A hosszú lefolyású (néhány másodperctől több tíz másodpercig
tartó) gammafelvillanások különösen nagy tömegű csillagok
szupernóva-robbanásakor keletkeznek. Ha egy ilyen esemény csillagászati értelemben a
közelünkben történne, minden bizonnyal sterilizálná bolygónkat. Jó
esetben csak az ózonréteget pusztítaná el, drámai klímaváltozást okozna
és merőben megváltoztatná a földi élet fejlődését.
A
szupernóva-robbanásoknak azonban csak egy töredéke produkál
gammakitörést. Az
Andrew Fuchter vezette tudóscsoport (Space Telescope Science Institute)
a
hosszú lefolyású gammakitörések és általában a szupernóvák kozmikus
környezetét hasonlították össze a Hubble Űrtávcső felvételeinek
segítségével. A hosszú gammakitörések szűlőgalaxisai a
Hubble-fotók alapján jórészt szabálytalan (irreguláris) galaxisok, kis
fémtartalommal. Ezzel szemben a mi Tejútrendszerünk spirális galaxis, és
sokkal gazdagabb a héliumnál nehezebb elemekben, mint a megfigyelt
extragalaxisok. Ez alapján azt állíthatjuk, hogy az ilyen típusú
gammakitörésre nagyon kicsi az esély Galaxisunkban.
A képek
elemzése szerint a gammafelvillanások a vizsgált
csillagvárosok legfényesebb tartományaiban történtek, összhangban
azzal, hogy a
nagy tömegű csillagok is ott keletkeznek. A szupernóva-robbanások
általában véve viszont
egyenletesen oszlanak el a galaxisok teljes térfogatában, és azonos
gyakorisággal vannak jelen mind az irreguláris, mind a spirális
rendszerekben. Tehát a hosszú gammakitörésekért a
legnagyobb tömegű, a Nap tömegének akár hússzorosát, vagy még többet
kitevő
csillagok lehetnek a felelősek. Másrészt az a tény, hogy a
felvillanások szülőgalaxisai szinte minden esetben fémszegény
irreguláris galaxisok, azt jelzi, hogy csak fémszegény csillagok
képesek ilyen jelenséget okozni. Az elméleti számítások szerint a
fémgazdag óriáscsillagok az
intenzív csillagszél miatt általában túl sok anyagot veszítenek ahhoz,
hogy gammakitörést okozzanak. Mindez arra is magyarázatot ad, hogy
hosszú gammavillanások miért történtek gyakrabban a
Világegyetem régmúltjában: akkoriban a galaxisok fémessége jelentősen alacsonyabb volt.
A fenti hat képen olyan szülőgalaxisok láthatók, melyekben hosszú
gammakitörést észleltek 1998 és 2003 között. A villanáskor kimért égi
pozíciókat keresztek jelzik. A szülőgalaxisok távolsága 2
és 6 milliárd
fényév közé esik, és egy kivétellel mindegyik szabálytalan alakú
csillagváros. A felső sor közepén látható galaxis szabályos spirál, míg
a körülötte látszó fényes csillagok valójában az előtérben található
objektumok, melyek a Nagy Magellán-felhőhöz tartoznak.
Forrás: STScI-PRC06-20
