Közelít a nyári éj, az esti szürkületben komor fellegek fölött világít a Hold sarlója, mellette a Jupiter fénylik. Talán vihar közelít, talán tündérálom.
Kiss Csongor, Derecske
„Gyorsan közelget; szép Hippolytám,
A nászi óra; négy boldog nap új
Holdat derít föl; ah, de mily soká
Fogy e vén hold nekem! s epeszti vágyam,
Mint özvegy asszony, hervadt mostoha,
Ki egy fiú örökjén teng sokáig.”
Ezekkel a sorokkal kezdődik William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka (Arany János fordításában). Szent Iván éjjelén varázslatos dolgok történhetnek, csodák, meglepetések, akár még a múzeumok is nyitva tarthatnak.
Szent Iván éjjelének varázslatait előlegezi meg ez a felvétel, amely 2014. június 1-jén kora este készült a Derecskei víztározó partjáról. A Hold sarlója mellett a Jupiter látható az égen a víz tükrében.
Idén ünnepeltük William Shakespeare születésének 450. évfordulóját. A nagy angol drámaíró műveiben itt-ott csillagászati vonatkozások is találhatók, amiről az utókor se feledkezett meg, hiszen Shakespeare hősei az Uránusz körül is megtalálhatók. Az Uránusz 27 kísérőjének többsége valamely Shakespeare-hős után kapta nevét, azonban három Alexander Pope egyik művének szereplőire utal (Ariel, Umbriel, Belinda).
A Szentivánéji álom szereplői közül három „kering” a hetedik bolygó körül: Titania, Oberon és Puck. A további Uránusz-holdak listáját megtalálhatjuk ezen a linken.