jupiter - keresési eredmények

A csillagászat történetében nem is egy példa van arra, hogy egyik-másik égitest többször is előbbre vivője ösztönzője lehet a tudomány haladásának. Ezek közé tartozik a Mars bolygó is, amely egy-egy sajátsága vitákra, számításokra, megfigyelésre késztette a csillagászokat.

A két legtávolabbi nagybolygó körül az utóbbi években számos új holdat fedeztek fel nemzetközi kutatócsoportok.

Hazánkban 3 planetárium van: Budapesten, Pécsett és Kecskeméten. Noha a Kecskeméti Planetárium regionális vonzáskörrel rendelkezik, kisplanetárium lévén, a befogadóképessége 50 fő. Ez ugyan hátrány a nagy létszámú csoportok szempontjából, ugyanakkor mégis előny, mert így bensőségesek, sőt humorosak is tudunk lenni. Nálunk a - személytelen - standard magnós műsorok helyett a csoportokhoz - akár különleges igényekhez is - alkalmazkodó élő előadások dominálnak. (Természetesen zenei aláfestéssel, színes diaképek és a csillagos égbolt kivetítésével illusztrálva.)

A történelem úgy hozta, hogy a Neptunusz felfedezésére 1846-ban az Uránusz felfedezése vezetett, és nem fordítva, pedig elég közel álltunk ehhez a lehetőséghez. Véletlen szerencse folytán ugyanis Galileo Galilei 234 évvel korábban megfigyelte a Neptunuszt. Sajnos azonban nem ismerte fel, hogy egy addig ismeretlen bolygót lát.

Az érdekes lehetőség kapcsán elgondolkozhatunk azon, hogy vajjon hogyan alakult volna a csillagászati kutatások története, ha felismeri? Newton, az égimechanika és a pályaszámítások kidolgozása előtt felfedezett új bolygó vajjon mennyire változtatta volna meg a felismerés menetét? Egyáltalán csillagtérképek hiányában megtörténhetett volna-e a felfedezés? Vagy a felismerés után azonnal elveszítette volna Galilei a halvány "csillagocskát"?

A magyarországi amatőrcsillagász mozgalom jelentős fejezete, valamint Egyesületünk jogelődjének, az 1946-tól 1949-ig működő Magyar Csillagászati Egyesület közvetlen előzménye volt az idén hatvanadik éve a Királyi Magyar Természettudományi Társulat Csillagászati Szakosztályának kebelén belül szerveződött Műkedvelő Csillagászati Alosztály. Írásunkban a szervezetileg 1943 végén megszületett, tevékenységét pedig 1944 őszéig kifejtő, és a második világháborús időszak ellenére igen sikeresen működő csoportosulás történetének legfontosabb mozzanatait foglaljuk össze.

A Tejútrendszerben feltûnt szupernóvák (SN) vizsgálata nagyon eltér a szokásos kutatói kihívásoktól. Jelenleg úgy tûnik, hogy 1604 óta biztosan senki sem figyelt meg szupernóvát Galaxisunkban. Ezért aztán az összes létezõ megfigyelés szabad szemmel, mindenféle optikai segédeszköz nélkül készült, ennek megfelelõen az észlelések nagyon változó minõségûek. A két legutóbbi SN esetében (1572 és 1604) az európai megfigyelõk egész pontos égi koordinátákat határoztak meg (1 ívperc körüli bizonytalansággal), illetve a fényváltozásokat is viszonylag reprodukálható módon feljegyezték. Az ezt megelõzõ századokból sokkal nehezebben értelmezhetõ adatok maradtak fent; középkori távol-keleti feljegyzésekbõl három SN megfigyelései egyértelmûek, illetve további három igen valószínû.

Az érdeklődő ember figyelmét már az idők kezdetén felkeltette és elméjét azóta is foglalkoztatja az égitestek mozgása és e mozgások sokfélesége. Ezek érzékeltetését már a legrégibb csillagászati műszerek is jelzik. Ezek a műszerek az égitestek helyzetének és mozgásainak megfigyelésére és meghatározására szolgáltak ugyan, de magukban hordozták az első ábrázolási elképzeléseket is. A planetárium a szabad szemmel látható égitestek, így a csillagok, a Nap, a Hold, valamint az öt fényes bolygó megjelenítésére szolgáló bonyolult műszer. Több száz, ha nem több ezer éve is készítettek már planetáriumokat, ezek mechanikus bolygómodellek voltak, jórészt csak a Föld-Hold mozgását, esetleg néhány bolygó mozgását lehetett velük szemléltetni. Ezeket, a XVIII. század elején, John Rowley angol órásmester által Orrery grófjának készített művészi kivitelű asztali planetáriuma után, orrery-szerkezeteknek nevezik.

[Folytatás...]

[Folytatás...]

[Folytatás...]