Egy üstökös végnapjai Hubble-felvételeken

763

A 73P/Schwassman-Wachmann 3 elnevezésű üstököst Arnold Schwassman és Arno
Arthur Wachmann fedezte fel fotografikus keresőmunka során 1930-ban.
Ekkor az üstökös alig több mint 9 millió km-re (a Föld-Hold távolság
24-szerese) haladt el a Föld közelében. Az üstökös keringési periódusa
mindössze 5,4 év, ennek ellenére felfedezését követően nem sikerült
újra észlelni egészen 1979-ig, majd 1985-ös visszatérése alkalmával
szintén nem sikerült megfigyelni. Ezt követően azonban minden
visszatérésekor megtalálták. 1995 őszén az üstökösben hatalmas kitörés
zajlott le, majd nem sokkal később négy különálló mag vált
megfigyelhetővé, amelyeket A, B, C és D betűkkel jelöltek. Ezek közül a
C komponens a legnagyobb, valószínűleg ez az eredeti üstökösmag
maradványa. Következő visszatérésekor, 2000/2001-ben csak a C és B
komponenseket figyelhették meg az üstökös kedvezőtlen helyzete miatt.

Jelenlegi napközelségekor helyzete jóval kedvezőbb a megfigyelésre. Részben ennek
köszönhetően sikerült több fragmentumot felfedezni, például azokon az
igen részletes felvételeken, amelyeket a Hubble Űrtávcső
készített a szemünk előtt darabjaira hulló üstökösről. A képeken
számos, eddig a földi megfigyelők számára ismeretlen fragmentum
látható, így a fényképek eddig példátlan lehetőséget adnak egy
üstökösmag pusztulásának vizsgálatára.

A 73P/Schwassman-Wachmann
3 magjának felbomlását mind a hivatásos, mind az amatőr
csillagászok évek óta figyelemmel kísérik. Június 6-án esedékes
napközelsége felé haladva az üstökös mindössze 12 millió km-re
halad majd el Földünk mellett május 12-én, ami harmincszoros Föld-Hold távolságnak
felel meg. Az üstökös pillanatnyilag több mint háromtucat magdarab
által alkotott, az égen több fok hosszan húzódó láncként látható
(összehasonlításképpen: a Nap és a Hold látszó átmérője körülbelül fél
fok). A földi megfigyelések során drámai felfényesedéseket észleltek,
amelyek azt jelzik,
hogy a fragmentumok tovább töredeznek, egyesek pedig teljesen
eltűnhetnek.

Az
üstökös magjának fragmentumai. A felső sorban a B és G jelű darabok a
Hubble felvételein, az alsó képen több komponens egy földfelszínről
készített képen (Forrás: HubbleSite)

 
A
HST két ilyen darabot, a B és G jelű fragmentumot (a kép felső
részén) örökített meg nem sokkal egy nagy kitörés után. Az eredmények azt mutatják, hogy a magok bomlása hierarchikus
rendben történik meg, azaz a nagyobb fragmentumok fokozatosan apróbb
darabokra esnek szét. Számos kisebb fragmentumot sikerült megfigyelni,
amint a nagyobb törmelékek „mögött” haladnak. Ezek minden bizonnyal a
már megfigyelt, nagyobb méretű darabok töredezése révén jöttek létre,
és csak ezzel az igen érzékeny műszerrel figyelhetők meg.

 A
néhány nappal később, a B jelű magról készült képek alapján
sejthető, hogy a darabok a Nap felé forduló oldalukon meginduló
gázkiáramlás által keltett tolóerő hatására válnak el a fődarabtól,
hasonlóképpen, mint ahogyan az űrsétát végző űrhajósok manővereznek a
hátukra szerelt apró rakétahajtóművekkel. Mivel a kisebb darabok tömege
kisebb, ezek a nagyobb törmelékeknél gyorsabban távolodnak
szülőfragmentumjaiktól. Néhány kisebb darab teljesen el is tűnt alig
pár nap alatt.

A Naprendszer igen korai állapotát fagyott
állapotban megőrzött üstökösmagok igen porózus és törékeny objektumok,
amelyek fő alkotóelemei a por és a jég. Gravitációs árapályerők
hatására könnyen darabokra szakadhatnak, mint ahogyan történt ez a
Shoemaker-Levy 9-üstökös 1992-es Jupiter közelében való elhaladásakor
(a fragmentumok két évvel később belecsapódtak az óriásbolygóba).
Hasonlóképp széteshet az üstökösmag a gyors forgás következtében, vagy
intenzív hőbesugárzás hatására a Naphoz közeli elhaladáskor, avagy
egyszerűen szétrobbanhatnak a belsejükben található illékony gázok
gyors kiszabadulása során. Ahogyan Hal Weaver (Johns Hopkins University)
megfogalmazta, az üstökösök végső sorsa valószínűleg az ehhez hasonló
katasztrófák során történő felaprózódás. A HST által nyert adatok,
illetve más obszervatóriumok észleléseinek felhasználásával
meghatározható lesz, mely folyamatok járulnak pontosan hozzá a
73P/Schwassman-Wachmann 3 üstökös szétszakadásához. Valószínű, hogy a magdarabok aprózódása tovább gyorsul, és abszolút
bizonytalan, hogy egyáltalán túlélik-e a mostani napközelséget.

Forrás: HubbleSite news, STScI-2006-18 

Hozzászólás

hozzászólás