Váratlan Perseida-kitörés augusztus 14-én!

14610

Bár évek, évtizedek óta csökken a híres Perseida meteorraj látványossága – minden augusztus elején nehéz helyzetbe sodorva a médiába invitált ismeretterjesztő csillagászokat -, még a távolodó üstökösnek is van ereje. Másfél nappal a szokásos maximum után, augusztus 14-én délelőtt, a meteorraj öt-hat órán át tartó, erős kitörését észlelték az amerikai kontinensről és Japánból, amelyet rádiós módszerrel hazánkból is érzékelni lehetett.

A híres augusztusi Perseida meteorraj a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle-üstököstől származik, amely évezredek, akár év tízezredek óta szemeteli tele a Naprendszert a belőle kiáramló porszemcsékkel. Ezekkel a porszemcsékkel találkozunk minden évben, hiszen az évezredek alatt már a teljes üstököspálya mentén szétszóródtak a porszemek. Az üstökös közelében persze több van belőlük, így a legutóbbi, 1992-es napközelség környékén sokkal több, és főleg fényesebb meteort adott a raj, mint manapság.

A hosszú csóvás 109P/Swift-Tuttle-üstökös Herman Mikuž szlovén amatőrcsillagász 1992. november 20-ai felvételén. A kép 3,5×3,5 fokos területet mutat.

Már az 1970-es években igen látványosak voltak a maximumok, az 1980-as években pedig már napokkal az augusztus 12-ei maximum előtt megjelentek a fényes tűzgömbök is. Így volt ez 1992 után is sok évig, ám az elmúlt évtizedben már észrevehetően csökkenni kezdet a raj aktivitása, különösen a leglátványosabb, fényes meteorok kezdtek elmaradozni a rajból. Időnként egy-egy fiatalabb, néhány keringéssel ezelőtt kidobódott sűrűbb porfelhőn azért átszáguldottunk (például 2016-ban), de ezek többnyire nagyon halvány meteorokat adtak hozzá a rendes aktivitáshoz, így mind a laikusok, mind a műkedvelők számára egyre inkább csalódást keltett a raj.

Amit tudományos ismeretterjesztőként nehéz elmagyarázni minden augusztus elején, mert a jellemzően külföldi, csak félig-meddig szakmai hírportáloktól átvett hírek még mindig a Perseidák régmúlt dicsőségét hirdetik. Pedig a fényes meteorok hiánya pont az általában urbanizált területekről nézelődő érdeklődök számára teszi nem túl látványossá a rajt, és úgy általában a meteorok száma is kevesebb. Nem volt ez másként az idén sem, amikor augusztus 12-én az esti órákban bekövetkezett az idei maximum. Ha ideális körülmények között, a zenitben tartózkodó radiáns mellett (ilyen helyzet nem áll elő, mert még mielőtt pontosan a fejünk fölé emelkedne a radiáns, kivilágosodik) láthattuk volna ezt, óránként 70-80 meteort figyelhettünk volna meg. A nem ideális körülmények miatt a valóságban ennek csak harmada, maximum fele látszott, de az is csak sötét égbolton.

A radiáns fogalmát gyönyörűen szemlélteti ez a felvétel, amelyet Gucsik Bence szerkesztett össze a Piszkéstetői Obszervatórium teljeségbolt kamerájának öt napot felölelő felvételeiből. A meteorok az ég bármely részén feltűnhetnek, de útjukat visszafelé meghosszabbítva egy pontba, jelen esetben a Perseus csillagkép északi részének irányba mutatnak. Ha a radiáns nem a fejünk felett van, vagy nem tökéletesen tiszta és sötét az égbolt, máris csökken a látott meteorok száma. Az 1980-as és 90-es években egyetlen éjszaka jött ennyi fényes meteor, mint idén öt alatt.

Ezt követően a szokásoknak megfelelően lassan csökkenni kezdett a raj aktivitása, egyre kevesebb meteort láttak a világ éjszakai felén tartózkodó amatőrcsillagászok. Augusztus 14-én magyar idő szerint reggel 6 óra körül azonban váratlanul nőni kezdett a radaros (aktív) és rádiós (passzív) módszerrel észlelt meteorbeütések száma, amely három órával később érte el maximumát olyan 200-220 meteor/óra értéknél (ismét a zenitre korrigálva).

A Perseida meteorraj idei aktivitásának rádiós görbéje (piros vonal), amely szépen mutatja az augusztus 14-ei kitörést, amely a reguláris aktivitás leszálló ágán következett be. A zöld vonal a raj 2020-as aktivitását mutatja. (MeteorNews, Koen Miskotte, Hiroshi Agawa és Hirofumi Sugimoto)

Közben vizuálisan is észrevehetővé vált a perseidák megnövekedett száma, a kanadai Pierre Martin magyar idő szerint 8 és 11 óra között – kiváló égen észlelve – percenként több rajtagot látott, sokszor 3-4 meteort adó “fröccsenésekkel”, amikor egy-két másodpercen belül több hullócsillag is lefut az égen. A meteorok többnyire halványak, 4-5 magnitúdósak voltak (egy városi égen teljesen rejtve maradtak volna az észlelők előtt), de azért bőven akadtak 0-1 magnitúdósak is, a legfényesebb pedig -3 magnitúdós volt. Tehát a tűzgömbök innen is hiányoztak. A rádiós megfigyelések szerint a raj aktivitása nagyjából délután 2-re tért vissza az eredeti szintre.

A kitörés éjszakája az AllSky7 meteorkamera hálózat egyik iowai állomásának kompozit felvételén. A hét különböző irányba néző videókamera mindegyikének egész éjszaka készült felvételeit egyesítették, hogy egyben látható legyen az 1031 detektált meteor. (Jim Hannon, AllSky7 Fireball Network)

Nekünk a nappali órák miatt esélyünk sem volt látni a kitörést, de a Tepliczky István által Tatán üzemeltetett rádiós meteorészlelő rendszer adataiban egyértelműen megjelenik a kitörés:

A Tatán regisztrált augusztusi rádiós meteoraktivitást óránkénti bontásban bemutató ábrán gyönyörűen látszik a 14-én délelőtt néhány órára megnövekedő meteoraktivitás. (Tepliczky István, galileowebcast.hu)

Most már csak az a kérdés, hogy mi történt? Az öreg meteorrajok általában két komponensből állnak. Van egy reguláris, vagy háttér aktivitást adó részük, amely régen kidobott, általában nagyobb méretű szemcsékből áll, ez adja a szokásos éves aktivitást, az adott rajra jellemző hosszal és lefutással. Erre a háttérre rakódnak rá időnként ezek a halvány meteorokból álló intenzív kitörések, melyek frissen, maximum néhány üstökös keringéssel korábban kidobott szemcsékből állnak. Ezeket a felhőket még nem szórta szét a Nap sugárnyomása és az óriásbolygók gravitációja, ezért igen sűrűek, viszont zömében apró szemcsékből állnak.

Az idei maximum egyik legfényesebb meteorja a reguláris maximum idején, augusztus 12-én este 20:45-kor, a még világos égen hullott. A többször villanó tűzgömböt az AllSky7 hálózat Piszkés-tetőre telepített kamerája rögzítette.

Ma már hihetetlenül pontosan meg tudják jósolni ezeknek a kitöréseknek a bekövetkeztét, köszönhetően a pormodellek kidolgozásának és a számítógépek kapacitásának. A modellek megmondják, hogy a korábban kidobott porfelhőkkel mikor fogunk találkozni, és azok mennyire sűrűek lesznek – bár ez utóbbinak nagyobb a bizonytalansága. A már említett 2016-os Perseida-kitörés szinte percre pontosan a jósolt időben következett be, de több más rajnál is sikerült hasonló eredményeket felmutatni. Nem így az idén, ugyanis a 14-ei kitörés mindenkit váratlanul ért, senki sem jelezte előre, és jelen pillanatban még jelölt sincs arra, hogy melyik évből származhat a porfelhő, amelyiken áthaladtunk. A viszonylag hosszabb lefutás arra utal, hogy egy kicsit régebben, talán 5-10 keringéssel, tehát egy évezreddel korábban kidobott, és máig viszonylag egyben maradt felhőn mentünk keresztül.

A váratlan jelenség mindenesetre két dologra is felhívta a figyelmünket: van még mit kutatni és fejleszteni a meteoros témában, és mindig résen kell lenni mind az ég alatt, mind a rádiós és fotografikus rendszerek kezelőfelületét bámulva.

Hozzászólás

hozzászólás