Az M27, azaz a Súlyzó-köd

234

A nyári égbolt legfényesebb planetáris (bolygószerű megjelenésű) köde az M27 a Vulpecula csillagképben.Boros-Oláh Gábor, Soltvadkert

Az M27 jelzésű planetáris ködöt a 18. század híres üstökösvadásza, Charles Messier fedezte fel 1764 júliusában, üstököskeresés közben. Így írt erről a felfedező: “Jól látszik a 3 és fél lábas távcsővel… Ovális megjelenésű, nem tartalmaz csillagot. Átmérője 4 ívperc…”

Elsőként William Herschel alkalmazta a “planetáris köd” megnevezést (1784-85 táján), a halvány, kis látszó átmérőjű, kékes-zöldes színárnyalatot mutató kompakt ködösségekre, melyek távcsöves látványa erősen emlékeztetett a frissen felfedezett Uránusz bolygóra. Ami a látszó méretet illeti, a Súlyzó-köd a legnagyobb méretű planetáris ködök közé tartozik: 8×5 ívperces; látszó fényessége 7,6 magnitúdó, távolsága 1200 fényév.

A planetáris ködök Nap típusú csillagok külső rétegeiből alakulnak ki, melyeket a nukleáris “tüzelőanyagát” elfogyasztó csillagmag fúj le magáról. A lassan táguló gázhéjat a haldokló csillag ultraibolya sugárzása gerjeszti fénylésre.

A hét képét Boros-Oláh Gábor készítette 2006. június 27-én, 200/1000 mm-es, Celestron gyártmányú Newton-reflektorral, Canon EOS 350D fényképezőgéppel, 5 perc expozíciós idővel, ISO 400 érzékenységgel.

Hozzászólás

hozzászólás