Régi magyar Leonida-záporok

1192

A metorrajnak csak mostanában van november 17-e körül a maximuma, az előző évszázadokban korábban jelentkeztek. Ennek három oka és így három korrekciója van: 

a./ A tavaszpont precessziós eltolódása okozza, hogy évente 0,0142 nappal későbbre kerül a maximum (25.800 évente 365,25 napot azaz egy teljes évet halad).

b./ A meteorraj pályájának felszálló csomópontja folyamatosan hátrál az ekliptikán, ennek mértéke évente 0,0133 nap (Henry A. Newton régi megfigyelések alapján az 1855-ös esztendőre korrigálva nyerte az értéket), ennyivel későbbre kerül a maximum.

c./ 1582 előtti dátumoknál a naptári dátum 128 évente 1 nappal hátralépett a valóságos csillagászati jelenségekhez képest, majd 1582. okt. 4 után a naptár 11 napot ugrott előre.

Így a Leonidák a 15. században okt. 19-22 körül, 16. században eleinte okt. 22-25 körül, majd 1582-tól nov.5 körül, 17. században nov. 6-9 körül, 18. században nov. 9-12 körül, 19. században nov. 12-15 körül, 20. században nov. 15-18 körül jelentkeztek az éppen használatos naptár szerint. Ezeket a napokat vizsgáltuk meg az adatbázisban. Természetesen 33 évenként vált igen erőssé a raj, de  ezek közül nem találtunk hazai megfigyeléseket 1732-33, 1799, 1866-67, 1899-1901, 1933-1934, 1966, évekről. Ennek oka, hogy a raj nem mindig mutat szuper-aktivitást, ha igen akkor is csak rövid ideig aktív és ez nem mindig Európa fölött történik és végül az időjárás ebben az időszakban a legborongósabb. Vannak viszont leírások 1698, 1765, 1832-33 évekről és persze az 1998. nov.17-én hajnalban látott meteor és tűzgömb záporról. 

A régi megfigyeléseket gyűjtötte: Bartha Lajos, Erdős Judit, Keszthelyi Sándor, Nagy Joachim, Ságodi Ibolya, Tauber György

1698. nov.9.

„1698. 9. Novembr. Az egész országban mindenütt rendkívül való tempestas volt, kivált Háromszéken, Csíkban hallatlan jégesső, mennydörgések, villámlások hajnaltájban, még mikor szép tiszta idő volt, az égen a csillagok öszve futostanak, az égnek mintha a közepi megnyilt volna és rettenetes nagy fényesség látszott egész Moldova felé, ugyanakkor láttatott az égen mint egy kéz s a kézben egy kasza; sok egyéb csudadolgok is láttattanak, melyeknek kimeneteleket a jó Isten tudja.” Írja Cserei Mihály (1668-1756) erdélyi történetíró, akkori csíki főbíró naplójában a hajnali meteorzáporról és a tűzgömbök nyomairól (Forrás: Cserei Mihály följegyzései.= Történeti Tár, 1893. 249.p.). Az év és a dátum helyes, így ez a jelenleg ismert  első magyar Leonida meteorraj leírás. 1698. nov.8-án Japánban is feljegyeztek meteorzáport „meteorok, hasonlóan szálasak, mint a szövet” leírással. (A Magyarországon 1698. nov. 9,2-kor látott maximum megfelel 1999. nov. 17,5-nek.)

1765. nov. 11-12.

„Ad 11-m 9-bris (1765) … ismét 11-a éjszaka láttatott napkelet felöl egy nagy fényes csillag sebessen és oly fényességgel napnyugot felé futamodni, mintha villámlás lett volna, de a mint elfutott az a fényes csillag, az nyoma hosszára oly fényesen maradott, mint a tűz, s jó darabig oly fényesen állván azon csillag útja lett végre egy semicirculus mint a fél hold s végre elenyészett. — Méltó a megfontolásra, hogy 11-a és 12-a éjszaka a csillagok számtalan sokan szélyel futottak az égen, néha összementek, néha meg sebessen sokan elfutottak, félő, hogy valami jüvendőbéli gonoszt ne jelentsenek.” Írja  Cserei György (1700-1774) történetíró a  naplójában. (Forrás: Idősebb nagy-ajtai Cserei György „Diárium”-ja.=Történeti lapok, 1874.26.sz. 405.p.; Természettudományi Közlöny, 1888. márc. 121.p.)
„1765…novemberben három  egymásutáni reggelen, napfölkelte előtt északi irányban szokatlan fény volt látható (az északi fényhez semmiféle hasonlatossága nem volt). Ez a fény egy körbe összehúzódott, melyből csillagsziporkákhoz hasonló fénylések hullottak és a földet megvilágították” írja a Brassóban élő Teutsch József (1702-1770) evangélikus lelkész és tanító ugyanerről a meteorzáporról némileg homályosabban (Forrás: Joseph Teutsch: Nebenarbeit. Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó. 1853. IV.köt. 180.p.; Természettudományi Közlöny , 1911. 439.p.).
„Csudálatos híreket beszéllettek a szent-Márton napi (nov.11.) vásárhelyi sokadalomra járt emberek: látták éjjel 3 órakor, hogy a csillagok összvefutkosván sűrűen dél felé leverték egymást. Tüzes seprűt is, némelyek lófarknak mondták, láttak… Egy franciscanus írta, hogy ő Bihar vármegyéből jövén bé a sebesvári passuson, ugyanakkor mindnyájan látták, hogy egy magyar kard az égen ment napnyugot felé, tartott két órát. Kísérte 3 dárda is, de azok három fertály alatt elenyésztek.” írja Erdélyben Halmágyi István (1719-1785) (Forrás: Halmágyi István naplói 1762-69. Közli: Szádeczky Lajos. Bp. 1906. Magyar történelmi évkönyvek és naplók a XVI-XVIII. századokból. 4. köt. 219-220.p. mindhárom leírás megjelent  Bartha Lajos: A Leonidák „elveszett” maximuma a magyar krónikákban. = Meteor, 1989. 10.sz. 43-45.p.). Egy negyedik független leírás:
„(1765) Csodálatos jelek… novembernek elein…Nagy égijelek is láttattak, némelyek azt observálták ugyanazon időtájban, hogy szépen megvirradott egy éjszaka, azután ismét mindjárt setétség következett, mely tovább tartott az estvétől fogva virradásig való éjszakánál. Némelyek embereket láttak az egen, kiknek fegyver volt kezekben, némelyek tiszta lévén az ég, a holdból kinyúló világosságot láttak, némelyek mint egy hosszú kötél olyan világosságot láttak az egen, melynek két vége lassan-lassan egybekerült, azután kevés ideig mint egy abroncs úgy látszott, mely elenyészése után vált egy kis felhővé. Rend felett való nagy csillaghullásokat magam is láttam. Isten tudja mi következik reánk!” Írja Rettegi György (1718-1786)  Doboka megyei alispán a vármegyében látott tűzgömbök nyomairól és a Magyarköblösön saját szemével megfigyelt meteorzáporról. (Forrás: Hazánk. III. 1885. 209.p.;  Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok. Bukarest, 1970. 191.p.)
A leírások szerint 1765. nov. 12-én hajnalban volt a Leonidák maximuma, melyet Erdélyben több helyen megfigyeltek, de sehol máshol erről nincs beszámoló, csakis nálunk. (A Magyarországon 1765. nov.12,2-kor látott maximum megfelel 1999. nov. 18,6-nak.)

1832. nov. 13.

„ Levegői tüzek magyar országban. A mult November 12-13-ika közti éjjel hazánk több vidékein levegői gyulladások (tűzi meteor) láttattak. Nevezet szerint Zemplin vármegye déli részén, s Budán a nyugot-északi hegyek felett hajnalban 4 óra táján a levegőben nagy mozgó tűzoszlopok támadtak, mellyek olly világoságot okoztak, hogy a szobákban olvasni-is lehetett. — Ugyan akkor Békés vármegyében Gyula mellett nehány nádmetszők éjjeli foglalatoságaik közt következő tüneményt láttak ön vallomásuk szerint:  „Tiszta holdvilágos, csendes volt az éj. Egy óra tájban rögtön nagyobb világosság lett, s meg rémülve nézénk a  világosító égtájra, hol mintegy három ölnyi hosszú s egy lábnyi szélességű, kápráztató fényű testet láttunk, melly jókoráig mozdulatlanul állott, azután függőleges helyzetét változtatta, s két végei egymáshoz közelítvén karikába látszott egybe folyni akarni. De azon pillantatban más ollyan nagyobb s kisebb golyóbisok-is jelentek-meg, mellyek, mint a futó csillagok, különféle levegőtájra lövelődtek, s végre a föld felé rohantak. Kevés idő múlva az első tűzgolyóbisban nagy pattanás történt, s a tűzkarika villám sebeséggel ragadtatott ide s tova a láthatáron;  az ég kelettől nyugot felé meg nyilni látszatott, s olly nagy világosság ömlött hirtelen a föld felé, hogy a hold is elhalaványult, s fénye eltünt. Ezen  mintegy bűvészet által támadott fény és világosság mellett az égi testek rémitő rendetlenségbe látszattak jönni, minden csillag ingott, mintha az ég boltozatjáról elszakasztatott, s a földre rohant volna. Ezen tünemény éjféli 1—3 óráig tartott, midőn egy felhő tornyosodék elejébe, de azt szemeink előtt egészen el nem tarthatá, mert még gőzkörén keresztül-is láttuk a csillagokat hullani”. — Ezen szegény nádmetszők iszonyú rémüléstől fogódtak-el, s már-is az ítélet napját és a világnak közönséges meg gyulladását várták. — Nagyváradon-is látták e tüneményt, s úgy tetszett, mintha számtalan tüzes üszgök szóródtak volna szerte a levegőben.” (Forrás: Honművész, A Regélő folyóirásnak társa, 1833. ápr.21., 41-42.p.; Természettudományi Közlöny, 1898. márc. 157.p.)
Természeti tünemény. Budán f.e. November 13-ka éjjelén a természetnek igen fenséges egyszersmind borzasztó tüneményi játéka szemléltetett az égen. Keletről észak nyugot felé, de különösen keleten és délkeleten, minden másod perczben, néha gyorsabban is, lassú villám esső gyanánt hullottak le, a kiterjesztett erőségről különböző nagyságu tüzfényü futó csillagok; nehány perczek lefolyta után pedig közben közben nagy és fényes tűzgolyóbisok, mellyek elenyésztekkor a horizont kisebb nagyobb fénybe boriták, s a szemlélet kezdete — éjfél utáni 2 órától 6 óráig, több mint 20 illyen golyóbisok látszottak. Három közülök, a következett környülményeknél fogva, különösen kitetsző volt. Az első, 2 1/2 óra tájban, a  tető pontról látszott jönni, egy raketa távol zugásához hasonlo zörejjel vonúlt kelet felé, mindenütt keskeny tüz nyomát hagyván, melly egy percznél tovább tartott, felső részén pedig mint egy focusból szinte olly sokáig sugárokat lövellett. Az eget részenkint boritó felhők felett egy kis , hosszukás, homály fényü felhőcske, különös , füstel vegyes, egyszersmind forró tüzes mozgásban, erősen be keritve látszott lenni, melly a tüzgolyóbis, s utána maradt fény elenyészte után is mégsokáig tartott. —  A második tüzgolyóbis 3 1/4 óra tájban észak nyugoton olly nagy fénnyelesett le, hogy a Sz. Gellért hegye átellenben, mint tartós villámláskor egészen megvilágosodott, s nehány percz mulva az egész hegy soron távol mennydörgéshez hasonló zugás hallatszott. — Végre a harmadik golyóbis 4 1/4 óra tájban a  Sz.Gellért hegye felett délkeletre pattant szét, melly egy kalap nagyságu, s egy tömött felhővel fedve volt, de ezt, a szélein ugyan csak gyengén, a közepén ellenben teljes fénnyel megvilágosította.  E golyóbisok egymás után következett szét pattanások ideje közben száz, sőt ezer, nagyobb, kisebb, gyakran csak egy fénylő ponthoz hasonló, s a megpillantáskor tüstént elenyésző futó csillagok hullottak le. A levegő vonulat e szemléllet kezdetekor egyenlő volt a felhők keletről nyugotra vonultával. A fél hold a tető ponton állott, imitt amott könnyű s néha udvart képező felhőkkel kerítve. A levegő mérsék eleinte, s az egész tünemény alatt, olly enyhes volt, hogy legkisebb hideget sem érezve órákig lehetett a nyilt ablakban állani; 4 órakor a felhők vonúlta nyugatrról fordult szembetünő hivességgel, s a szép tünemények is enyészni kezdettek.” (Forrás: Hasznos Mulatságok. 1832. II. félesztendő, 46.sz. Dec 8-dikán. 363-364.p.)
„Nov.13-ra virradó éjjel Erdélynek majd minden részein, így Kolosvárt is egészen virradatig látszottak azon világos s tüzes tünemények, melyekről több újság-levelek emlékeztek. Napkeletről nyugotra számtalan égő szövétnek s kendő forma tüzes testek hultak le különböző csavargással: több helyeken széles tüzes lepedő formák látszottak, más helyeken különböző formájú nagy hordók nagyságú tüzes testek széljel pattantak, s az égitesteknek oly különös zavargása tetszett, hogy sokan a világ vége közeledésétől rettegtek. Mennydörgés nem hallatott.  Mivel ilyen forma tünemények ugyan azon időben egymástól felette messze fekvő vidékeken látszottak, ezeknek a levegőég igen magassan fekvő részén kellett történni.” (Forrás: Nemzeti Társalkodó cikkének eredetijéből: Xantus János: Százesztendős időjárási szenzációk. = Az Időjárás, 1950. máj-jún. 187-189.p.)
Csak a budai csillagda fizetett vezetője nem látott semmit!  „Kivonás az 1832-diki nov. időjárást illető budai csillagász intézetbeli vizsgálatokból. (1832. nov.13. Buda) Mindenekfelett mintha egyszerre ki akarná önteni a természet egész esztendei különösségeit … s 13 kára virradóra éjjel egy égi tűzijáték, mellyek valamint Európának egymástól messze eső részein volt látható, úgy a róla tett tudósítások sem igen közelitek egymáshoz, mind az egészre, mind környüláttásaira nézve. A budai csillagász intézeti gondviselő szívesen venné, ha vele valaki eziránti tapasztalait közölné.” (Forrás: Albert Ferenc: Értesítő. = Társalkodó (Pest) II.évf. 1.félév. 1832. 95.sz. 77.sz. melléklet. 1832.dec.12.)
Az észlelési leírások szerint 1832. nov. 13-án hajnalban Európa felett volt a Leonidák maximuma, az időjárás Magyarország nagy részén lehetővé tette a látvány átéléséét. (A Magyarországon 1832. nov. 13,1-kor látott maximum megfelel 1999. nov. 17,7-nek.)

1833, 1834, 1837.

Albert Ferenc (1811-1883) csillagász a következő években  többször részesült a Leonidák záporában, mert így ír három évtizeddel később: „ A német  természetbuvároknak 1837. szept. 10-én Prágában tartott nagy gyülésén,  az ott jelenvolt hét csillagász, köztük én is, állandó egyesületet alapított a czélra, hogy a hullócsillagok észlelete a csillagászati rendes foglalkozások közé fölvétetvén, azok pályáik, nagyságuk és földtőli távolságuk gondosan meghatároztassék, s azóta ez a csillagászok által világszerte meg is történik. De térjünk vissza az 1833-dik évi nagy csillaghullásra s az azóta nyert eredményekre. … az észlelők Palmer és Olmsted jelentése szerint, novemb. 12-dikéről 13-kára virradóra 9 óra alatt legalábbis 240.000 hullócsillag járta be keresztülkasul az eget. Ugyane tüneményt, noha kisebb mértékben — 4 óra alatt 21.000-nél többet — láttam én is a budai csillagdáról;  1833. nov. 13-14. éjjel Palmer, Denison és Olmsted által Északamerikában, és általam Budán , 1834. novembr. 12. és 14-én ugyanott, … észleltetve. De kisebb mértékben ugyanazon időtájban e tünemény évenkint észlelhető volt s általam, valamint más természetbuvárok által, mindig is észleltetett, valahányszor a nálunk rendesen borult novemberi ég azt megengedte.” (Forrás: Albert Ferenc: Hullócsillagok, tűzgolyók, meteorkövek = Eger hetilap, 1863. szept.3. 77.p.)
Akkoriban valóban 1833. nov. 13-án látszott a 19. század legnagyobb meteorzápora, Amerika felett 60.000 – 150.000 Leonida látszott. De a következő években a rajnak említésre méltó aktivitása nem volt. 

Vállas Antal (1809-1869) (az Athenaeum, 1837.nov.5-i számának 578-584.oldalán) hosszan értekezik a Leonida meteorzáporok eddigi észleléseiről, erősebb jelentkezéseiről, felhívást közöl a raj 1837. nov.12-14 közötti megfigyelésére. Az esetleges borult idő esetére írja le a következő sorokat: 
 
„Ha ezen évben általában nem, vagy csak minekünk magyaroknak nem kedvezne az ég — elégedjünk meg azzal, hogy gondolatainkban kissé felemelkedtünk a mindennapi jelenetek felett, hogy elfelejtettük társasági létünk ízetlenségeit, surlódásait, s ha belsőleg erősítve érezzük magunkat, térjünk vissza foglalatosságainkra vidáman s megelégedetten.”

Vállas úr szavai nekünk is, 1999-ben is, novemberben is nagyon időszerűek és szívhezszólók!

A Meteor 1999/12. számában megjelent cikk másodközlése

Hozzászólás

hozzászólás