A földfelszíni távcsövek után most a Hubble-űrtávcső is megfigyelte a szétesett ATLAS-üstököst, és lélegzetelállító felvételeket készített a több mint két tucat kisebb magtöredékről.
Mint arról beszámoltunk, az ígéretes, május végén szabad szemmel is jól megfigyelhetőnek előrejelzett ATLAS-üstökös magjának kisebb darabokra történő szétszakadása április elején megindult, erre utalt ugyanis annak a földfelszíni távcsövekkel megfigyelt szétesése három nagyobb darabra. Az üstökösmag fragmentálódása a fényességének vártnál hamarabb bekövetkező csökkenését okozta, és így sajnos a május végén bekövetkező föld- és napközelsége idejére várt nagyon kedvező megfigyelhetősége sem következik be. Az ATLAS-üstökös május 23-án 116 millió kilométer távolságban (0,775 CSE) lesz legközelebb bolygónkhoz, majd május 31-én lesz napközelben, 37,8 millió kilométerre (0,253 CSE) központi csillagunktól, a Merkúr pályáján belül. Ilyen kicsi napközelség az üstökös megnövekedett gáz- és porkibocsátási aktivitását, ezzel együtt pedig a látszó fényességének növekedését is jelentette volna, ha az eredeti üstökösmag egyben marad. Az ATLAS-üstökössel kapcsolatos előzetes ismertetést Sárneczky Krisztiántól itt olvashatjuk.
Április 20-án és 23-án a Hubble-űrtávcső (HST) WFC3 kamerája az ultraibolyától kezdve a látható tartományt is lefedő UVIS2 csatornán széles sávú optikai szűrővel készített felvételeket az ATLAS-üstökösről, pontosabban annak megfigyelhető magtöredékeiről. A megfigyeléseket két amerikai csillagász, David Jewitt, a Kaliforniai Egyetem Bolygótudományi és Csillagászati Tanszékének professzora (UCLA, Los Angeles, CA) és Quanzhi Ye, a Marylandi Egyetem Csillagászati Tanszékének kutatója (UMd, Greenbelt, Maryland) végezték. Az észlelések idején az ATLAS-üstökös már a Mars pályáján belül járt a napközelsége felé közeledő pályaszakaszon, mintegy 145 millió kilométerre a Naptól. Az alábbi ábra az április 20-án és 23-án a HST-vel készített felvételekből mutat be kettőt.
A megfigyelhető magtöredékek április 20-án és 23-án más-más helyzetben látszottak a képeken, sőt a darabszámuk is változott: április 20-án 30 darab, 23-án pedig már csak 25 darabot lehetett azonosítani: a kisebbek 2-3 nap alatt még kisebb darabokra aprózódtak szét, így annyira halványak lettek, hogy még a HST sem láthatta azokat. Ráadásul a kigázosodást mutató kisebb darabokra a belőlük eltávozó gáz „rakétaszerű meghajtást” fejt ki, így azok eltávolodhatnak az első képen megfigyelt helyükről.
WFC3/UVIS2 kamerájával 2020. április 20-án. A méretskála 10 ívmásodperc, ami az üstökös távolságában 8010 km-nek felel meg. Az égi ekvátoriális észak (N) és kelet (E), valamint a Nap irányát nyíl mutatja (NASA, ESA, HST, D. Jewitt/UCLA, Q. Ye/University of Maryland)
Az ATLAS-üstökös magtöredékeinek a HST-vel április 23-án készített képet az alábbi ábra mutatja, amelyen a két nappal korábban készült képhez viszonyítva a magtöredékek helyzetének és megjelenésének változása is szembetűnő.
WFC3/UVIS2 kamerájával 2020. április 23-án. A méretskála 10 ívmásodperc, ami az üstökös távolságában 7720 km-nek felel meg. Az égi ekvátoriális észak (N) és kelet (E), valamint a Nap irányát nyíl mutatja (NASA, ESA, HST, D. Jewitt/UCLA, Q. Ye/University of Maryland)
Emlékeztetőül érdemes felidézni néhány információt az ATLAS-üstökössel kapcsolatban. A C/2019 Y4 (ATLAS) üstököst a Hawaii-szigeteken, a Mauna Loa csúcsán működő 0,5 méteres ATLAS (Asteroid Terrestrial-Impact Last Alert System) robottávcsővel 2019. december 28/29-én éjszaka készített CCD felvételeken fedezték fel. A NASA JPL (Sugárhajtómű laboratórium) pályaadatai alapján az üstökös a Nap körül nagyon elnyúlt ellipszispályán kering, amelynek fél-nagytengelye 310 CSE, excentricitása 0,99918, a pályasíkja pedig 45,3 fokos szöget zár be a földpálya (ekliptika) síkjával. Napközelben 0,253 CSE-re, naptávolban 621 CSE-re kerül központi csillagunktól. Az üstökös keringési periódusa 5476 év (korábbi pályaadatoknak mintegy 4800 év keringési idő felelt meg).
A C/2019 Y4 (ATLAS) és az 1844. évi „Nagy Üstökös” (C/1844 Y1) pályája nagyon hasonlít egymáshoz, így lehetséges, hogy a két égitest egy nagyobb üstökös szétesett magjának megmaradt darabjai. A közös ős egykor a Nap közelében, a Merkúr pályáján belül szakadhatott szét, de a távoli Oort-felhőből érkezhetett, és került a Naphoz közeli pályára. Az ilyen viszonylag „friss”, a Merkúr pályáján belülre kerülő üstökösök igen aktívak, és magjuk is gyakran szétesik.
A Hubble-űrtávcső 1990. április 24-én indult útnak az amerikai Discovery űrrepülőgéppel, azaz éppen 30 éve. Ebből az alkalomból a Hubble-űrteleszkóp ismét öregbítette hírnevét egy újabb érdekes megfigyeléssel, a szétesett ATLAS-üstökös magtöredékeiről készített megdöbbentő képek elkészítésével.
A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt támogatta.
Források:
Kapcsolódó internetes oldalak:
- Szétesőben az ígéretes ATLAS-üstökös! (MCSE hír, 2020. április 15.)
- Egy üstökösláz margójára, avagy lesz-e 2020-ban nagy májusi üstökös? (MCSE hír, 2020. március 29.)
- 30 érdekesség a 30 éves Hubble-űrtávcsőről (MCSE hír, 2020.04.29.)
- Harmincéves a Hubble-űrtávcső: üstökösök HST-s kutatása magyar részvétellel (MCSE hír: 2020.03.22.)
- A harmincéves Hubble-sztori (MCSE hír, 2020.04.20.)
