Állatövi fény az Atlasz-hegységből

1249

Feledhetetlen élmény az állatövi fény az Atlasz-hegységből. Messze túlragyogja a téli Tejutat és a fényképeken a teljes íve is kivehető.

Kolláth Zoltán, Oukaimeden, Atlasz-hegység, Marokkó

Van egy olyan érzésem, hogy az állatövi fény újrafelfedezésének korában élünk. Valamikor természetes dolog volt a látványa – ezért is nem tűnt fel sokaknak, ráadásul a szürkület fényeivel könnyedén összetéveszthető. Manapság a láthatóságának hiánya az, ami felhívta rá a figyelmet. Bevallom, magam is akkor kezdtem szisztematikusan figyelni a megfigyelhetőségét, amikor az első nagyközönségnek rendezett csillagnéző túrát szerveztük a Zselicben. 2008 február végén – amikor még csak terveztük a csillagoségbolt-parkot – nagyon jó átlátszóság mellett láthatta sok ember életében először a naprendszer poráról visszaszóródó fényt. Talán az egyik első hazai fotó is akkor készült róla – éppen a digitális fényképezőgépek fejlődése tette népszerűvé a jelenséget, hiszen sötét horizontú helyen könnyedén megörökíthető.

Most ismét egy tervezett csillagoségbolt-park kapcsán volt hasonló élményem. Észak-Afrika első éjszakai védettséget is élvező helyét Marokkóban az Atlasz-hegységben szeretnék létrehozni, a központi terület a Toubkal Nemzeti Park lesz.  A folyamat segítésére egy nemzetközi konferenciát szerveztek – szükségük van a máshol már meglévő tapasztalatokra. Magam éppen arról tartottam előadást, miként lehet digitális fényképezőgépekkel vizsgálni az égbolt állapotát. Furcsa módon a konferenciát telehold idejére szervezték. Nem hagyott nyugton, hogy elutazzak egy ilyen helyre úgy, hogy nem látom „rendesen” is az égboltot. Gyorsan találtam megoldást: A konferencia kezdete előtti nap hajnalán a holdnyugta után még van majd két órányi időszak a csillagászati szürkület kezdetéig. A rendezvény kanadai tudományos főszervezőjének tetszett az ötletem, és rávette a helyi szervezőket, hogy vigyenek fel bennünket Marrakesh-ből egy égbolt mérésre. Így is lett, igaz a lelkesedés alábbhagyott, a tengerentúlról érkezők fáradtak voltak egy ráadás éjszakai utazáshoz. Így egy helybeli és egy német kollégával hármasban autóztunk fel az Oukaimeden Obszervatóriumhoz, 2700 méter magasra. Szerencsénk volt, előző nap még esett, a 75 km-re lévő várostól a helyszínre autózva végig felhős eget láttunk azon az éjszakán is, de 2000 m tájékán átléptük a felhőket, és nagyon jó átlátszóságú eget találtunk. A Hold felülről megvilágította a felhőket, ami Marrakesh fölött szinte lávafolyamként izzott. Megkaptuk az első benyomásunkat az égboltról.

A helyszínen már ott volt a helyi csillagászati klub néhány tagja, és pár egyetemi hallgató is. A derült eget szemlélve hangosan megállapítottam, hogy biztosan szépen látszik majd az állatövi fény – hiszen még éppen az optimális őszi hajnali láthatóság időszakában vagyunk. Legnagyobb meglepetésemre értetlenül néztek rám a holdfényben. Több éves észlelő tapasztalattal nem voltak képben az állatövi fény mibenléte kapcsán…   Egyikőjük később nagyon lelkesen köszönte meg, hogy felvilágosítottam, nagy élmény volt számára egy „új” jelenség megismerése. Már ezért is volt értelme elutaznom…

Tényleg élmény volt az állatövi fény. Kicsivel négy óra után, még majd három óra volt a napkeltéig, de ahogy a Hold elmerült a felhőkben, rögtön könnyedén láthatóvá vált az ezüstös derengés. Utána szürkületig, ahogy emelkedett, folyamatosan tovább fényesedett a tünemény. Messze túlragyogta a téli Tejutat és a fényképeken a teljes íve is kivehető. Sokat számít, hogy 2700 méter magasan már kevesebb fényt nyel el a légkör. Az is szerencsés volt, hogy a keleti irány szinte teljesen fényszennyezés mentes.  Marrakesh fénykupolája viszont 75 km távolságból is eléggé tekintélyes. A kép a fényszennyezés méréshez használt sztenderd eljárásommal készült. A Sony A7S kamera a Samyang 14 mm-es optikával 10 képpel lefedi a teljes égboltot, és még a horizont alatti részt is. A teljesen nyitott (f/2,8) optikával ISO 6400 érzékenységgel és 30s expozíciós idővel készült felvételek könnyedén összefűzhetők egy teljes mozaik panorámává – a kép kedvéért sűrűbbre is fotóztam a mozaikot. A kalibrált kamera jóvoltából a teljes égbolt fénysűrűség térképe könnyedén adódik, melléktermékként pedig sikerült képben is megörökíteni az élményt.  Az égbolt fényességét most a Tejút és az állatövi fény együttese határozta meg – egyértelműen látszik a mérések alapján is a csillagoségbolt-rezervátum létjogosultsága. Talán ott is rendszeressé válik majd csillagnéző sétákon az állatövi fény bemutatása.

Akikkel együtt mértünk: Zouhair Benkhaldoun és Andreas Haenel.

A szerző útja az „EFOP-3.6.2-16-2017-00014 – Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén” című projekt támogatásával valósult meg.

Hozzászólás

hozzászólás