A.D. 2008: szökőév nem szökő gondokkal

Csillagászati kényszer

Amikor fellapozzuk az új esztendő naptárát, általában csak a „tartalmával” foglalkoztunk: azt keressük, hogy hogyan helyezkednek el, és a hét mely napjaira esnek a legfontosabb ünnepek, mennyi lesz az ünnep- és munkaszüneti napok száma. A naptárkészítés körül évszázadok óta fennálló gondokkal nem sokat törődünk Ezeket összefoglaló nevükön naptárproblémának vagy naptárkérdésnek nevezzük

Két csoportba soroljuk őket: egy részük a polgári naptárak szerkezeti, főként belső aránytalanságainak a kérdésével, más részük a naptárprobléma csillagászati természetű lényegével foglalkozik. A tropikus év (vagyis a Nap tavaszponttól-tavaszpontig tartó évi útjának időtartama) nem egész számú többszöröse az ezen út megtételéhez szükséges napok számának, ezért a csillagászati és a naptári év hossza nem esik egybe. A csillagászati év ugyanis 5 óra 48 perc 46, 08 másodperccel hosszabb a kereken 365 x 24 órával (= 8760) számolt naptári esztendőnél, ezért a naptári évünket, hogy pontosan megfeleljen a tropikus év hosszának, rendre ki kell ezzel az értékkel egészíteni. Természetesen ezt a kiegészítést nem lehet évente elvégezni, mert a 2422 tízezred napot (ennyi a különbség napban kifejezett értéke) nem csatolhatjuk évente a december 31-i éjfél utáni pillanathoz. Meg kell várni, amíg egy teljes napra növekszik az érték. De ilyen értéket sem találunk, mivel a 0,2422 tízezred többszörösei sem adnak pontosan 24 órát. Egyedül a négyes szorzó jöhet számításba, de az 5 óra 48 perc 46,08 másodperc négyszerese 23 óra 15 perc 4 másodperc. Évi 11 perc 14 másodperccel, négyévi 44 perc 56 másodperccel kevesebb annál a 6, illetve 24 óránál, amit a szökőnappal évente, illetve négyévente a naptárunkhoz adunk. A szökőnapok beiktatásával 11 perc 14 másodperccel akaratlanul is meghosszabbítjuk a naptári éveinket,- így miközben a tropikus évnél rövidebb naptári évünket a hitünk szerint a kellő mértékűre növeljük, ezzel az értékkel meg is nyújtjuk.

Ez a hihetetlenül kicsiny eltérés alattomosan növekszik és egy 400 éves ciklus alatt egy teljes napra növekszik Ha ezt nem korrigálnánk, úgy a szökőnapok beiktatásával naptáraink négy évenként egy nappal hátrálnának, 400 évenként pedig egy nappal előre „ugranának”. Ha nem iktatnánk be szökőnapokat, akkor a négyévenként „megszökő” napok (innen a „szökőnap” elnevezés) egyre jobban eltávolítanak egymástól a tropikus évet a naptáritól. A távolodó tropikus és a naptári évet azonos pozícióból újra indítjuk, de 400 évenként el kell hagynunk egy szökőnapot, hogy az említett akaratlan meghosszabbítást kiküszöböljük

Melyik a szökőnap?

Február 24-e az a nap, amelyet a liturgikus naptárak, így „A Magyar Naptárral Kiegészített Római Naptár” szerint is szökőévben „kétszer kell mondani”- azaz írni, és amelyről a régi, a II. Vatikáni Zsinat előtti liturgikus naptárban Mátyás napját február 25-re tették („Mátyás ugrása”). Igaz ugyan, hogy a mai liturgikus naptárban már nincs ilyen, négyévenként megismétlődő eseti áttétel (translatio), a szökőnap tekintetében nincs változás, az továbbra is február 24., de már a Mátyás nappal együtt, ezért az egyszerűbb egyházi naptárakban nem is jelzik. Talán éppen az a baj, hogy a zsinat itt egy „meggondolatlan” lépést tett: a „Mátyás ugrása” elhagyása azt a látszatot kelti, hogy a szökőnapnak nincs igazi jelentősége. Ha ugyanarra a napra esik a Mátyás-nap, úgy talán nem is ez szökőnap, hanem a közönséges évekhez képest egy nappal meghosszabbított február utolsó napja. Így kerülhet még az egyházi kiadású kalendáriumokba is szökőnapként a február 29. A tévedés oka éppen ez a felfogás. A február szökőhónap jellege ugyanis nem egy toldalék nap egyszerű hozzáadását jelenti, nem így hosszabbodik meg a hónap, hanem a 24. nap megduplázásával, amivel a hónap következő napjai eggyel előre lépnek a hetinapok sorában.

Ennek pedig a régi római naptárra visszavezethető naptártörténeti okai vannak, amelyet a zsinat előtti egyházi gyakorlattal együtt mi is örököltünk, és amelynek a megoldását a római közönséges és szökőévek februárjait ábrázoló II. tábláztunk mutatja: a szökőév februárjának a március első napjától (Kal) visszafelé számított VI. napját kétszer írták: az első a március 1. előtti VI. nap (VI. Ad Kal.Mart), a második a március 1 előtti második VI. nap (VI. Ad. Bis VI. Kal.Mart.)

Ennek megfelelően, ha egészen pontosan kívánunk fogalmazni, a Római-naptár szökőnapja valójában nem február 24-e, hanem a mi fogalmaink szerinti február 25-e, amit a rómaiak a fent írtak okán „második” február 24-nek tekintettek. Olyan volt ez a számukra, mint a mi kétnapos ünnepeinkben a második nap, amely az ünnepet illetően az elsőhöz tartozik (húsvét-hétfő, pünkösd-hétfő, karácsony második napja). Tulajdonképpen ezt a két napot egyetlen napnak tekintették, mint ahogy mi a kétnapos ünnepeket lényegében egy ünnepnek tekintjük.

Nálunk a zavart a római gondolkodás különös logikája okozza: a napokat nem a hó elejétől előre, hanem a következő hónap első napjától visszafelé számolták! Mi azt mondjuk, pl., hogy 24 nap telt el a februárból, ők azt mondják, hogy a március elseje előtti hatodik nap van, vagyis még 6 nap van hátra március elsejéig. Mi visszafelé nézünk a hónapon belül, azt számoljuk, ami elmúlt, ők előre, a következő hónap felé tekintettek, azt számolták, hogy hány napnak kell eltelnie még a következő hónap első napjáig (a hónap elején pedig a Nonis-ig (a hó 9. napja) és az Idibus-ig) (a hónap 15. napja).

Amikor a római naptárról beszélünk, ne feledjük, hogy a rómaiak nem csak a nullát, de a mi fogalmaink szerinti február 24-ét, és 25-ét sem ismerték, ezért a római naptár rejtelmeivel ismerkedve teljesen el kell(ene) felejtenünk a napok számlálásának mai, a Gergely-naptár szerinti gyakorlatát. Sajnos nem feledünk és a saját fogalmaink szerint írjuk le az ő gyakorlatukat is.

Tovább nehezíti a pontos megértést, az a tény is, hogy a hazai irodalomban (pl. a latin szótárak mellékleteként) közölt római naptártáblázatok nincsenek megfelelően kibontva. Nem láttatják pontosan a szökőnap beiktatási technikáját úgy, ahogy azt az első táblázatunk mutatja. Emellett az egyházi gyakorlat sem volt mindig következetes, mint ahogy ma sem az.

A II. Vatikáni Zsinat előtti Római Misekönyv, „De Anno Et Eius Partibus” (Az Év és Részei) c. bevezető fejezete szerint ugyanis szökőévben a február 29 napos, Szent Mátyást 25-én ünnepeljük.(„In anno bissextili mensis Februarius est dierum 29, et Festum S. Mathiae celebratur die 25”) Vegyük észre: itt a „die 25”, a mi fogalmaink szerinti február 25., jóllehet ezt a fogalmat a rómaiak nem ismerték. Számukra ez a nap a március elseje (Kalendae) előtti V. nap volt! Az egyházi szövegben is felismerhető a hiba: a római naptárt a Gergely-naptár szerinti fogalmakkal használták, és használják, emellett sem a zsinat előtti, sem az új liturgia szerinti zsinat utáni római mise- és zsolozsmáskönyvekben nem írják kétszer február 24. napját, csak egy lábjegyzetben jelzik, hogy kétszer kell írni, illetve mondani. Az új liturgikus naptár már a szökőévi Mátyás napot sem helyezi át a következő napra (nem „ugrik” a Mátyás), csak az év típusát jelző vasárnap betűket kettőzik meg, amennyiben szökőévben mindkét nap azonos betűjelet kap. Ez azonban nem elég. A római naptár következetes használata mellett egy második 24-ének, azaz március elseje előtti VI. napnak is lennie kellene a liturgikus naptárban.

Még egyszerűbb lenne azonban a félig római, félig Gergely naptárt vagy a valódi Gergely-naptárral felváltani, jóllehet ez a naptár sem tökéletes és hagyományaink feladása, valamint az említett csillagászati okok miatt nem is tökéletesíthető. A polgári időszámításban az évet a nap tört részeivel nem lehet kifejezni, a tört részek elhanyagolása pedig időszámítási zavarokhoz vezet. Ezért a legtökéletesebb megoldás egy, a naptár lényegét is érintő naptárreform végrehajtása lenne.

Naptárreform?

A XX. századi naptárreform törekvések során létrejött ugyan néhány a naptári évet egyenletesebbé tevő öröknaptár, de egyik szerző sem tudta elkerülni névtelen napok beiktatását, amelyekkel megszakította volna a hét napjainak a biblikus idők óta szakadatlan sorozatát. A Római Katolikus Egyház azonban ezt a megoldást nem fogadta el sem a XX. század eleji naptárreform törekvések, sem II. Vatikáni Zsinat idején. Az utóbbi a Liturgikus Konstitúció mellékletét képező állásfoglalásában a húsvét dátum rögzítését már elfogadta, mivel sem Jézus születését, sem halála, illetve feltámadása időpontját nem ismerjük, így egyik sem évforduló, hanem csak bármikorra elrendelhető, ún. dekretális emléknap. A húsvétdátum rögzítésével kiiktatható, lenne a szoláris Gergely naptárban elrejtett lunáris egyházi naptár és minden a húsvétdátumtól függő mozgóünnep is. De a névtelen napok beiktatásáról hallani sem akartak a zsinati atyák. A névtelen napokkal operáló naptártervezeteket nem fogadják el sem a történelmi, sem a zsidó egyházak, miként az ortodoxok sem, akik ugyan a Julián-naptárt használják, illetve a köznapi életben annak javított változatát.

Az egyetlen lehetséges megoldást, amely nem ellentétes a II. Vatikáni Zsinat említett állásfoglalásával (ami elképesztő módon még 40 év után sem közismert és a naptárreformon fáradozók a mai napig sem figyeltek fel rá), a Gergely-naptár csillagászati évhosszával és szöktetési rendszerével visszaállítandó, egyenletes Julián-naptárban látom, ami egyházilag csak néhány ünnep, vagy emléknap egy nappal történő áttételét igényli az egyház részéről, és amelyben április első, vagy második vasárnapjára volna rögzíthető a húsvét. Ebben a naptárban a Gergely-naptárt a Julián naptár szerkezetével, a Julián-naptárt pedig a Gergely-naptár csillagászati adataival és szöktetési rendszerével javítjuk. Ez igazi naptárreform lenne. Az 1582-es ugyanis nem volt valódi naptárreform, hanem a zseniálisan megoldott szöktetési rendszer bevezetése mellett pusztán csak a húsvét dátum pontos meghatározására törekedett. Összevont mintáját a mellékelt táblázat mutatja.

*

Végül még néhány megjegyzés: mai naptárkultúránk sajnos más szempontból is hiányos. A napjainkban kiadott igen sokféle naptár (évkönyv, almanach stb.) szép megjelenése ellenére is már szinte pusztán csak a névnapok jegyzéke. De annak is pontatlan, mert a polgári naptárakban a katolikus Magyarországon csak a protestáns névnapokat közlik, így a katolikus misekönyvekben az egyes szentek ünnep-, illetve emléknapjai nem esnek egybe a polgári naptárakban szereplő névnapokkal. Pedig a párhuzamos naptárakat már a XX. század elején is használták: a kalendárium jellegű kiadványokban külön hasábokban szerepeltették a katolikus, a görög katolikus, a protestáns, és a zsidó ünnepeket, illetve névnapokat, A kiadvány elején ott szerepeltek az adott év naptárszerkezeti megkülönböztetésére alkalmas elemek is:

az év típusát jelző vasárnapbetű (összesen 14 évtípus lehetséges),

az epacta (a Hold újév napi kora),

az indictio (a régi római adófizetési év aktuális periódusa),

az aranyszám (amely megmondja, hogy a 19 éves holdciklus – a Meton-ciklus – hányadik éve az adott esztendő,

a napkör (a hetinapok köre, amely megmondja, hogy a napok folyamatos vándorlásának 28 éves ciklusában hányadik évben járunk),

a napéjegyenlőségek és napfordulók pontos dátuma és időpontja,

a holdfázisok,

a húsvéti Hold dátuma (a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte), és

az ezt követő vasárnapon: a húsvét dátuma.

Az igényesebb kalendáriumokban ezeken kívül még megtalálhatók a bizánci, a mohamedán, a zsidó, és az ab Urbe condita (a Város – Róma – alapításától számított) időszámítás megfelelő évszámai is. Napjainkban ezeket a hagyományos naptárkultúrát őrző adatokat egyedül a Magyar Csillagászati Egyesület által 1991 óta kiadott Meteor Csillagászati Évkönyv közli.

A közönséges és a szökőév februárja a római naptárban

2. táblázat

A.D. 2014.

Az eredeti Julián-naptár szerinti naptárhálózattal szerkesztett, szerdával kezdődő és végződő, – e típusú – közönséges, 365 napos év, ami a vasárnapok melletti e betű jelez (a Julián Naptárral Javított Gergely- Naptár = JNJGN). Javaslat.

.

szökőévben 30 napos, amivel mind a két félév 183 nap hosszú.

Hozzászólás

hozzászólás