Földközelben járt a 2004 BL86

946

Már napok óta izgalomban tartotta a csillagászat iránt érdeklődők táborát egy jelentős méretű aszteroida földközelbe érkezése. Ilyenkor még a téma szempontjából laikusnak mondott emberek is érdeklődéssel fordulnak az esemény felé, és kérdéseikkel halmozzák el a hozzáértő ismerőseiket.

ifj. és id. Szendrői Gábor, Gencsapáti

A csillagászat kedvelői számára sem hétköznapi eseményt a 2004 LB86 névvel illetett, hegy méretű – mintegy 325 m nagyságú – kisbolygó földközelbe érkezése jelentette. Ez a találkozás a 3,1-szeres Hold-Föld távolságban következett be. Nem is a találkozás közelsége a rendkívüli, sokkal inkább az aszteroida mérete. Ha egy ilyen nagyméretű szikla ténylegesen találkozna bolygónkkal, az bizony katasztrofális következményekkel is járhatna. Szerencsére most ezzel a veszéllyel nem kellett számolnunk.

Talán épp a mérete alapján viszonylag korán, 2004. január 30-án fedezték fel a LINEAR nevű, földközeli kisbolygók keresésére, követésére szakosodott program keretében. Az 1,84 év keringési idejű égitest az Apollo típusú földközeli kisbolygók családjába tartozik. A legújabb megfigyelési eredmények alapján saját tengelyforgással és egy apró, körülötte keringő (cca. 70 m-es) holdacskával is rendelkezik. Az égitest január 26/27-re, tehát hétfőről keddre virradó éjszaka került földközelbe, amikor 9 magnitúdó körüli látszó fényességgel rendelkezett, és így könnyen elérhető vált az amatőrcsillagász eszközök számára is. Ezt a kínálkozó lehetőséget szerettük volna kihasználni, és éjfél után sikerült is megörökítenünk az akkor a Cancer (Rák) csillagképben tartózkodó kisbolygót.

2004BL86_20150126

Hasonló földközelségbe 200 év múlva kerül ismét, ezért igyekeznünk kellett, hogy ne szalasszuk el ezt az alkalmat. A felvétel elkészítése során a levegő nyugodtsága és átlátszósága megfelelő volt. A kihívást nem elsősorban az objektum megtalálása, hanem a mozgó célpont (fél óra alatt cca. 2 holdátmérőnyit haladt) pályájának a kamera látómezejében való megfelelő elhelyezése, a -3 C-fokos hőmérséklet, a párásodás és jegesedés jelentette.

A felvétel 2015. január 27-én 0:29 – 0:59 között készült Gencsapátiban 100/635 mm-es GPU apokromáttal, átalakított Canon EOS 700D kamerával, ISO 1600 érzékenység mellett. Expozíciós idő: 10×180 s

 

Hozzászólás

hozzászólás