Alapvető nehézségünk az, hogy miként Jézus születésének, úgy halálának és feltámadásának pontos időpontját sem ismerjük, ezért mindkét ünnepet emléknapként, nem pedig évfordulóként tartjuk meg. A pontos időpontokban már az őskeresztények is bizonytalanok voltak. Jézus korában még a római és zsidó történetírók sem törekedtek évszámokkal jelölni az eseményeket, legfeljebb valamilyen személyhez, vagy égi jelenséghez viszonyítva adták meg a dátumokat. Emellett tartalmi kérdések is felvetődtek: míg a zsidók az Egyiptomból való kivonulásra, addig a keresztények Jézus feltámadására emlékeztek, vagyis keresztény tartalommal töltötték meg az ősi zsidó ünnepet, a Pászkát.
A két húsvét belső tartalom szerinti szétválasztásának az igénye már e korai időben is felmerült, melyhez később az ünnep időpont szerinti szétválasztásának szükségessége is felmerült. Sajnos egyikben sem alakult ki egységes gyakorlat. Míg a Keleti Egyházak (pl. Alexandria és Szíria) gyakran a zsidókkal együtt, a holdjárású zsidó naptár első hónpja, a Nisszán holdtöltéjekor, vagyis az újholddal kezdődő holdhónap 14. napjának estéjétől, vagyis a mózesi törvények szerint ünnepeltek (Mózes III. 23,5 és 32,5) ünnepeltek, addig a Római Egyház a dátum szerinti megkülönböztetés okán, saját időponthoz ragaszkodott.
Az évszázadokig tartó vitát csak a Kr.u. 305 és 346 között megtartott Niceai Zsinaton sikerült a 325. évi ülésszakon lezárni, és a zsinati Atyák hite szerint egységes álláspontot kialakítani. A zsinat a helytelen szöktetési rendszert alkalmazó, ezért csillagászatilag pontatlan, vagyis a tropikus évhez nem igazodó korabeli római naptár (a Julián-naptár) használata miatt lassan változó tavaszi napéjegyenlőség napját kívánta pontosítani, mert a húsvétdátum meghatározásában a zsidó húsvéttól teljesen eltérő, azzal soha egybe nem eshető dátumra kívánta helyezni az ünnepet. Annyira adott volt a zsidó húsvétnak a tavaszi holdtöltéhez való kötődése, hogy fel sem merült egy, a zsidó húsvéttól eltérő húsvétdátumnak a holdfázistól függetlenített meghatározása. Pedig ezzel sok gondtól szabadult volna meg az Egyház.
Általánosan elterjedt az nézet, hogy a szinat a tavaszi napéjegyenlőség napját március 21-re “rögzítette” , majd akként rendelkezett, hogy a keresztény húsvétot az ezt követő holdtölte utáni vasárnapon kell megtartani. Elrendelték továbbá, hogy amennyiben a holdtölte és a napéjegyenlőség napja egybeesne, úgy a következő holdtölte a húsvéti hold, és az ezt követő vasárnap a húsvét napja. Ha pedig ez a következő holdtölte is vasárnapra esne, úgy az ezt követő vasárnap a húsvét dátuma.
Mivel a holdtölte március 21. és április 21. között bármely napon bekövetkezhet, a legkorábbi húsvét március 22-én, a legkésőbbi április 25-én következhet be. A március 22-én bekövetkező húsvét olyannyira ritka, hogy az 1801-2100 közötti 300 év alatt,csak egyetlen alkalommal, 1818-ban vol ezen a napon húsvét. Ám ez is vitatott volt, mert a napéjegyenlőség szombatra, a követő holdtölte vasárnapra esett, így az ünnepet a zsinati szabály szerint egy héttel később kellett volna megtartani.
a) csillagászatilag hibás a tavaszi napéjegyenlőség március 21-re való helyezése, amit még napjainkban is gyakran alkalmaznak a húsvétdátum számítási táblázatokban. Még ha nem rögzítette is erre a napra a zsinat, sokan úgy tekintik, mintha minden évben március 21-re esne. Olyannyira, hogy még az iskolában is ezt tanulják a gyerekek. Pedig, mint említettük száz év alatt 80-szor március 20-ra , 17-szer március 21-re és 3-szor március 19-re esik a dátum.
b) A tavaszi holdtölte szüntelenül változó dátumához kapcsolja a húsvétdátumot, amivel együtt mozog az ünnep is.
c) A tavaszi holdtöltéhez való kapcsolással tulajdonképpen a zsidó hagyományt követi, akik a zsidó naptári év első hónapjának első napját, így első holdtöltéjét is, egy még a holdtölte meghatározásánál is nehezebben meghatározható holdfázishoz, az újholdhoz kötötték, innen számították a 14-ik napot. Ezzel a megoldással a zsinat a napjárású Julián-naptárba egy holdjárású egyházi naptárt helyzett el, ami nem tekinthető szerencsésnek, miként az sem, hogy ezt a Gergely-naptár bevezetésekor sem korrigálták.
Látható, hogy a zsinati szabályban a csillagászati és a dekretális elemek keverednek, s így vagy egyik, vagy a másik elem sérül, mert ha napéjegyenlőség és az azt követő holdtölte túlságosan közel esik egymáshoz, a csillagászati alapon számított, és az egyházi számításokkal meghatározott húsvétdátumok nem mindig esnek egybe. Vannak csuillagászatilag és a zsinati szabálynak is megfelelő, és lesznek vagy az egyik, vagy a másik szempontnak megfelelő húsvétdátumok.
A húsvétdátum számítás még évszáézadkkal a zsinat után is bonyolult feladat volt. Immár korábban is kísérleteztek vele, de igazán sikeresen csak Kr.u. 532-ben sikerült évszázadokra előre húsvétdátumokat számítani. Ez a munka Dinoysius Exiguus római apát nevéhez fűződik, aki észrevette, hogy a hetinapokat tekintve 28 évenként egyformán kezdődnek az esztendők. Tekintettel arra, hogy 19 évenként a holdfázisokat illetően kezdődnek azonosan az évek (ezt a görög csillagászról, aki felismerte, Meton-ciklusnak nevezzük), római apát a két ciklus szorzatából (19×28= 532) nagyperiódust alkotott, és 532 évre előre táblázatokba foglalta az újévnapi holdfázisokat (epecta), és az évkezdő hetinapokat. Az újév napi holdfázisból a Hold újévnapi “korából” számította ki a tavaszi napéjegyenlőságet követő holdtölték (húsvéti-Hold) napját és a húsvétdátumokat. Ha hetinapok nem csúsznának ki a húsvéti Holdak alól, úgy 19 évenként azonos dátumokra esne a húsvét. Tekintve, hogy mind a holdfázisok, mind a hetinapok elmozdulnak, a húsvét dátum rögzítése ebben a rendszerben megoldhatatlan.
A régi, latin nyelvű Római Misekönyv rendre közölte a húsvétdátum számításhoz nélkülözhetetlen táblázatokat, az epactákat, a Hold újévnapi (sőt mindennapi) korát. Npjainkban a számítógépek könnyen, és gyorsan elvégzik ezt a feladatot.
A húsvétdátumban még évszázadokkal a zsinat után sem tudtak megegyezni a keleti és a nyugati egyházak. Az ortodox nemzeti egyházak még ma is a Julian-naptárt használják, ameyben a már 13 nap eltolódás miatt a tavaszi napéjegyenlőség április 3-ra esik, s ennek megfelelően akár májusra is eshet a húsvét. 2005-ben pl. május 1-re esik. A viták során kritizálták a zsinati Atyákat: már egy Kr.u. 575-ben kiadott dokumentum felrója nekik, hogy a dátum meghatározásához szükséges csillgászati részletekkel annak ellenére sem törődnek, hogy a meghatározás módját csillagászati alapokra helyezték. Csak a VIII. század vége felé ünnepelte az egész keresztény világ a húsvétot. Az ortodox elkülönülés abból adódott, hogy 1582-ben az egyes nemzeti egyházaik nem fogadták el a Gergely-naptárt, és a Julián-naptár mellett maradtak.
Az egyházi év advent első vasárnapjával kezdődik. Ezen belül vannak a hónapnak mindig azonos napjára, de hétnek nem mindig azonos napjára eső álló, és a húsvétdátumtól függő mozgó ünnepek. Ezek “mozgatója” a húsvét dátuma, végső fokon a Hold fázisváltozásainak ciklikus jellege.
Mint ismeretes, a Gergely-naptárt már születése pillanatában is kritizálták,, és azonnal felmerült megreformálásának a gondolata is. Erre rá is szorulna, mert bevezetésekor elmulasztották az egyenletes beosztású (azonos féléveket és negyedéveket adó) eredeti Julián-naptárt visszaállítani, és továbbra is az Augustus-császár által “elrontott” változatát tartották meg. A XX. századi naptárreform tervezetek pedig az Egyház ellenállásán bukott meg, mert a különféle egyenletes “Világnaptár”–tervezetek nevezetlen napokkal kívánták a fél-, és negyedévek egyensúlyát fenntartani, amivel megszakították volna a hetinapoknak a Bibliai időktől tartó szakadatlan sorozatát. De a húsvétdátum rögzítésébe sem egyezett bele az Egyház. Az 1924 márciusában tartott népszövetségi üléshez, amely a naptárreformot is napirendjére tűzte, a Szentszék az Népszövetséghez küldött áiratában megállapította: “A Szentszék nem talál semmilyen kielégítő okot arra, hogy az egyházi ünnepek, jelensen a húsvét ünnepének rögzítésével módosítsa az egyháznak állandódult, tiszteletre méltó hagyományok útján reászállt és zsinatok által ősidőktől fogva sznkcionált szokását”.
Különös módon, a naptárreform hívei nem vették észre, hogy a II. Vatikáni Zsinat már sokkal megengedőbb álláspontra jutott. A Liturgikus Konstitució függeléke ugyanis egy állásfoglalást közöl, amely szerint az egyház nem ellenezné olyan “öröknaptár” vezetését, amelyben a húsvétdátumot rögzítenék (erre április első,vagy második vasárnapja lenne alkalmas), de fenntartja azon kikötését, hogy névtelen napok beiktatását továbbra sem engedi meg.
Megítélésem szerint az egyetlen lehetőség, amely ennek a feltételnek megfelel, vagyis amelyben rögzíthető a húsvét, és nem igényelné névtelen napok beiktatását, az eredeti, az Augustus császár által még el nem rontott, Julián-naptár visszaállítása a Gergely-naptár csillagászati értékeivel (365,2425 középnap) és szöktetési rendszerével. Ezt a naptárt a Julián Naptárral Javított Gergely Naptár (JNJGN) néven lehetne bevezetni. Ez esetben az első félév egy nap kivételével (a február 29 napos, és csak minden negyedik évben kapna egy szökőnapot, melyet a hó 23. napja után iktatnak az esztendőbe) változatlan maradna, a második félévben pedig július, a szeptember és a november 31 napos, az augusztus, az október és a december pedig 30 naposak lennének. Ez a megoldás a napok számát tekintve egyenletesen osztja el a hónapokat az évben, és 182/183 napos féléveket ad, szökőévekben pedig 183/183 napos féléveket eredményez.
Ennek a reformnak a végrehajtásában csak akkor reménykedhetünk, ha a keleti egyházak is beleegyeznek, akiknek ebben az esetben fel kellene hagyni a Julián-naptár használatával, amely egyébként is egyre kényelmetlenebb; 2100-tól már 14 napos eltérés fog mutatkozni Gergely-naptár és a Julián-naptár között.
A húsvétdátum rögzítése – lévén emléknapról van szó, és nem évfordulóról – tulajdonképpen közmegegyezés kérdése.
A Gergely-naptár csillagászatilag igen pontos: 0,0003 nap a tropikus évtől való eltérése, ez a kis eltérés csak 1582+3333= 4915 év alatt növekszik fel egy teljes napra, amkor egy szökőnap elhagyásával újabb három évezredre biztosítható a napév és a naptári év egyensúlya. Ezért az sem baj, ha a jelenlegi állapot továbbra is fennmarad, mert szimbolikus értéke is van: amikor meggyulladnak a húsvéti gyertyák, a tél végét, a napok hosszabbodását, azaz a fénynek a sötétség feletti győzelmét jelképezik: Lumen Christi, Krisztus Világossága! Most értjük meg igzán, hogy miért kell a napéjegyenlőség után tartani az ünnepet; ekkor bonlik meg a sötétség és a fény napéjegyenlőség-napi egyensúlya. A következő napon már nem egyforma hosszúak és erősek. A Canon Paschalis (a Húsvét Rendje) így fogalmaz: “A Nap és a Hold egyensúlyi konkurrenciájának időszaka alatt a sötétség még nem győzetett le. A napéjegyenlőség nem lehet szimbóluma a keresztény húsvét sötétség és halál feletti győzelmének, ezért nem is ünnepelhető ebben az állapotban. A napéjegyenlőség előtt a telihold még nem világít egész éjszaka, mivel későn kel, és csaknem végig a sötétség uralja a Földet. Ha a húsvét a fény ünnepe, cak teljes fényesség mellett ünnepelhető.”
(2005)