Napjainkra általánosan elfogadottá vált az az elképzelés, hogy Holdunk kialakulása egy hatalmas ütközéshez köthető, mely során egy Mars-méretű bolygókezdemény csapódott bele a fiatal Földbe, annak megszilárdulása után mintegy 50-60 millió évvel. Egy új elmélet szerint ezzel azonban nem ért véget a nagy ütközések sorozata.
W. Bottke (Southwest Research Institute, Boulder, Colorado) és munkatársai bizonyos, a Föld köpenyében lévő nehéz elemek (arany, palládium, rubídium stb.) mennyiségét megbecsülve azt kapták, hogy az jóval több, mint ami az eddigi modellek alapján várható lenne. A Hold kialakulását megelőző ütközés ugyanis az elképzelések szerint "lerobbantotta" bolygónkról a nehezebb fémekben gazdag réteget, a későbbi meteorbecsapódások pedig önmagukban nem dúsíthatták fel a kérdéses fémekkel a Föld köpenyét a ma megfigyelhető arányban.
A kutatócsoport tagjai ezért olyan modellt dolgoztak ki, mely szerint a Hold kialakulása után, a bolygókeletkezés utolsó fázisában is több nagyobb égitest ütközhetett a Földnek. A számítások szerint a legnagyobb ilyen test mérete akár a 2500-3000 km-t (azaz kb. a Pluto méretét) is elérhette – egy ilyen gigantikus karambol pedig akár 10 fokkal is megváltoztathatta bolygónk forgástengelyének irányát.
Fantáziakép egy Merkúr- és egy Hold-méretű égitest ütközéséről – ilyen események játszódhattak le a bolygókeletkezési folyamatok utolsó szakaszában is (NASA/JPL-Caltech).
Bottke és kollégái – marsi eredetű meteoritok és holdi kőzetek vizsgálata segítségével – bolygószomszédunk és égi kísérőnk esetében is hasonló eredményre jutottak, bár itt a becsapódó égitestek nagysága valószínűleg nem haladta meg a 300 km-t. Mindez azt jelenti, hogy a Naprendszer nagy ütközésekben gazdag időszaka tovább tarthatott az eddig becsültnél, és ezek az ütközések lehetnek felelősek a bolygók tömegének és összetételének végső kialakulásáért.
Forrás: NASA News, 2010.12.09.
