Burnham, a sasszemű észlelő

901

    S. W. Burnham Thetfordban született 1838. december 12-én. Csillagászati ismereteit önképzés útján szerezte. Munkáját gyorsíró tudósítóként kezdte New Yorkban, később a Szövetségi Hadseregben folytatta New Orleansban. A polgárháború vége után, miközben érdeklődése a csillagászat felé fordult, továbbra is a szakmájában dolgozott. 1892-ben Chicago Szövetségi Járásbíróságának tisztviselőjévé nevezték ki, mely pozíciót 1910-ig megtartotta

    1861-ben egy londoni látogatása alkalmával beszerzett egy 3 hüvelykes refraktort, amely földi célok mellett csillagászatra is alkalmas volt. 1866-ban Chicagóban telepedett le, ahol háza csak néhány száz yardra volt a Dearborn Observatorytól, amelyet Alvan G. Clark és fiai már felszereltek az új 18,5 hüvelykes refraktorral. Ebben az időben gyakran váltogatta távcsöveit, sosem elégedett meg az éppen tulajdonában levő szerzeménnyel. Három év múltán személyesen is megismerhette Alvan G. Clarkot, melynek eredményeképp megrendeltek számára egy 6 hüvelykes refraktort, amellyel később világhírnevet szerzett magának. Kikötötte, hogy a műszer jusztírozásának tökéletesnek kell lennie, és a maximális teljesítményt kell nyújtania a kettősök megfigyelésénél, ami egy ilyen átmérőjű távcsőtől elvárható. Burnham sosem tudta megmagyarázni, hogy érdeklődése miért fordult éppen a kettőscsillagok felé. Talán Webb híres Celestial Objects for Common Telescopes c. művének köszönhetően támadt fel kettőscsillagok iránti szenvedélye. Estéit új kettősök keresésével töltötte kertjében felállított csillagdájában. Első felfedezése a BU 40 volt, amelyre 1870. április 27-én bukkant rá.

    Európa csillagászai izgatottan olvasták a Royal Astronomical Society havi kiadványában S. W. Burnham, chicagói amatőr Írását, amely „Egy 6 hüvelykes refraktorral felfedezett 81 kettőscsillag katalógusa" címmel jelent meg. Ez az 1873-ban publikált munka új korszak kezdetét jelentette a kettőscsillagászatban. A kortársak azonban figyelmeztettek: az ilyen felfedezések nem folytatódhatnak sokáig, mert a nagy elődök már átvizsgálták az eget kettősök terén. Ennek ellenére Burnham folytatta munkáját, és egy évvel később két új lista is követte az első katalógust. A 6 hüvelykes refraktorral összesen 437 kettőst fedezett fel.

    1874-ben tíz éjszakára használatba vehette a Dartmouth College Observatory 9,4 hüvelykes refraktorát, mialatt nyári vakációját töltötte New Hampshire-ben. E kirándulás során a washingtoni 26 hüvelykes refraktorral is észlelt egy éjszakát, és 14 párral gyarapította egyre növekvő listáját.

    A kezdeti időkben Burnhamnek nem volt mikrométere, de későbbi kapcsolata a nagy olasz csillagásszal, Dembowskival, azt eredményezte, hogy utólag megmérték a korai párokat is. Mérési módszereit mind a mai napig használják a kettőscsillagászatban tevékenykedők.

    Érthető, hogy Burnham érdeklődése az évszázad vége felé a nagy refraktorok felé fordult. Miután rábízták a Dearborn Observatory 18,5 hüvelykes távcsövét, újabb 409 párt talált együttműködve G. W. Hough-val, aki szintén több száz felfedezést mondhat magáénak. Használta a McCormick Observatory 26 hüvelykes és a Washburn Observatory 15,5 hüvelykes műszereit is (ez utóbbival 87 párt talált). Munkája koronájaként a Lick 36 hüvelykes és a Yerkes 40 hüvelykes refraktorával is dolgozhatott, ami 248, ill. 61 új kettőst eredményezett.

    Egy rövid, 1888-tól 1892-ig tartó időszakon kívül, amikor a Lick hivatalos alkalmazottja volt, Burnham amatőr maradt: napközben szakmájában dolgozott, hétvégeken pedig hosszú kirándulásokat tett a Yerkeshez. 1901 után nem kutatott új kettősök után, de annál több munkája volt a nagy Yerkes-refraktorral; számtalan párt újra mért, és 9500 észlelést végzett nagy szögtávolságú kettősökről azzal a céllal, hogy meghatározza sajátmozgásukat. Ez utóbbi méréseit 1913-ban publikálta, és a katalógusokban BUP vagy β pm szimbólum jelöli őket.

    Pályafutása korai időszakában a jól használható, kettősökről szóló irodalom hiánya arra serkentette, hogy minden alkalommal feljegyezze méréseit, melyeket a korábbi felfedezésekkel együtt egy összefoglaló műben dolgozott fel. Ez a kiterjedt feladat a General Catalogue of Double Stars Within 1210 of the North Pole (BDS) című munkájában öltött testet, amit 1906-ban adtak ki két részletben. A BDS méréseket és azonosításokat tartalmaz megjegyzésekkel, pályarajzokkal, bibliográfiával és a kétes esetekben a szerkesztő állásfoglalásával (Burnham ezeket legtöbbször a távcső mellett próbálta eldönteni). A BDS 13 665 bejegyzéssel a kor legbővebb kettőskatalógusának számított, és mind a mai napig gyakran hivatkoznak rá. Objektumai közül a leghalványabb főcsillag 9,1 magnitúdós volt.

    Burnham külön érdeme, hogy kettősei közül sok mutat pályamozgást, amelyek közül néhány a legrövidebb ismert periódusú binaryk közé tartrozik. Csillagpárjai gyakran igen nehezen felbonthatóak, szorosak és eltérők. Ez Burnham kiváló, éles szemének köszönhető. Számos igen nehéz kettőscsillagot talált 6 hüvelykes refraktorával, melyek szeparálása jóval nagyobb távcsővel is igen nehéz feladatnak bizonyult. Összesen 1336 kettőscsillag felfedezése fűződik nevéhez. Párjait talán kissé találomra kereste: az volt a szokása, hogy azon kettősök mellett kezdett el szisztematikus vizsgálatot, amelyeket megmért. Az általa megvizsgált csillagok mintegy 5%-a bizonyult kettősnek. Munkája megmutatta, hogy a vizuális kettőscsillagok vizsgálata még közel sem ért véget, ami sok nagy csillagászt ösztönzött a 20. században.

    A fáradhatatlan észlelő működése méltó elismerésre talált: Amerika egyik leghíresebb csillagászává vált, 1894-ben megkapta a Royal Astronomical Society aranyérmét, amit tíz évvel később a Párizsi Tudományos Akadémia Lalande-díja követett. A Yale és a Northwestern University tiszteletbeli diplomát adományozott neki. 1921. március 11-én hunyt el.

A Meteor 1996/3. számában megjelent cikk internetes változata

Hozzászólás

hozzászólás