Milyen hatással volt rád, mint fiatal diákra, a magyarországi hatalomváltás?
Az új rendszer egyik első dolga volt a cserkészmozgalom felszámolása. Párizsból örömmel, a jól végzett munka tudatával mentünk haza, jutalmul azt kaptuk, hogy betiltották a cserkészetet. A középiskolában is mindjobban felszínre került a mesterségesen szított osztályellentét. Engem például polgári származásom miatt kitűnő bizonyítványom ellenére sem vettek fel az orvosi egyetemre. Éppen ez az elutasítás véglegesítette azt az elhatározásomat, hogy papi pályára lépjek. Jelentkeztem a budai Manrézában a jezsuitáknál, majd 1951-től a szerzetesrendek feloszlatása után a Hittudományi Akadémián tanultam tovább. 1953-ban eltávolítottak, magyarán mondva kidobtak innét. Hat hónapos átképző tanfolyam után villanyszerelő munkás lettem a Ganz Vagongyárban.
1956-ban, a forradalom után alkalmad nyílt tanulmányaid folytatására?
Magyarországon erre nem volt kilátás, ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek. Ausztria volt az első állomás, itt számba vették a menekült magyar papjelölteket, és országonként elosztották őket. Spanyolországban, majd Németországban tanulhattam tovább, Frankfurtban szenteltek pappá, 1959-ben.
Most jön persze az elmaradhatatlan kérdés, hogyan kerültél Norvégiába?
Fiatal papként először a németországi magyarok között munkálkodtam. Egy alkalommal megkérdezték feletteseim, van-e kedvem Skandináviába menni, mert ott hiány van magyar lelkészekben. Vállalkoztam erre, így Koppenhágába küldtek, ahol mintegy fél esztendeig voltam. Időközben páter Horváth Kálmán, aki már 1959-től kezdve a nagy kiterjedésű Norvégiában szétszóródott magyarok lelkésze volt, segítséget kért az egyházi hatóságoktól, így engem 1965-ben Norvégiába küldtek.
Jól emlékszem arra a fiatal páterre, aki akkor jött, és aki lelkipásztori munkája mellett szívügyévé tette a fiatalokkal való foglalkozást.
Hát igen, akkor még szép számmal voltak első generációs magyar gyerekek. Fiúk és lányok egyforma lelkesedéssel csatlakoztak a cserkészethez, hamarosan meg is alakítottuk a „Sík Sándor” csapatot. Előszedtem a régi cserkésztudományt, és az azóta elhunyt Szőke Attila segítségével bizony szép eredményeket értünk el. A kis csapat népi táncaival például kétszer is fellépett a norvég televízióban. Ma már persze más a helyzet a második-harmadik generáció gyermekeivel, természetes, hogy ők a norvég cserkészcsapatokban vannak.
Eddig a lelkipásztorral beszélgettünk, most halljuk a csillagászt. Mikor kezdtél el foglalkozni az asztronómiával?
A természettudományok már diákkoromban is érdekeltek. Amikor aztán eldőlt, hogy végleg Norvégiában maradok, 1967-ben beiratkoztam az oslói egyetemre. Két évig a norvég nyelvvel foglalkoztam, majd 1969-ben a természettudományi karon többek között matematikát és asztrofizikát hallgattam. Mire 1980-ban valamennyi tanulmányomat befejeztem, addigra mellékesen fizikai és matematikai tanári oklevelet is szereztem. Ennek aztán gyakorlati haszna is lett, hiszen tanulmányaimat állami kölcsönből kellett finanszíroznom, s hogy ezt visszafizethessem, elvállaltam gimnáziumi tanári helyettesítéseket, sőt még laboratóriumi félállást is.
Milyen hírneve van a norvég természettudományi, nevezetesen asztrofizikai kiképzésnek?
Véleményem szerint igen jó. Külföldön nagyra értékelik az itteni tanulmányokat. Például az amerikai NASA űrkutatási szervezet vezető munkatársai közül többen is az oslói egyetemen végeztek, többek között honfitársunk, Bejczy Antal is.
Hogy kerültél kapcsolatba a vatikáni csillagvizsgálóval?
A nagy múltú vatikáni csillagvizsgáló nagyobb része 1984-ben az USA-ba költözött, ahol Arizonában egy korszerű obszervatórium épült. A Róma melletti Castel Gandolfoban maradt viszont egy igen nagy értékű könyvtár és a régebbi, de használható csillagvizsgáló. Ide kerestek egy személyt, aki tovább működteti a berendezéseket, és rendben tartja a könyvtárat. Megtiszteltetésnek tartom, hogy engem választottak erre a munkára. A Castel Gandolfo-i csillagvizsgálóról egyébként az Aftenposten december 2-i és 16-i számában részletesebben olvashatunk.
A napokban jelenik meg Magyarországon egy könyved, erről mondjál néhány szót.
A könyv sokéves kutatómunka eredménye, címe „Biblia és asztronómia”. A tudományos témát igyekeztem olvasmányosan, érthetően megírni, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen. Ebben a könyvben többek között foglalkozom időszámításunk kialakulásával, és a bibliai „betlehemi csillag” mibenlétét is magyarázom. A mintegy 400 oldalas könyv, amelyet számos, részben színes kép tesz még érdekesebbé, Budapesten, a Spinger Hungarica kiadó gondozásában jelenik meg a napokban, ára igen alacsony lesz, mert lemondtam a szerzői jogdíjról. Egyébként ne tévesszen meg senkit, hogy a könyv szerzőjeként Teres Ágoston van feltüntetve, ez ugyanis az én eredeti keresztnevem, gyakorlati okok miatt azonban Magyarországon kívül ennek megfelelőjét, a Gusztávot használom.
A csillagászat mellett lesz-e időd a papi munkára?
Természetesen továbbra is maradok a norvégiai magyarok magyar lelkésze. Szeretnék azon munkálkodni – és ebben felekezeti különbség nélkül mindenki segítségét kérem, – hogy mi, itteni magyarok békességben és szeretetben találjuk meg egymás között és norvég barátainkkal is a harmonikus együttműködést.