A csillagok pislákolása, hunyorgása (szcintillációja) mindenki számára ismerős. Ugyanakkor a bolygók fénye nyugodt – vajon miért?
Horváth András, Győr
A Légköroptika csoportban láttam először „rángatott kamerás” módszerrel készült szcintilláció-felvételt. Régen pályáztam már arra, ami most összejött: egy látómezőben tudtam lefényképezni egy bolygót és egy csillagot, melyek nagyjából azonos fényességűek.
Sajnos a kijárási korlátozás miatt csak a kertből tudtam készíteni a fotót, így a városi fények zavaró hátteret adnak, de a lényeg látszik. Az Aldebaran (bal oldalt) gyönyörűen szcintillál, a Mars (jobb oldalt), alig. A két égitest horizont feletti magassága alig tér el, így nem ez a különbség oka. Halványan feltűnnek a Bika egyéb csillagainak nyomai, pl. a Fiastyúk csillagaié. Ezek az adott műszerrel (f/1,8, ISO 1600 Sony A7) ennyire jönnek elő.
A Mars és az Aldebaran is 0,9 magnitúdós, mindegyik vöröses színű. Ezért a különbség oka a Mars sokkal nagyobb szögmérete.
(Az, hogy a csillagok milyen mértékben hunyorognak, pislákolnak, attól is függ, milyen magasan figyeljük meg őket a horizont fölött. A látóhatár közelében jóval vastagabb légrétegen keresztül látjuk a csillagokat, ezért itt fényük erősebben szcintillál, míg zenit közelében, ahol kevesebb légrétegen keresztül szemléljük őket, nyugodtabb. Hidegfront utáni nagyon tiszta időben gyakran tapasztaljuk, hogy a csillagok sokkal erősebben pislákolnak (ilyenkor sokkal turbulensebb a légkör, ezért nagyobb a szcintilláció). Különösen erős frontok után, nagyon szeles időben előfordul, hogy még a bolygók fénye is pislákol, megfigyelhető, hogy a nagyobb látszó átmérőjű Jupiter nyugodt, nem pislákol, míg a kisebb látszó méretű bolygók (Mars, Vénusz) fénye hunyorog, akárcsak a csillagok. – szerk.)
