Míg a korábbi években a Jupiter és a Szaturnusz újonnan felfedezett külső holdjaitól volt hangos a csillagászati sajtó, 2003 második felében a két külső óriásbolygó holdjai szaporodtak látványos ütemben, egészen fantasztikus világokat tárva szemünk elé. A felfedezések többsége abban az időszakban történt, amikor a két legnagyobb planétánál is sikerrel jártak a kutatócsoportok, csak a holdak kis fényessége és lassú mozgásuk miatt itt évekre volt szükség a pálya pontos meghatározásához.
Az Uránusz körül 1997-ben kettő, 1999-ban három, 2001-ben pedig egy távoli kísérőt találtak. A második 2001-es felfedezést tavaly szeptemberben jelentette be a Matthew Holman és Brett Gladman vezette kutatócsoport. Az R= 24,9–25,1 magnitúdós égitest a Cerro Tololo-i 4,01 m-es Blanco-reflektor 2001. augusztus 13-ai felvételein mutatkozott először, majd szeptember 21-én a palomar-hegyi 5,08 m-essel is sikerült rögzíteni, ám ezután szem elől tévesztették. Az S/2001 U 2 jelű égitestet végül Brian G. Marsden azonosította azzal az objektummal, amit Scott Sheppard és David Jewitt fedezett fel 2003. augusztus 29-én a 8,2 m-es Subaru-reflektorral. A kb. 15 km átmérőjű holdacska 7,73 év alatt járja körbe bolygóját, pályahajlása az ekliptikához képest 167°, uránusztávolsága az elnyúlt pálya miatt 12 és 29 millió km között változik!
Pár nappal később az S/2001 U 3 felfedezését is közzétették, melynek észlelése talán a legnehezebb a külső holdak közül, hiszen a R= 25,3 magnitúdós kísérő a Földről sosem látszik 6"-nél messzebb az 5 magnitúdós Uránusztól. Ezt is Holmanék azonosították, majd 2002 szeptemberében a VLT-vel három felvételt sikerült készíteni róla. Keringési ideje 267 nap, kis elnyúltságú pályája 148°-kal hajlik az ekliptikához.
A harmadik új uránuszholdat Sheppardék találták a fent említett augusztus 29-ei éjszakán. Az S/2003 U 3-at (az S/2003 U 1-ről és U 2-ről a 2003/11-es számban olvashattunk) a Blanco-reflektor 2001. augusztus 13-ai és a 3,61 m-es CFHT két héttel későbbi felvételein is azonosították, így különös mozgása nagy pontossággal ismert. A 15 km-es hold 4,6 év alatt 3 és 27 millió km közötti távolságban járja körül a bolygót, a rendkívül elnyúlt pálya ráadásul a többi új hold 140°–170° közötti értékeivel szemben csak 51°-kal hajlik az ekliptikához.
A Neptunusz négy új holdját 2002. augusztus 13-én (S/2002 N 3) és 14-én (S/2002 N 1, S/2002 N 2, S/2002 N 4) fedezte fel a Holman vezette kutatócsoport. A Blanco-reflektor felvételein mutatkozó első három holdat a műszerrel készült 2001-es képeken is azonosítani lehetett, míg 2003-ban mind a négy kísérőt sikerrel észlelték. A 24,5 magnitúdós 1-es és 4-es átmérője 40–50 km, a 25,5 magnitúdó körüli 2-es és 3-as 20–30 km-es lehet. Átlagos távolságuk a bolygótól rendre 16, 22, 22 és 47 millió km, ami azt jelenti, hogy keringési idejük 5 és 25 év között van! A két középső direkt, a másik kettő retrogád irányban, 40°–70° hajlású pályákon járja körül a Neptunuszt.
Még az S/2002 N 4 roppant hosszú keringési idejét is túlszárnyalja a Sheppard csoportja által 2003. augusztus 29-én meglelt S/2003 N 1, amely 26,3 év alatt járja be 56°-ban dőlt pályáját. A retrográd irányba keringő holdat Holmanék számos 2001-es, 2002-es és 2003-as felvételükön is megtalálták. Míg a felfedezők R= 26 magnitúdót adtak meg, Holmanék szerint a kísérő jóval fényesebb, R= 25 magnitúdós.
[IAUC és MPEC számok alapján]