2006. április 11-én adták át ünnepélyes keretek között az USA
területén a Mississippi folyótól keletre található legnagyobb
optikai távcsövet, a Harvard Egyetem legújabb műszerét. A letolható
tetejű épületben helyett kapott 1,8 m-es távcső az emberiség egyik
legnagyobb, bár a sikerrel valószínűleg legkevesebb eséllyel kecsegtető
vállakozását szolgálja. A Cambridge-i (Massachusetts, USA) Harvard
Egyetem Oak Ridge-i Csillagvizsgálójának területén levő teleszkóp
ugyanis a legnagyobb, kizárólag optikai SETI célre épített berendezés
(SETI=Search For Extra-Terrestrial Intelligence, azaz földönkívüli
értelem keresése). Célja olyan fényimpulzusok keresése, amelyeket
esetleg fényévek ezreire levő civilizációk küldtek a csillagközi téren
keresztül.
új 1,8 méteres teleszkóp. A "doboz" alsó részén, a fehér fedél
alatttalálható a műszer főtükre. A szerkezet jobb oldalán látszik a
speciális érzékelő kamera.
A műszer atyja Paul Horowitz, az
elektronika professzora, egyben az elmúlt 20 évben a világ egyik vezető
rádiós és optikai SETI-mérnöke. A kutatás kétségtelenül hosszú ideig
tart, de a fizetsége hatalmas lehet; minden bizonnyal az emberiség
legnagyobb felfedezése történhet itt meg, ami véget vethet a Föld négy
és fél milliárd éve tartó kulturális elszigeteltségének.
A
kutatók meggyőződése szerint a lézerimpulzusok küldése a
rádióhullámokhoz hasonlóan alkalmas és gazdaságos módja a csillagközi
kommunikációnak. Számos optikai SETI program működik már, de a most
elkészült Harvard All-Sky Optical SETI Survey (Harvard Teljes Égbolt
Optikai SETI Feltérképezés) sokkal nagyratörőbb azoknál. A korábbi
optikai SETI-programokkal ellentétben nem csupán néhány ezer, előre
kiválasztott csillagot vizsgál meg, hanem az obszervatóriumból látható
teljes égboltot, ami pl. az ég lefedettségében mintegy százezerszeres
javulást jelent!
A projekt teljes költsége 400 ezer dollár,
amelynek nagy részét a Planetary Society állja. Az 1,8 m-es távcső
alacsony árát az magyarázza, hogy főtükre az optikai képalkotást
tekintve nagyon rossz minőségű, felbontóképessége mindössze 2 ívperc,
azaz rosszabb, mint az emberi szem feloldóképessége. Ezt azonban
ellensúlyozza az az előny, hogy így képes lesz a teljes eget lefedni,
egy-egy látómezőt kb. 1 percig másodpercenként egymilliárdszor
megmérni. A mérések célja olyan nagyon rövid ideig tartó
lézerfelvillanások keresése, amiket általunk ismert természetes
jelenség nem okozhat. Ezeknek a csillagközi kommunikációban való
felhasználása logikus lépés lenne, mert jól megválaszott
hullámhosszakon már a mai földi technikai lehetőségek mellett is
elérhető lenne, hogy a Napunkat több ezerszeresen felülmúló fényességű
jeleket sugározzunk az űrbe, aminek erős kontrasztja nagyon nagy
távolságból is lehetővé teszi a jelek detektálását.
Az
impulzusok észleléséhez Horowitz és tanítványai egy speciális kamerát
építettek, amelyben 1024 db csúcstechnikájú fotondetektor található.
Ezek mindegyike 1 milliárd mérést végez másodpercenként.
Összehasonlításképpen: az ilyen sebességgel történő adatgyűjtés annak
felel meg, mintha valaki a világ összes nyomtatott könyvét
másodpercenként kiolvasná! A detektorok a távcső fókuszában egy hálót
alkotnak, ami az égből 1,6°x0,2° terület fed le. A távcső látómezeje a
Föld forgása miatt folyamatos sávként vonul végig az égen, mivel a
távcső csak észak-déli irányban mozgatható. Előreláthatóan kb. 200
derült éjszakára lesz szükség az égbolt +60° és -20° deklináció közötti
részének lefedéséhez. Figyelembe véve a környék időjárási viszonyait,
ez 1-2 évet jelent. Ezután a terv egyszerű: megismételni a pásztázást
újra és újra, így minden ponthoz újabb észlelés gyűjthető.
Horowitz
reméli, hogy sikerül egy másik, teljesen azonos teleszkópot is
felállítani egy további észlelőhelyen, így lehetővé válik a
párhuzamos megfigyelés. Ezzel gyakorlatilag nullára csökkenthető a
hamis riasztások száma, és lehetővé válna a leghalványabb valós jelek
gyors és pontos észlelése.
Forrás: Sky and Telescope
