A Helix-köd

1734

Dán András, Alcsútdoboz

Az égbolt egyik legnagyobb látszó átmérőjű planetáris köde az Aquarius csillagképben található NGC 7293, azaz a Helix-köd. Kettős gyűrűjének belső, fényesebb része 16 ívperc, míg a halványabb külső halo kb. 26-28 ívperc átmérőjű, ami majdnem akkora, mint a telihold látszó mérete!

A köd felfedezése Karl Ludwig Harding nevéhez fűződik, aki az 1820-as évek legelején vette észre a nagy kiterjedésű, ám igen halvány ködöt. A közel 700 fényév távolságban levő objektum egy egykori felfúvódott vörös óriáscsillag maradványa, mely élete végén nagyon rövid idő (pár száz év) alatt ledobta külső burkának nagy részét. Helyén lassan táguló gázfelhő, illetve az egykori csillagmag, egy forró fehér törpe maradt, melynek ultraibolya sugárzása fénylésre gerjeszti a ledobott felhőt. A ma látható két gyűrűt 12 ezer és 6600 évvel ezelőtt dobhatta le a köd szülőcsillaga, és még kb. néhány ezer évig lesz látható a földlakók számára.

Egy mostanában az interneten terjedő lánclevélben „Isten szemeként” hivatkoznak a Helix-ködre, ám ez pusztán allegorikusan értendő a látványos égitest szépségére vonatkozóan.

A hét asztrofotóját Dán András készítette Alcsútdoboz közelében, a Máriavölgy feletti magaslatról, 80/480-as apo-refraktorral, CM2-1 kamerával. A végső kép 28 darab 5 perces felvételből állt össze.

Hozzászólás

hozzászólás