Földről, kisebb, amatőrcsillagászok által is elérhető műszerekkel is megfigyelhetők. Az ilyen kisméretű égitesteket önmagukban azonban a Jupiter távolságából még a legnagyobb csillagászati távcsövekkel sem tudjuk megfigyelni. Így ezeket csak közvetett módon, a Jupiterrel való összeütközésüket észlelve tudjuk vizsgálni.

A PONCOTS műszer hamisszínes felvétele a becsapódás által okozott felfénylésről. A becsapódás a Jupiter északi félgömbjén, +20 fokos szélesség táján történt. Forrás: Ko et al. (2022).

A felfedezést a hasonló váratlan események vizsgálata céljából Kiotóban, Japánban üzemeltetett Planetary ObservatioN Camera for Optical Transient Surveys (PONCOTS) nevű, 28 cm főtükörátmérőjű távcső mellett több amatőrcsillagász is észlelte, így bizonyos, hogy a felvillanás valóban a Jupiteren történt, és nem a Földi légkörben, illetve bizonyosan nem is megfigyelési műtermékről van szó. A felfénylés mindössze 4–5 másodpercen keresztül volt kimutatható, ám a jelentős energia-kibocsátásnak köszönhetően a csillagászok jó időfelbontású, gyors többszín-fotometriát tudtak róla rögzíteni a PONCOTS műszerrel.

A becsapódás során mintegy 2 megatonna TNT felrobbanásának megfelelő energiamennyiség szabadult fel – ez hasonló az 1908-as szibériai Tunguszka-esemény energiájához. Ha ez a felvillanás a Föld légkörében történt volna, akkor 100 km távolságból az esemény másodpercei során a Napnál százszor fényesebben ragyogott volna. A több hullámhossztartományban párhuzamosan végzett fényességméréseknek köszönhetően a csillagászok ki tudták számítani a jelenség hőmérsékletét, ami 8300 Kelvinnek adódott. Ebből, illetve a felfénylés mértékéből pedig – a becsapódó égitest sűrűségére tett különböző becslések mellett – kiszámították a kisbolygó átmérőjét, ami 16–32 méter között lehetett. A becsapódott kisbolygóból visszamaradt törmelékfelhőt 28 órával később a Juno űrszonda kamerájával is igyekeztek kimutatni, ám az azonosítás nem sikerült kétséget kizáró módon.

Az egyetlen esemény megfigyelésén alapuló, meglehetősen bizonytalan becslések arra utalnak, hogy hasonló nagyságrendű becsapódási események a Jupiteren nagyjából évente egyszer, vagyis 2–3 nagyságrenddel gyakrabban fordulnak elő, mint a Földön. Mivel egyre több földi távcső figyeli szinte folyamatosan a Jupitert, a megfigyelések halmozódásával ezt az értéket még tovább tudják majd pontosítani a csillagászok, és előbb-utóbb még a mostaninál nagyobb becsapódásra is számíthatunk.

Forrás: Ko Arimatsu és munkatársai (2022, ApJL)

Hozzászólás

hozzászólás