A NASA nemrégiben felbocsátott Solar Dynamic Observatory (SDO) szondája a jelek szerint beváltja a hozzá fűzött reményeket, és segíthet felderíteni a Napunk működésének megértéséhez szükséges legapróbb részleteket. A szonda egyik kulcsfontosságú műszeregyüttese az AIA (Atmospheric Imaging Assembly, kb. Légköri Képalkotó), amely a teljes napkorongot igen jó felbontással képes vizsgálni. Adatainak felhasználásával nagyszerűen megfigyelhető, amint a korong egyik részén levő jelenség hat a tőle roppant távoli régiókra. Lényegében a káoszelméletből ismert pillangó-effektus tanulmányozható: egy kezdeti apró hatás láncreakciószerűen jóval nagyobb skálájú jelenségeket befolyásol.
A napkorong egy részlete az SDO felvételén.
A műszer segítségével sikerült megfigyelni, amint a fotoszférába, azaz a Nap megfigyelhető felszínére emelkedő mágneses mezők kisebb flereket váltanak ki, amelyek mágneses Alfvén-hullámokat gerjesztenek. A mozgásba hozott anyag tömegétől függően a hullámok több száz, vagy akár több ezer kilométeres másodpercenkénti sebességgel haladnak. Az Alfvén-hullámokban a plazmaanyag mintegy „befagy” egy mágneses burokba, amelyet az áramló töltött anyag gerjeszt. A tovaterjedő hullámok hatása még eredeti kiterjedésüknél mintegy ötször-tízszer nagyobb területen tapasztalható. A nagyobb területeket érintő jelenségek, például protuberanciák és anyagkidobódási jelenségek (CME, Coronal Mass Ejection) kutatásával a Nap általános mágneses terének szerkezete, valamint a több millió fokos külső légkörének szerkezete vizsgálható, amely létfontosságú a korona rendkívül magas hőmérsékletének megértéséhez. Mivel az SDO átlagosan egyetlen nap alatt generál annyi adatot, mint a TRACE szonda öt év alatt, minden reményünk meglehet arra, hogy számos Nappal kapcsolatos rejtély már a közeljövőben megoldódhat.
Forrás: Astronomy Now, 2010. május 26.