Csütörtök délután újabb üstökösrandevú!

1031

A NASA EPOXI űrszondája a tervek szerint november 4-én, magyar idő szerint 14:50-kor kerül legközelebb, mintegy 700 km-es minimális távolságra a Hartley 2-üstökös magjától. Ezzel a Hartley 2 lesz immáron az ötödik olyan üstökös, amelyet közvetlen közelről figyelhet meg egy űrszonda kamerája (a Halley, 19P/Borelly, 81P/Wild 2 és 9P/Tempel 1 után).

A Hartley 2 mostani kedvező földközelsége lehetővé tette, hogy radarcsillagászati eszközök és módszerek alkalmazásával megfigyeljék a magját és meghatározták annak alakját, méretét és tengelykörüli forgási idejét. Az  arecibói 300 méteres rádiótávcsövet radar üzemmódban használták a 12,6 cm-es hullámhosszon (bolygóradar-üzemmód) 2010. október 25. és 27-e között, majd a 29. és 31-e közötti időszakban. A John Harmon által vezetett kutatócsoport a Hartley 2-üstökös magjáról mintegy 150 méteres felbontással készített radarképeket. Az üstökös magja egy 2,2 km hosszan elnyújtott "kugli bábú" vagy "földimogyoró" alakra emlékeztető kis égitest.

A 103P/Hartley 2-üstökös magjáról 2010. október 25-27. során készült radarképek (NAIC, National Astronomy and Ionospheric Center, Arecibo Observatory).

A Hartley 2 magjának tengelykörüli forgási ideje a radar megfigyelések alapján 18,1±0,3 óra és megemlítenek egy lehetséges, de kevésbé valószínű 13,2 órás forgásidőt is. Közben a Kitt Peaken lévő 2,1 méteres távcsővel megfigyelték a Hartley 2 kómájának szerkezetét és annak időbeli változásából hosszú periódust vagy pedig a mag összetett forgómozgását gyanítják. Ezt támasztják alá a James Clerk Maxwell rádióteleszkóppal végzett megfigyelések is.

A radarmérések alapján a Hartley 2 magja leginkább a 19P/Borrelly-üstökös magjára hasonlít, amit egy másik űrszonda, a NASA Deep Space 1 szondája figyelt meg közvetlen közelről még 2001-ben, de hasonló például a radarral is és a HST-vel is megfigyelt 8P/Tuttle is.

A 19P/Borrelly-üstökös magja a Deep Space 1 űrszonda 2001. szeptember 22-én készült felvételén (kép: NASA).

Az elmúlt napokban a Hartley 2 magjából erős jeteket, vagyis koncentrált anyagkiáramlásokat figyeltek meg, ami eddig nem volt jellemző erre az üstökösre. Ez azért is fontos, mert az EPOXI szonda több erős jettel fog szembenézni az üstökössel való találkozásakor.

Az EPOXI – Hartley 2-üstökös találkozásáról a NASA élőben tudósít, illetve sajtókonferencia is lesz csütörtök este, magyar idő szerint 21 órakor, az üstökösrandevú első eredményeinek összefoglalásáról (l. a lentebb felsorolt kapcsolódó internetes oldalakat is).

Források:

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás