A Meteor folyóirat egy régi lapszámát emelem le a könyvespolcról. Azt, hogy megsárgult példány lenne, a hatásvadászat kedvéért sem mondom. Ugyanakkor tény, a felgyorsult életritmus következtében 2004 májusa is nagyon távoli. Sőt, aki akkor éppen csak megszületett, mára bőven a csillagászat szépsége iránt érdeklődő felső tagozatos tanuló. A Balaton László és e sorok írója, Rezsabek Nándor jegyezte írás Új csillagászattörténeti portál indult! címmel látott napvilágot.
Ahogy a rövid ismertető, úgy a Magyar Csillagászati Egyesület azévi közgyűlésén elhangzott kiselőadás is az általunk megálmodott és létrehozott, addig első, és azóta is egyetlen, hazai csillagászattörténeti honlapot, a csillagászattörténet.csillagászat.hu-t harangozta be. A portál sikeresnek bizonyult. Fennállásának hét esztendeje alatt közel félezer cikket közölt. Az erre történő hivatkozásokkal más honlapokon, folyóiratokban, könyvekben is találkozhattunk. A neves csillagászattörténeti szakemberek alkotta szerkesztőbizottság válogatásában a honlapon kifejezetten ide szánt csillagászattörténeti munkák, másodközlések, valamint archív, a 21. században gyakorlatilag elérhetetlen írások szerepeltek. A honlap emellett három alkalommal is zászlaja alá hívta az asztronómia múltja iránt érdeklődő szakembereket, amatőrcsillagászokat és csillagászatbarátokat, valamint a társtudományok képviselőit, és szervezett teltházas találkozókat a Polaris Csillagvizsgálóban. A 2011-es leállás űrt hagyott maga után. Ezt pótolva indul most ismét útjára a csillagászattörténeti munka az MCSE-ben, és jelentkezik újra az internetes portál, de immáron nem különálló honlapként, hanem a csillagászat.hu rovataként. Amely még nagyobb rangot kölcsönöz neki. Az új éra első írása reprintként lát napvilágot. Közlésével a jeles csillagászati-földtudományi szakíróra, A távcső világa társzerzőjére, Zerinváry Szilárdra emlékezünk születésének századik évfordulóján.