Bizonyos szemszögből nézve az emberiség történetében csak két olyan üstökös volt, amelyik az ISON-nál közelebb került a Naphoz.
Az ISON-üstökössel kapcsolatos felfokozott várakozásnak egyetlen oka van, mégpedig az égitest ritkaságszámba menően kicsi perihélium-távolsága. November 28-án 19:35-kor mindössze 1,2 millió km-re halad el a Nap fotoszférájától, ami bizonyos szemszögből nézve rendkívül ritka esemény. Más szemszögből viszont igencsak gyakori, hiszen ma is két apró üstökös került ennél is közelebb csillagunkhoz. Csakhogy ezek számunkra láthatatlanok maradnak, egyedül a Napot a világűrből figyelő űrszondáink látják őket néhány órán keresztül, amíg felizzanak, majd elpárolognak a Nap közelében.
A mai napon két napsúroló üstökös is megközelítette csillagunkat, de ezek csak a SOHO napkutató szonda felvételein látszódtak. A fényesebb a kép alján halad felfelé, még vékony csóvája is kivehető. Halványabb társa kicsivel felette és egy leheletnyit jobbra látható, és ugyanolyan sebességgel mozog felfelé. Ezek a Kreutz-féle napsúrolók, amelyek egy hajdan volt hatalmas üstökös apró maradványai. Az animációt ide kattintva lehet megnézni.
Ezek a 10-20 méter átmérőjű apró üstökösszilánkok egy régen volt hatalmas üstökös maradványai, amely az i.e. III. században kerülhetett napközelbe, majd a 400-as és az 1100-as években is visszatért, miközben több darabra szakadt. Ezeket a darabokat látjuk mi visszatérni napjainkban, ám van velük egy komoly probléma. Pályájuk helyzete olyan szerencsétlen, hogy legtöbbször csak a déli féltekéről lehet őket rendesen megfigyelni, szerencsés esetben a mediterráneumból még elcsíphetők. Az elmúlt kétszáz évben nagyjából tucatnyi töredéket sikerült a Földről is megfigyelni, míg a napkutató szondáink ezrével látják őket elpárologni a Nap mellett. De ezt tekinthetjük egyetlen üstökösnek, amely néhány százezer km-re közelítette meg a Napot valamikor az elmúlt évezredekben.
A legutóbb 2011-ben járt itt olyan Kreutz-féle napsúroló, amely a Földről is megfigyelhető volt. Sajnos kizárólag a déli féltekéről látszott. A fenti kép a chilei Cerro Paranalról készült, az üstökös és a Tejút mellett a két Magellán-felhő is látszik rajta. Reményeink szerint az ISON látványa legalább ilyennek ígérkezik, még ha a Magellán-felhőket nem is fogjuk látni a közelében.
A másik említésre méltó üstökös 1680. december 18-án érte el 0,0062 CSE-s napközelpontját, amely nagyjából fele az ISON-énak. Ezen a napon a Fülöp-szigetekről fényes nappal is látták a csillagunktól alig 2 fokra látszó, a becslések szerint a telehold fényességével ragyogó üstököst, másnap pedig az újvilágból holland telepesek figyelték meg délután kettőkor a szikrázóan kék égen. A karácsony környéki napokon az egész északi félteke ámulattal nézte az esti égen feltűnő hatalmas üstököst, melynek 1‒2 fok széles, igen fényes porcsóvája a horizont közeléből szinte a zenitig ért. A 70 fokos becslések teljesen általánosak voltak, de találunk 90 fokos csóvahosszról szóló beszámolókat is. Eközben az apró fej egy 1 magnitúdós csillag fényével ragyogott, távcsővel pedig szökőkútszerűen előtörő jetek látszottak a mag körül. Az újesztendő első hetében a fej 3 magnitúdó környékére halványodott, ám a csóva még mindig rendkívüli hosszúságú volt, 55 és 75 fok közötti becslésekről olvashatunk.
Egy régi német metszet, amely az 1680-as üstököst mutatja az esti égen, a napközelség utáni hetekben.
Harmadiknak pedig itt van nekünk az ISON, amely szinte bizonyosan életünk legkisebb perihélium-távolságú üstököse lesz, amelyhez nem kell a déli féltekére utazni, hogy teljes pompájában láthassuk. Amikor eléri napközelségét, a felszíne 2000-2500 fokosra hevül majd, így anyaga rendkívüli ütemben fog párologni. Az ekkor felszabaduló hatalmas mennyiségű por teszi a napot horzsoló üstökösöket az emberiség történetének legfényesebb vándoraivá. Ezért várjuk oly nagyon az ISON-t, amely egyszeri és csodálatos látványossága lehet életünknek, még akkor is, ha az előzetesen vártnál kicsit szerényebb kivitelben bukkan elő a Nap mögül december elején.
