Szubjektív érdekességek a második Kepler-konferenciával kapcsolatban – helyszíni tudósítónk élményei égen és földön.
A Kepler-konferenciák kötelező velejárója, hogy a nagyközönség számára is érthető, ingyenes ismeretterjesztő előadást szerveznek. Idén sem volt ez másként. A felkért előadó Frank Drake, a SETI (földönkívüli intelligencia kutatásának) atyja. Bár az általa megkonstruált egyenletről – ami a Galaxisunkban egyidejűleg jelen lévő, rádiókommunikációra is képes civilizációk számának becslésére szolgál – mindenki hallott, kevesen tudják, hogy csillagászati, rádiócsillagászati, és egyéb asztrobiológiai kérdésekkel is foglalkozott. A 84 éves fizikus-csillagász mostani előadása a Kepler hatásáról szólt az SETI kutatásra, de ez csak apropónak bizonyult a hihetetlenül szerteágazó, az élet lehetőségeit és detektálhatóságát firtató, az Europán (Jupiter-hold) esetlegesen előforduló medúzaszerű életformákat vizionáló, fejlettebb civilizációk galaktikus „internethálózatát” előrevetítő, intelligens és inspiráló eszmefuttatásnak. Felemelő volt hallgatni. A rögzített felvétel itt tekinthető meg.
Frank Drake-kel (jobbra) Steve Kawaler, egykori diákja, a konferencia egyik szervezője beszélget. A háttérben úszó medúza az első modern SETI-kísérlet kitervelőjének és végrehajtójának abbéli meggyőződését szimbolizálja, hogy az Europa vastag jégkérge alatti óceánban akár ehhez hasonló életformák is jelen lehetnek.
William Boruckinak, a Kepler megálmodójának és első emberének van egy érdekes hobbija, ez pedig az ásványgyűjtés. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy mindenki Billje a konferencia utáni napra egy ásványgyűjtő körútra invitált Steve Bryson barátommal egyetemben – aki a Kepler pixeljeinek zsonglőre a NASA Ames központban. A szűkkörű baráti kirándulás közben két dolog világosodott meg előttem a sok kolléga által nagyra becsült, sőt titokban Nobel-esélyesnek gondolt Billel kapcsolatban: egyrészt rendkívüli kitartással rótta a sokszor elég meredek kaliforniai ösvényeket, pedig életkora jócskán túlhaladta már a hetven évet, és a nap is tikkasztóan sütött. Ez ugyanannak a makacsságnak a tükröződése, ami 15 éven át arra sarkalta, hogy a folytonos kudarcok ellenére ne tegyen le álmának, a Kepler missziónak a megvalósításáról. Másrészt hobbija ismeretében az is rögtön érthetővé vált, hogy miért vonzódik olyan rendkívüli mértékben a kőzetbolygókhoz. A Kepler előtt az Apolló programon kívül geofizikai expedíciókban is részt vett – tudom meg tőle. „Ha annyi ezer dollárom lenne, ahány bolygót találtunk …” – mondja cinkos mosollyal, majd geológuskalapácsával szakértő módon két darabra tör egy követ ősi apró életformák maradványai után kutatva. Jó értelemben vett megszállottságánál csak szerénysége nagyobb. Örülök, hogy barátja lehetek.
Ásványgyűjtő körúton Bill Boruckival, a Kepler első számú vezetőjével, San Franciscótól északra.
Bill Borucki nem csak a kőzetbolygókért, de a földi kőzetekért is rajong.
Másnap San Franciscóból Frankfurt felé repülve rövid pihenés után kinéztem a gépmadárból a tőlem látható északi égboltra, ahol elképesztő látvány fogadott: az egész ég lángolt, fénypászmák tobzódtak, fotonfüggöny terítette be a bársonyfekete égi kulisszát. November 11-én 6:00 – 7:00 UT között Grönland felett erős sarki fényt figyelhettem meg! Az égi tünemény néha az egész látható eget befedte (kb. 20 x 40 fok). Erős fényű, függőleges sávok látszottak, ezeknek a színe is észrevehető volt – főként elfordított látással – elsősorban zöld, enyhe pirosas-lilás beütéssel. A sávokon kívül egy masszív, homogén, diffúzabb rész pompázott északkeleti irányban. A show folytonos, a változás állandó volt: a fénydorongok tánca már alig néhány másodperc szemlélődés alatt szembetűnt. A fényfüggönyt kézben tartott Canon EOS T3-as digitális géppel fotóztam több-kevesebb sikerrel, miközben takarókkal igyekeztem kiküszöbölni a repülő belső világításából eredő fényeket. Öt másodperces expozíciókat használtam 6400-as ISO érzékenységgel, a kamerát nekitámasztottam a gép falának. Érdekes, hogy az aurora borealis sokszor annyira kiterjedtnek tűnt, hogy inkább annak hiányát, a sötétebb részeket volt érdemes nyomon követni. Hasznát vettem rövidlátásomnak: szemüveg nélkül a rendkívül erősen izzó tartományok felületi fényessége a Deneb defókuszált fényénél sokkal erősebb volt, de a Vegáét nem érte el. A halványabb csillagokat az auróra egyszerűen lemosta az égről. Ahogy dél-kelet felé haladtunk, a sarki fény gyorsuló ütemben zsugorodott, végül már csak az északi horizontra koncentrálódott. Egy órás megfigyelésem után aztán rohamosan világosodni kezdett az ég.
A Kepler-mező, hogy még sohasem láttam: sarki fénnyel Grönland felett. A két fényes csillag középen és balra a Vega és a Deneb.
Eddig még sohasem láttam sarki fényt, pedig már többször repültem Grönland felett éjszaka, az otthoni ritka feltűnésekről pedig rendre lemaradtam. Szerencsémre a jelenség éppen az északi régiókból cirkumpoláris Kepler-mező irányába látszott. A gyönyörű tüneményt és a véletlen egybeesést a minden szempontból sikeres Kepler konferencia méltó megkoronázásának könyvelhetjük el.
