Megkerült a történelmi üstökös

785

Edward Emerson Barnard minden idők egyik legélesebb szemű észlelője volt. A fotóasszisztensből lett csillagász az 1800-as évek végén olyan égitesteket fedezett fel vizuális észlelései közben, melyek létezéséről csak száz évvel később, a digitális képrögzítési technikák térhódítása után tudtunk bizonyosságot szerezni. Ilyen például az Orion-ködben (M42) található Trapézium csillagai közt látható egyik halvány (proto)csillag, vagy a Fiastyúk (M45) egyik fényes tagja, a Merope közvetlen közelében megfigyelhető IC 349 jelű reflexiós köd. Barnard volt az első ember Galilei után, aki holdat fedezett fel a Jupiter körül (Amalthea). A fotográfia csillagászati térhódítása után nagy hasznát vette eredeti szakmájának. A Lófej-köd, az egész Oriont körül ölelő Barnard-ív vagy a Barnard-féle nyílcsillag minden ismeretterjesztő mű alapvető objektuma.

 

Éder Iván felvétele az IC 349 jelű reflexiós ködről. 

Gazdag és sikeres pályája során 1881 és 1892 között 16 üstököst fedezett fel, melyek közül az első 15-öt vizuális megfigyelései során találta. Az utolsót viszont egy 1892. október 13-án készített 4 óra 20 perc expozíciós idejű felvételen, amely az Altair környezetét ábrázolta. A felvétel a Tejút sötét felhőinek feltérképezése céljából készült egy 15 cm-es lencsés távcsővel. A képen a csillagok és ködök mellett egy diffúz csík is feltűnt, ami az expozíció ideje alatt elmozduló üstökös volt. Ezzel a 11,5 magnitúdós égitest lett az első fotografikus úton felfedezett üstökös. A halvány égitestet 1892. december 8-áig sikerült követni. Ennyi idő elegendő volt a pontos pályaszámításokhoz, melyek alapján 6,5 éves keringési idővel rövidperiódusú üstökösnek bizonyult. Ezek után nagy érdeklődéssel várták visszatérését, de sem 1899-ben, sem 1905-ben nem akadtak nyomára, ahogy később sem. Emiatt az 1995-ben bevezetett új rendszerben a D/1892 T1 (Barnard) nevet kapta, ahol a D betű elveszett égitestre utal.

 

Berkó Ernő felvétele a B33 jelű sötét ködöt, ismertebb nevén a Lófej-ködöt és környezetét ábrázolja.

Az elmúlt tíz évben a földközeli kisbolygók kutatása céljából indított programok számos elveszettnek hitt üstököst megtaláltak. Ezek a teljesen automatizált, számítógépek által vezérelt távcsövek havonta többször átvizsgálják a teljes égboltot, átlagosan 19 magnitúdós fényességig. A felvételeken ügyes szoftverek keresik az elmozduló égitesteket, a jelölteket viszont mindig ellenőrzi az ügyeletben lévő csillagász. Október 7-én este a Catalina Sky Survey által használt 68 cm-es Schmidt-távcsőnél éppen Andrea Boattini volt ügyeletben. Az észlelésre kijelölt terület a Cygnus csillagkép területére esett, ahol a Tejút közelsége miatt rendkívül sűrű csillagmezőket találunk. Ezek nagyon megnehezítik az elmozduló égitestek azonosítását, hiszen gyakori, hogy képük összeolvad egy háttércsillag képével. Most azonban megérte a kockázatos terültre tévedni.

 

A P/2007 T3 (Barnard-Boattini)-üstökös Sánta Gábor (Szegedi Csillagvizsgáló) október 11-ei 30×20 másodperces felvételén. A apró üstökös a kép közepén, a csillagok hosszan elnyúló nyomai közt látható.

A felvételek elemzése során egy 17,5 magnitúdós égitestet dobott ki a keresőszoftver, melynek ellenőrzése során feltűnt, hogy fél ívpercnyi, görbült csóvája van, és kiterjedése is nagyobb, mint a csillagoké. Egy új üstökös látszott a felvételeken, amely a keresztségben a P/2008 T3 (Boattini) nevet kapta. A P betű az égitest periodikus jellegére utalt, a keringési idő 5,92 évnek adódott. A pályaelemek közzétételét követően egy német amatőrcsillagász, Maik Meier azonnal elkezdte kiszámítani az égitest pályaváltozásait az időben visszafelé. Hamarosan felismerte, hogy az 1892-re számított adatok rendkívüli hasonlóságot mutatnak a Barnard-üstökös akkoriban számolt pályaelemeivel. Elektronikus levele nyomán hivatásos csillagászok is megerősítették a két égitest azonosságát, így az üstökös végleges neve P/2008 T3 (Barnard-Boattini) lett. Az előzetes kalkulációk alapján kereken 20 visszatérése maradt észrevétlen, miközben 1922-ben, 1934-ben és 2005-ben is jelentősen megközelítette a Jupitert, ami komoly pályaváltozásokat eredményezett. A keringési idő például 6,5 évről 5,8 évre, a perihélium-távolság pedig 1,43 CsE-ről 1,15 CsE-re csökkent. Ez utóbbi egyébként meglehetősen kicsi távolságnak számít, így az égitest a földközeli üstökösök csoportjába is bekerült. Napközelpontját október 25-én fogja elérni, három nappal korábban pedig 0,191 CsE-re megközelíti bolygónkat. Ennek ellenére nem valószínű, hogy 15-16 magnitúdónál jobban kifényesedik, ami azt is megmutatja, hogy miért tűnt el 116 évre a szemünk elől. Most már csak Barnard első periodikus üstökösét, az 1884 óta nem látott D/1884 O1-et kell megtalálni.

Hozzászólás

hozzászólás