Éjszakai műszak a vörös bolygón

692

A 33 órán keresztül tartó folyamatos munkával a Phoenix-szonda túl van eddigi leghosszabb "ébrenlétén". A kedden befejezett műveletsor célja az volt, hogy a leszállóegység meteorológiai állomása, sztereo kamerája, valamint talajszondája és a terület felett elhaladó Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) egyszerre vizsgálja a légkörben és a talajban egy nap alatt végbemenő változásokat. Elsősorban olyan jeleket kerestek, amelyek arra utalnak, hogy a különböző napszakokban hogyan változik pl. a talaj víztartalma, előfordul-e hogy a szilárd jégből vizgőz szublimál a légkörbe.

Michael Hecht, a MECA műszeregységért felelős csapat vezetője így fogalmazott: "Valamilyen elmozdulás, vagy halmazállapot-változás nyomait keressük. A talajszonda remekül működik, a vizsgált területen már jelezte az elektromos tulajdonságok megváltozását. Lehetséges, hogy ez összefügg a víz jelenlétével, de még elemezzük a kapott adatokat."

Mint ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a TEGA egység hevítőkemencéinél problémák akadtak az ajtók működtetésével. A szondáról most érkezett képek megerősítették, hogy a következő vizsgálatra kiválasztott cella ajtaja az utasításoknak megfelelően kinyílt, így ez nem akadályozza a további munkát.

A TEGA műszeregység cellájának ajtaja
az utasításoknak megfelelően kinyílt.

A fent említett műveletekkel párhuzamosan a következő mintavétel előkészületei is folytatódtak. A Snow White fantázianévre keresztelt árok alján (kb. 5 centiméteres mélységben) a motorizált reszelő újabb tesztjére került sor. A robotkar először egy kaparó mozdulattal friss mintát tárt fel, majd a reszelő négy részletben választott le apró darabokat a szilárd felületről. A harmadik lépésben egy penge gyűjtötte össze az előkészített törmeléket. A próbaművelettel arról akartak megbizonyosodni, hogy képesek a marsi reggel folyamán gyorsan elvégezni a mintavételt, így minimalizálható a begyűjtött anyag párolgása, mielőtt az a TEGA kemencéjébe kerülne.

Forrás: NASA JPL News Releases

Hozzászólás

hozzászólás