Távolságrekorderré vált a történelmi üstökös

877

Minden idők egyik legnagyobb abszolút fényességű
üstököse volt az 1997-ben itt járt Hale–Bopp-üstökös, melyet több mint egy éven
át lehetett látni szabad szemmel. A történelmi üstököst Alan Hale és Thomas
Bopp amerikai amatőrcsillagászok fedezték fel 1995 júliusában, amikor még a
Jupiter távolságában járt. Később 1993-ban készült archív fotólemezeken is
meglelték a Szaturnusz távolságában már aktív kométát. Amikor 1997. április
1-jén elérte napközelpontját, kivilágított nagyvárosokból is könnyedén meg
lehetett figyelni, sötét égboltú helyekről pedig káprázatos látványt nyújtott.
Ekkor olyan messze volt a Naptól, mint Földünk, és bolygónktól is pont ekkora
távolság (1 Csillagászati Egység) választotta el.

 

A HaleBopp-üstökös Budapest felett 1997 áprilisában. A felvételt Mizser Attila készítette 2,8/128-as teleobjektívvel, Kodak Elite 400 diára, 6 s expozíciós idővel. 

A Hale-Bopp azóta távolodik a Naptól, s mivel
keringési ideje 2400 év körüli, még hosszú ideig ez lesz a helyzet. Pályája
pontosan merőleges a bolygók síkjára, így valójában nagyon messze jár tőlük, ám
naptávolságának változását a bolygók segítségével lehet a legjobban
szemléltetni. Ez alapján 1998 májusában érte el a Jupiter (5,2 Cs.E.), majd 1999 októberében
a Szaturnusz (9,5 Cs.E.) távolságát. Az előbbi időpontban még látcsövekkel is
könnyedén megfigyelhető volt, a Szaturnusz távolságában azonban már csak a
legnagyobb amatőrtávcsövekkel látszott vizuálisan. Egészen 2000 augusztusáig
sikerült így követni, azóta viszont csak fotografikusan lehet elérni. Mindezt a
déli féltekén élők jóvoltából tudjuk, ugyanis az üstökös mélyen a déli égen, a
déli pólus közelében látszik. Az Uránusz távolságát (19,2 Cs.E.) 2004
februárjában hagyta el, fényessége ekkor még mindig 18 magnitúdó környékén
volt. Az utolsó publikált megfigyelés 2005. augusztus 4-én készült róla, amikor
naptávolsága elérte a 22 CsE-t.

 

A holdfényben fürdő 2,3 m-es ANU teleszkóp, háttérben Ausztrália legnagyobb távcsövével, a 3,9 m-es AAT-vel.

Ez volt a helyzet egészen 2007. október 20-áig,
amikor Kiss László (University of Sydney) és Sárneczky Krisztián (Szegedi
Tudományegyetem) észleléseket végeztek az ausztráliai Siding Spring
Observatory 2,3 m-es ANU távcsövével. A távoli kisbolygók mellett a
Hale–Bopp-üstökös is szerepelt az észlelési célpontok közt, hátha látszik még valami a 25,7 CsE távolságban
járó égitestből. Ezek után nagy volt a meglepetés, amikor már a
monitoron megjelenő 4 perces egyedi felvételeken is látszott egy diffúz folt az
üstökös helyén. A képek összeadása után teljesen egyértelművé vált,
hogy az üstökösnek még 25,7 Cs.E. naptávolságnál is kómája van,
amely példa nélküli megfigyelés. A Halley-üstököst utoljára 28,1 Cs.E. távolságban figyelték meg, de akkor már évek óta nem növesztett
kómát.

 

A Hale-Bopp üstökös 25,7 Cs.E. távolságban. Az inzert mérete 300×300 ezer km, a kóma
kiterjedése kb. 180 ezer km.

Az aktivitást a korábbi
megfigyelésekkel és modellszámításokkal Szabó M. Gyula (Szegedi
Tudományegyetem) vetette össze, aki vezető szerzője az Astrophysical Journal Letters folyóiratba március 10-én közlésre elfogadott és az eredményeket részletesen taglaló szakcikknek. Az eddigi rekorder az C/1987 H1 (Shoemaker)-üstökös volt, amely 18 Cs.E. távolságig mutatott aktivitást, de
később gyorsan elhalványodott – ezt a Hale-Bopp 10 Cs.E.-gel
felülmúlja. Ráadásul legalább harmincszor fényesebb a többi távoli üstökösnél,
és úgy tűnik, egyelőre nem készül gyors elhalványodásra. A távoli üstökösök
aktivitása még mindig rejtélyes területe a csillagászatnak: a Hale-Bopp
esetében minden bizonnyal jéggé fagyott szén-monoxid szublimál, ami az üstökös
poranyagát is magával ragadja.

 

A Hale-Bopp fényváltozása fényes,
nagy keringésidejű üstökösökkel összevetve. Az illesztett görbe a szén-monoxid
szublimáció esetén várható fényességmenetet mutatja, Capria és társai (2002)
modellszámításai alapján.

A megfigyelés egyben azt is
jelenti, hogy a Hale-Bopp-üstökös magját még mindig nem sikerült csupasz
állapotban, a fényes kómától megfosztva megfigyelni. Ezért még mindig nem
tudjuk, hogy valójában mekkora az üstökös magja, ami a megfigyelések
interpretációja szempontjából a legfontosabb paraméter lenne. A szakirodalomban
általában 25-60 km közötti méretek szerepelnek. Mindenesetre ez a szokványos
üstökösökhöz képest hatalmas, ami nyilvánvalóan fontos szerepet kap a nagy
aktivitás és fényesség fenntartásában.

 Források:

  •  Szabó, M.Gy., és munkatársai, Astrophysical Journal Letters (arXiv.org/0803.1505)
  •  Capria, M.T., és munkatársai, 2002, EMP, 90, 217

Hozzászólás

hozzászólás