A csillagászoknak régóta szemet szúrtak a vörös, halvány és
rendkívül öreg – akár 10-12 milliárd éves kort is meghaladó korú – csillagokból
álló gömbhalmazok forró, fényes és látszólag meglepően fiatal
csillagai, az úgynevezett kék vándorok. Ezek az égitestek
szokatlan pozícióban találhatóak a halmaz csillagai által kirajzolt
szín–fényesség-diagramon – azaz látszólag "elvándoroltak".
Keletkezésüket több elmélettel is próbálták magyarázni: az egyik
lehetséges mechanizmus a halmazok nagy csillagsűrűségű központi
tartományaiban
zajló közvetlen ütközések, míg a másik elmélet a kölcsönható
kettőscsillagokban a komponensek közötti anyagátadásra épít.
Mindeddig azonban
egyik elmélet sem nyert szilárd megfigyelési bizonyítékokat.
A 16 ezer fényév távolságban levő 47 Tucanae az ESO VLT távcsövével.
Olasz csillagászok Francesco Ferraro (Bolognai Egyetem, Olaszország) vezette
csoportja
az Európai Déli Obszervatórium 8 méteres távcsövére szerelt,
egyszerre akár 130 csillag színképét is rögzíteni tudó FLAMES/Giraffe
berendezéssel a déli égbolt egyik legfényesebb gömbhalmazának, a 47
Tucanae-nek a csillagait vizsgálva a kék vándorok egy részénél
szokatlan kémiai
összetételt figyelt meg. A színképek modellezéséből számított
elemgyakoriságok egyetlen magyarázata, hogy ezek a különleges
csillagok valaha kettős rendszerek tagjai lehettek.
A vizsgált minta összesen 43 kék vándoránál 6 esetben a szén és az
oxigén mennyisége
lényegesen alacsonyabb volt, mint a többinél. Mindez azt jelenti, hogy
ennek a hat csillagnak a ma látszó anyaga valaha egy másik, nagyobb
tömegű csillag mélyében volt, ahonnan tömegátadással jutottak át a kék
vándorrá fejlődő csillagra. Számítások szerint ha teljesen
összeolvadtak volna, akkor nem jött volna létre ez a különleges kémiai
összetétel.
Ábránkon a vashoz mért relatív elemgyakoriság látható a 47 Tuc kék
vándoraira. Az üres körök jelzik a vizsgált objektumokat, piros
szimbólum jelöli a szokatlan elemeloszlású csillagokat, a sárga régió a
halmaz korábban vizsgált csillagainak tulajdonságait mutatja.
Forrás: ESO PR 2006/37
