Új amerikai űrszonda indult a Hold rejtélyes ősi vulkáni dómjaihoz

2489

Több mint fél évszázad után ismét egy amerikai űrszonda fog a tervek szerint sima leszállást végrehajtani a Hold felszínén, méghozzá nem is akárhol, hanem a titokzatos Gruithuisen-dómmezőn, ami mérföldkő lehet a Hold ősi vulkánosságának megismerésében.

2024. január 8-án, magyar idő szerint reggel 08:18-kor sikeresen útnak indult az amerikai Astrobotic Technology magánvállalat Peregrine Mission One (vagy Peregrine Lunar Lander) holdszondája a floridai Cape Canaveral űrközpont SLC-41 (41-es számú Space Launch Complex) starthelyéről. A Peregrine elnevezés jelentése: “Vándorsólyom” (Falco peregrinus). Az első Peregrine-küldetés célja a Hold egy tudományos szempontból érdekes területén történő leszállás több mint 50 évvel az Apollo-17 útja után. A Peregrine startját többször is elhalasztották, a legutóbbi időpont 2023. december 24-re esett, de technikai okokból január 8-ra tették át.

A Peregrine küldetés a NASA Commercial Lunar Payload Services (CLPS), vagyis kereskedelmi, illetve műszaki magánvállalkozásokkal történt szerződéses kapcsolatrendszere keretében megvalósuló holdprogram része, amelynek első küldetése a mostani Holdra leszálló szonda. A Peregrine-szondát a Hold felé vezető pályára állító Vulcan Centaur VC2S nagyteljesítményű hordozórakéta kifejlesztését és elkészítését, valamint az indítást szintén a NASA-val kapcsolatban álló United Launch Alliance (ULA) hajtotta végre. Egyébként ez az út lesz az ULA Vulcan Centaur rakétájának első bemutatkozó repülése.

A Peregrine-holdszonda indítása a floridai Cape Canaveral SLC-41-es indítóhelyéről 2024. január 8-án magyar idő szerint reggel 08:18-kor történt a Vulcan Centaur VCS2 hordozórakétával (NASA, ULA).

A start élő közvetítése – NASA – 2024. január 8. (YouTube)

Peregrine-szonda 2,5 m széles és 1,9 m magas, össztömege mintegy 1280 kg. A szonda szerkezete és a négy tartályában magával vitt nagy mennyiségű, maximum mintegy 450 kg folyékony üzemanyag lehetővé teszi 265 kg hasznos teher holdfelszínre juttatását.

A Peregrine-szonda leszállóegysége. A leszállóegység tetején és oldalán is vannak napelemtáblák, hogy a holdi látóhatár felett bármekkora magasságban levő Nap sugarai elérhessék a napelemeket. Négy nagy üzemanyagtartály is látható, amelyek a manőverezést és a leszálláskor a fékezést biztosítsák (NASA, Astrobotic Technology).

A Peregrine holdszondával számos mérést terveznek, amelyekhez több műszert visz magával, sőt két felszíni robotegység is a fedélzeten van: az amerikai Iris és az öt kis robotból álló mexikói Colmena (“Colmena x 5”) robotcsapat. Ezeken kívül a holdkutatás eredményeire is emlékeztető időkapszulákat is visz a szonda, mint például a magyar Puli Space Technologies “Memory of Mankind on the Moon” (“Az emberiség emléke a Holdon”) kapszulát is. A roverek, műszerek és időkapszulák emblémáit az alábbi kép mutatja.

A Peregrine-szonda rendkívül sok műszert és két holdfelszíni robotot, valamint időkapszulákat is magával vitt. Ezek emblémáit mutatja be a kép (Astrobotic Technology).

A Peregrine One mintegy másfél hónapig tartó többszöri pályamódosítás után a tervek szerint 2024. február 23-án száll le a Holdra. Ha minden jól alakul, akkor a kijelölt leszállási pontot 100 x 100 méteres körzeten belül fogja elérni.

Az alábbi képen a Holdra eddig sima leszállást végrehajtott űreszközök landolási pontjai láthatók: holdszondák, a Földre talajmintát hozó szondák, holdjárók (roverek), valamint emberes holdexpedíciók (Apollo-11, 12, 14, 15, 16 és 17) leszállóhelyei. A kínai Chang’e-4 holdjáró a Hold tőlünk nem látható oldalán van, ami szintén be van jelölve a képen.

A Holdra eddig simán leszállt űreszközök leszállóhelyei. A képen a Hold bal felső negyedében van a most útnak indított Peregrine One holdszonda leszállóhelye, a Gruithuisen-dómok vidéke is fel van tüntetve (The Guardian, 2024.01.05.).

Korábban a Peregrine holdszonda leszállóhelyének a holdfelszín északkeleti részén levő Lacus Mortis (Halál Tava) elnevezésű területét választották ki. 2022 végén azonban a Hold északnyugati részén a Mare Imbrium (Esők Tengere) és az Oceanus Procellarum (Viharok Óceánja) találkozásánál levő Gruithuisen-dómok vidékét jelölték ki.

Franz von Paula (Franciscus de Paula) Gruithuisen (1774-1852) bajor orvos és csillagász, aki 1826-tól a Müncheni Egyetem csillagász professzora volt. Fő megfigyelési területe a Hold volt és ő volt az első, aki azt állította, hogy a holdkrátereket meteorit becsapódások hozták létre.

A Gruithuisen-dómok már kis távcsővel is megfigyelhetők, a Hold igen szép és látványos vidéke, a Jura-hegység és a Szivárvány-öböl (Sinus Iridium) közelében találhatók.

A Gruithuisen-dómok a holdkorongon az Oceanus Procellarum és a Mare Imbrium találkozásánál vannak nem messze a Szivárvány-öböltől és a Jura-hegységtől (a Nap által megvilágított karéjszerű hegyoldal) a képen balra levő egymáshoz közeli kis lankás dombok. A felvételt Hadházi Csaba amatőrcsillagász készítette 2015. január 31-én 21:53 UT-kor egy 200/1000 mm-es Newton-távcsővel, Philips TouCam Pro webkamerával 100-as érzékenységgel 1/1.667 s expozícióval. A képen a holdi észak felfelé, a holdi nyugat balra van (MCSE).

A Peregrine holdszonda tervezett leszállóhelye a Mons Gruithuisen Gamma nevű nagy dóm lenne. Erről a NASA LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) LROC NAC (kislátószögű) kamerája is készített felvételt. A felvételen egy holdi ősi vulkáni lávasíkság is látszik, amely 2022. december 30-án nevet is kapott: Sinus Viscositatis (Bay of Stikiness, vagyis a stikiness ragadós, ragadósság szó alapján “Ragadós-öböl”) az itt található nagy viszkozitású, azaz nagy belső súrlódású, egykoron nehezen folyó ősi láva tulajdonságára utal. A Gruithuisen-dómmező különlegessége a láva nagyon magas szilíciumtartalma a Hold többi hasonló területéhez képest. Ennek okának tisztázása a Peregrine küldetésének egyik feladata. A Sinus Viscositatis nem csupán egy űrkutatási technikai azonosító elnevezés, hanem ez az új elvevezés már bekerült az IAU (Nemzetközi Csillagászati Unió) és az USGS (Egyesült Államok Geológiai Szolgálata) közös nevezéktani jegyzékébe.

A Mons Gruithuisen Gamma és Delta dómok a NASA LRO/LROC NAC kamerája négy felvételéből (M1096764863, M1096743429, M1096757719, M1096750574) összeállított mozaikképen. A Peregrine One tervezett leszállóhelye a Gamma jelű dómon van. A képen a két nagy dómtól lefelé elterülő síkság 2022-ben nevet is kapott: Sinus Viscositatis (NASA/GSFC/Arizona State University).

Itt szeretnénk emlékeztetni arra, hogy a Magyar Csillagászati Egyesület Hold Szakcsoportja egyik állandó észlelési programja a Hold tőlünk látható oldalán levő leszállóhelyek megfigyelése. Ezek a leszállóhelyek az eddigi Apollo-holdexpedíciók leszállóhelyeit jelentik, valamint a Holdra az összes simán leszállt űreszközökét is. Természetesen a holdfelszínen levő űreszközöket egy földi távcső nem mutatja, de a holdi környezetük érdekes látványt jelent és emlékeztet az űrkutatás, a holdkutatás kiemelkedő eseményeire is. Most az első Peregrine holdszonda leszállóhelye, a Gruithuisen-dómok vidéke, azon belül most a már a Mons Gruithuisen Gamma is hozzáadódhat a holdsétáik során az amatőrcsillagászok “bakancslistájához”, valamint a csillagászati bemutatások egyik érdekes holdi területéhez is.

A hír a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt témaköréhez kapcsolódik.

Források:

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás