A Green Bank-i rádiótávcsőnél felszerelt radarjeladóval később akár a Neptunusz távolságában keringő égitesteket is tanulmányozhatnak majd.
Új fejezetet nyithat a radarcsillagászatban és a Naprendszer kutatásában a most még csak tesztüzemben kipróbált berendezés, amellyel elsőként a Holdat célozták meg. Az alábbi kép első pillantásra hasonlónak tűnhet a Hold felszínéről készített optikai távcsöves felvételekhez, pedig távolról sem az. Az Egyesült Államok Nyugat-Virginia államában található Green Bank Obszervatórium 100 m x 110 m-es átmérőjű rádióteleszkópjára (Green Bank Telescope, GBT) szerelt nagy teljesítményű rádióadóból kibocsátott, a Holdról visszaverődött, majd egy kiterjedt rádiótávcső-hálózattal detektált radarjelek alapján állították elő.
Az ábrázolt részlet az Apollo–15 egykori leszállóhelyének környezete, a legfeltűnőbb alakzat pedig a középtájt kanyargó Hadley-rianás. A rádióhullámok nem közvetlenül az égitest felszínéről verődnek vissza, hanem behatolnak a törmelékes regolitréteg alá.
A Puerto Ricó-i Arecibo rádiótávcső közelmúltbeli elvesztése nagy érvágás a Naprendszer égitestjeit vizsgáló radarcsillagászok számára. A 305 m-es átmérőjű (de nem mozgatható) arecibói antennánál működött ugyanis a világ legnagyobb teljesítményű, 1 MW-os bolygókutató radarja, amellyel például a Föld közelében elrepülő kisbolygókról tudtak részletes képeket készíteni, adott esetben kis holdjaikat felfedezni. A Green Bank-i új radar fejlesztése már két éve kezdődött, az amerikai Nemzeti Rádiócsillagászati Obszervatórium (NRAO), a GBO és a Raytheon Intelligence & Space cég közötti együttműködés keretében. A Raytheon szállította az új adót. Egyelőre egy technológiai kísérletről van szó, a közeljövőre vonatkozó tervekben egy 500 kW-os teljesítményű berendezés megépítése és felszerelése szerepel. Azzal a remények szerint már az Uránusz és a Neptunusz távolságáig is kitolható lesz a megfigyelési módszer hatóköre.
A holdi radarkísérlet másik különlegessége, hogy a visszavert rádiójelek vételére ez alkalommal az amerikai VLBA (Very Long Baseline Array) hálózatot használták. Az interferométeres elven működő képalkotás sajátossága, hogy a felbontást nem egy-egy antennatányér átmérője, hanem a rádióteleszkópok egymástól való távolsága határozza meg. Ez pedig nagyságrendekkel nagyobb – a felbontás pedig ugyanennyivel finomabb – lehet. A VLBA esetében a leghosszabb bázisvonal megközelíti a 9000 km-t.
Az amerikai kutatók a nyárra újabb érdekes radarképeket ígérnek, amelyeket az új kísérleti rendszerrel készítenek.
A radarcsillagászat megszületésének fontos magyar vonatkozása, hogy 1946. február 6-án – csupán egy évvel a II. világháború befejezése után, mostoha körülmények között, egy forradalmian új mérési technikával – Bay Zoltánnak és csapatának sikerült a Holdra sugárzott radarjelek visszaverődését detektálni.
A világhírű magyar holdradarkísérlet 75. évfordulóján kínálkozik az összehasonlonlítás: milyen óriási fejlődésen ment keresztül azóta a radarcsillagászat technikája! Háromnegyed századdal korábban szenzáció volt a Holdról visszaérkező jeleknek még a puszta érzékelése is. Ma pedig nagy teljesítményű radarokkal, a vevőként használt kiterjedt interferométeres hálózattal akár 5 m-es felbontású, jó minőségű képeket lehet készíteni a szomszédos égitestről.
Kapcsolódó linkek:
- Sikeres teszt nyomán készülhet az új radarrendszer a Naprendszer kutatására (NRAO)
- Green Bankben új radarrendszert próbáltak ki (Sky & Telescope)
- Bay Zoltán holdradarkísérlete (Wikipédia)
Kapcsolódó cikkek:
- A Hadley-rianás, ahogyan még soha nem láttuk
- A Hadley-rianás és az Appenninek
- Mi lesz most Arecibóval?
- Magyar nevű kisbolygók serege
