Igazán remekül indult az év a Piszkéstetői Obszervatóriumban, ahol január 1/2-a éjszakáján egy hagyományos és egy ultragyorsan forgó földsúroló kisbolygó mellett egy új üstököst is sikerült felfedezni – 36 éve az elsőt hazánkból. Egy személyes beszámoló következik.
A mögöttünk álló hónapok nem igazán kedveztek a csillagászati megfigyeléseknek, a gyakran felhős, ködös idő miatt általában hetente egy, maximum két éjszaka állt rendelkezésre, hogy a 60 cm-es Schmidt-távcsővel földközeli égitestek után kutathassunk. A helyzet Szilveszter környékén javult valamelyest, amikor kicsit több, részben vagy egészben derült éjszakának örülhettünk.
A majdnem teljesen derült éjszakák ritka példája volt január 1/2., az újesztendő első teljes éjjele, amely a Kozmikus hatások és kockázatok projekt keretében 2020 második felében indult megfigyelési program eddigi legsikeresebb éjszakája lett. Már az előjelek is jók voltak, ugyanis rögtön a harmadik átvizsgált képhármason feltűnt egy korábban ismeretlen, 30-40 méter átmérőjű földközeli kisbolygó. Ez lett a 2022 AC jelű égitest, amely december 28-án 1,1 millió km-re haladt el mellettünk, és a felfedezés idején már távolodóban volt. Keringési ideje meglehetősen rövid, mindössze 221 nap.
A 2022 AC-t megerősítő néhány visszatéréstől eltekintve ezt követően a szokásos mederben zajlott az éjszaka, készültek a 3×30 másodperces felvételek, amelyeken egy célszoftver segítségével kerestem az elmozduló égitesteket. Hajnali fél 4 körül már a vége felé közeledett az egymáshoz érintkező látómezők fotózása (szakszóval csempézés), amikor az utolsó előtti előtti, vagyis hátulról a harmadik felvételsorozaton (ez már 12 képes volt) feltűnt egy újabb földsúroló kisbolygó. Erről a 70 méter átmérőjű, később 2022 AB jelöléssel ellátott égitestről két nappal később lengyel csillagászok kiderítették, hogy mindössze 3 perc alatt fordul meg a tengelye körül, ami még ezeknél az apró szikláknál is extrém gyorsnak számít. Mivel ezt az égitestet idejekorán sikerült megtalálni, és csak január 20-án kerül 3,7 millió km-es földközelségbe, lesz még idő kideríteni, hogy miért pörög ilyen gyorsan.
De igazából még felfogni sem sikerült, hogy megvan az éjszaka második kisbolygója is, mert pár perccel később, rögtön a következő területen feltűnt egy újabb mozgó égitest, amely azonban más volt, mint az elmúlt másfél évben felfedezett ötven földközeli kisbolygó. Ez is gyorsan haladt a csillagos háttér előtt, de határozott ködösség vette körül. Bár ekkor már majdnem napra pontosan 24 éve üldöztem a Schmidt-teleszkóppal a gyermekkori álmom, mégis annyira váratlanul ért a felfedezés, hogy elsőre nem is akartam elhinni. A keresési technika ugyanis a gyorsan mozgó földközeli kisbolygókra van optimalizálva, a felfedezésük idején általában messze járó, így lassan mozgó üstökösöket így lehetetlen megtalálni. Ez az égitest azonban más volt, mint egy átlagos üstökös.
Annyira váratlan volt a ködös megjelenés, hogy elsőre azt gondoltam, a Schmidt-féle optikai rendszerben előforduló, ködös megjelenésű tükröződés (szakszóval Klingon-űrhajó) járatja a bolondját velem, vagy esetleg a kép sarkaiban előforduló apró defókuszáltság miatt elmosódott a kép. Ám a sebtében, digitálisan összeadott felvételeken más volt a ködösség szerkezete és mozgása, mint ezekben a téves esetekben lenne. Miközben a pár perccel korábban megtalált kisbolygó követését és bejelentését is menedzselni kellett, erről az égitestről is beütemeztem pár megerősítő felvételt, mert biztos akartam lenni a dolgomban. Külön zavaró tényező volt, hogy az égitest pont pár fényesebb csillagra vetülve látszott, ami tovább nehezítette természetének pontos megállapítását.
Eközben hajnali 4 órakor, kb. 200-as pulzus mellett azt is ki kellett találni, hogy miként fogom a 18-18,5 magnitúdós mozgó objektum felfedezésének bejelentésével együtt az üstökös mivoltát is közölni a Minor Planet Center-rel (MPC), mert az újabb időkben ez a feltétele annak, hogy a megtaláló személyről nevezzék el az üstököst. Ha csak később derül fény az üstökös természetre, vélhetően Piszkéstető-üstökös lett volna az égitest neve. Miközben készültek az újabb megerősítő felvételek, megírtam a kísérőlevelet is, amelyben egyértelműen leírtam, hogy egy gyors mozgású üstökösnek akadtam a nyomára.
Hamarosan a megerősítő felvételek is elkészültek, s mivel ezeken is határozottan ködös volt az égitest, sőt, még egy rövid csóva is látszott nyugat felé, elindítottam az évtizedek óta várt folyamatot. Az automata rutinok tették a dolgukat, elektronikus leveleim alapján az égitest előbb felkerült a földközeli kisbolygókat megerősítő oldalra, majd pár perccel később az MPC egyik munkatársa levélben értesített, hogy átrakta az égitestet a lehetséges üstökösöket feltüntető oldalra.
Innen már nem volt más hátra, mint reménykedés és kételyek között nagy amplitúdóval ingázva kivárni a hivatalos elnevezést – ami néha hetekbe telik… -, illetve követni az égitestet pirkadatig. Ez utóbbi sikerült is, mert a Lynx (Hiúz) csillagkép délkeleti szegletében látszó égitest elég magasan maradt, és az égen is csak vékony cirruszfelhők jelentek meg, amelyeken át tudott törni az üstökös fénye. Ezek a megfigyelések azt is megmutatták, hogy miért sikerült a rövid időbázisú felvételeimen felfedezni egy üstököst, és miért nem találták meg korábban, más, nagyobb programok.
Megtalálása idején az üstökös mindössze 60 millió km-re volt bolygónktól, miközben egy átlagos kométát a Jupiter naptávolságában (750 millió km), vagy még messzebb szoktak felfedezni. Keringési iránya ellentétes a bolygók keringési irányával, és pályasíkja is nagy szögben, 63 fokkal hajlik a Föld pályasíkjához. Mindezek eredőjeként látszólagos mozgása közel hússzorosa volt egy átlagos üstökös sajátmozgásának, bőven a földsúroló kisbolygók kategóriájába esve.
De miért nem fedezték fel hónapokkal korábban, nagy távolságban ezt az égitestet? Mert valójában egy igen apró és halvány üstökösről van szó. Valószínűleg minden idők egyik leghalványabb, parabola közeli pályán járó üstököse akadt a hálómba, amely gyorsan közeledett felénk, így egy hónappal korábban jóval halványabb, két hónappal ezelőtt pedig még a legnagyobb keresőtávcsövek számára is elérhetetlen volt.
A gyorsan szaporodó megfigyelések (az üstököst Európából, Amerikából és Ázsiából is megfigyelték) azt is hamar kiderítették, hogy még nap- és földközelsége előtt jár, így további fényesedése várható, még ha maximális fényessége 50 ezerszer kisebb lesz annál, hogy szabad szemmel is megpillanthassuk. Földközelségét január 8-án, magyar idő szerint 21:20 perckor érte el, 47,6 millió km-es távolságban, napközelségére pedig január utolsó napján kerül sor, 187 millió km-re (1,25 CSE) központi csillagunktól. Mivel ekkor már 120 millió km-re távolodik tőlünk, halványabb lesz mint mostanában, február végére pedig várhatóan a nagyobb távcsövek számára is elérhetetlenné válik.
Végül január 7-én hajnalban, egy újabb átészlelt éjszaka utáni alvás közben jött a megváltó hír, hogy hivatalosan is a nevemre vehettem a 2022-es esztendő első, C/2022 A1 jelű üstökösét. Délelőtt ébredve csak azt láttam, hogy gratuláló üzenetekkel van tele a postafiókom, de ekkor már tudtam, hogy beteljesült egy 35 éves álom, Sárneczky-üstökös fut az égen. Ezzel Kulin György (1942) és Lovas Miklós (1942-1986 között öt felfedezés) után lett egy harmadik magyar ember, akiről üstököst neveztek el.
