A tegnapi éjszaka is végig derült volt. Ezúttal nagyon meleg volt, 18 fokról indult este, és hajnalig is csak 16 fokig hűlt le a levegő. Csukóval összefogtunk, két teleobjektívet szereltünk egy mechanikára, és szimultán fotóztunk egész éjjel. A 200-as telével a Vela SNR komplexum, éta Carinae a Déli Plejádokkal, a Dél Keresztje és a Szeneszsák, majd éjfél után régi vágyam, az Antares körüli ködök kerültek lencsevégre. Holdkelte után a Pipa-köd és a Corona Australis északi régióját fotóztuk. Hajnalig még élvezkedtünk, már csak egy-egy képkocka erejéig csattogtattunk a majdnem zenitben lévő Tejút-centrumba: a Hold mellett is fenomenálisan szépek a nyers képek.
Az Antares csodáit próbaképp feldolgoztam, mi látszik, mennyi kép kell, kell-e még változtatni valamit a beállításokon. A képet mellékelem, bár a színek nem biztos, hogy jók. (Sajnos a laptopos feldolgozás mindig csalóka, nem szokott helyes színegyensúlyt adni, a korábbi tapasztalatok legalábbis ezek.) Az égi objektumok közül ez a kedvencem, nem hiába, már talán 8-10 éve vágyom arra, hogy megörökíthessem ezt az égterületet. Néhány korábbi, otthoni próbálkozásom sikertelen volt, így beláttam, hogy ezt a területet csak jóval délebbről tudom majd lefotózni.
Közben a Newtonnal a Sombrero-galaxist és a Macska-lábnyomot fotóztam a jó öreg 350D-vel. Ma sok gomolyfelhőnk volt nagyon erős széllel, remélem estére feloszlanak, és a szél is eláll.