Napunk a téli időszakban alacsonyan jár, majd az idő előre haladtával egyre magasabbra kerül az égbolton. Amennyiben egy helyről mindig pontosan ugyanabban az időpontban figyeljük meg a pozícióját, akkor az év folyamán egy nyolcas alakzat rajzolódik ki. Vajon minek köszönhető ez, és hogyan tudjuk egy kompozícióban megjeleníteni? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ az alábbi sorokban.
Az analemma-görbe kialakulása komplex égimechanikai összefüggés eredménye, amelyet nagyon leegyszerűsítve Földünk Nap körüli keringésére és tengelyferdeségére vezethetünk vissza. Napórák tervezésekor az időegyenlet grafikus megjelenítésére használatos, amely nevében kiegyenlítést jelent. A nyolcas legalacsonyabb pontjai a téli, míg tetőpontja a nyári napforduló időszakában rajzolódik ki. Mivel télen bolygónk gyorsabban kering központi csillagunk körül, ezért a görbe alsó íve nagyobb, amely aztán a nyár folyamán lelassul, és a felső hurok kisebb lesz.
Fotografikus ábrázolása az egyik legnagyobb fotós kihívás – pontos előzetes tervezést, egy éven át tartó precíz és kitartó kivitelezést, valamint összetett képfeldolgozást igényel. A végeredmény digitális montázsnak tekinthető; nyilvánvaló, hogy az égi nyolcast csak így tudjuk megjeleníteni. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy nagyon kevés a sikeres analemma projektek száma: információink szerint a világon eddig ez mindössze tíz személynek sikerült…
Jómagam a tervezés folyamán az egyszerűségre törekedtem: megfordult ugyan a fejemben látványos tájképi elemekkel összekombinálni a görbét, de munka és családi tennivalók miatt inkább a lakóhelyem közvetlen környezete mellett döntöttem. A nyolcas horizont feletti elhelyezkedését szoftverek segítségével már előre megszerkesztettem, optikának a 10 mm-es Sigma objektívemet választottam, kellően nagy égterületet befogandó. A délelőtti időpontot a mindennapi rutinba történő beilleszthetőség és a derült időszakra való nagyobb esély okán választottam; próbáltam megelőzni a napközbeni felhőképződés esetleges zavaró hatásait.
A kivitelezés rövid kronológiája:
- az év folyamán a Nap égi pozícióját fotóztam mindig egy helyről és ugyanabban az időpontban (9:00 UT-kor), összesen harminchat alkalommal,
- a fotóállványt és a képmezőt mindig pontosan egyformán tájoltam,
- minden alkalommal két kép készült: egy napszűrővel és egy anélkül, úgy, hogy közben a kamera ne mozduljon el,
- a két képet ezután mindig egymásra másoltam, így láthatóvá vált a napkorong és a táj is,
- a háttérkép esztétikai okokból akkor készült ugyanarról a területről, amikor a Nap már nem volt a látómezőben (időpontja az exif adatokbban is megnézhető: okt. 9., 13:45 UT), mivel ha szűrő nélkül fényképezzük a tájat benne a ragyogó égitesttel, a beégett napkorong tönkreteszi a kompozíció harmóniáját,
- a háttérkép bal alsó sarkába kulisszaként a saját árnyékomat komponáltam,
- a képfeldolgozás folyamán az összes fotót pontosan egymáshoz illesztettem a háttérképet referenciának használva, úgy, hogy végeredményként csak a háttér és a napkorongok maradjanak láthatók.
A projektemben alkalmazott módszert a kép közzététele előtt gondosan megvitattuk a témában elismert szakemberekkel, amelyben Dennis Di Cicco és Anthony Ayiomamitis állt segítségemre. Az előbbi úriember – a Sky and Telescope főszerkesztője – volt az, akinek a világon először sikerült fotografikusan analemmát megörökítenie még a filmes korszakban.
A TWAN görög származású fotósának a neve gyönyörű, ókori műemlékek felett kirajzolódó analemmáiról vált híressé.
Az általam készített végső kép után mindketten csak annyit válaszoltak, hogy "welcome to the analemma club", és egyben köszöntötték hazánkat, hogy immár csatlakozott az analemmával rendelkezők szűk táborához.
