Az SGR 1806-20 jelű neutroncsillag 2004. december 27-én nagy energiájú röntgensugárzást bocsátott ki egy kitörés alkalmával. A feltételezések szerint egy törés vagy deformáció keletkezhetett külső, szilárd burkolatában, ami csillagrengéssel és sugárzásának ugrásszerű növekedésével járt. Az eseménytől érkező erős sugárzást a Föld körül keringő űrobszervatóriumok mellett a Cassini, az Ulysses és még a Mars Express is rögzítette, valamint érzékelhető változást okozott bolygónk ionoszférájában. Az esemény során egy tizedmásodperc alatt közel annyi energia szabadult fel, mint amennyit a Nap 150 ezer év alatt sugároz ki. GianLuca Israel, Luigi Stella és Tomasko Belloni (Olasz Nemzeti Asztrofizikai Intezet) az adatok részletes elemzésével sikeresen mutatták ki a csillagrengést.
A bolygónktól kb. 50 ezer fényévre lévő, 1-2 milliárd évvel ezelőtti szupernóva-robbanás során keletkezett neutroncsillag kitörését az RXTE röntgenműhold adatai alapján tanulmányozták. Az égitest a magnetar nevű, rendkívül erős mágneses térrel bíró neutroncsillagok csoportjába tartozik. Ezeknél az objektumoknál a mágneses tér annyira nagy energiájú, hogy időnként képes az égitestek szilárd kérgében töréseket létrehozni. Ettől anyagáthelyeződés történik, amely csillagrengést és az égitestről érkező gamma- és röntgensugárzás intenzitásának ugrásszerű megnövelését eredményezi.
Fantáziarajz a kitörésről (NASA nyomán)
A vizsgált neutroncsillag tengelyforgási ideje 7 másodperc, ennek megfelelő periódusban érkezik hozzánk röntgensugárzása. A ciklikusan jelentkező sugárzásban sikerült a csillagrengés nyomán támadt rezgést kimutatni. A robbanás után három perccel kezdődött a neutroncsillag rezgése. Utóbbi frekvenciája 95,4 rezgés volt másodpercenként, ami mintegy 10 perccel a jelenség után kezdett észrevehetően gyengülni. Ahhoz hasonlóan, ahogy a földrengések a Föld, a naprengések pedig a Nap belső szerkezetére utalnak, a neutroncsillagok esetében is következtethetünk a belső szerkezetre a rengéshullámok viselkedéséből. A neutroncsillagok belsejéről alig tudunk valamit, talán szuperfolyékony állapot, esetleg kvarkok, vagy még egzotikusabb részecskék jellemzők bennük.
A rezgések további elemzésével, és a neutroncsillagok belsejét leíró modellekbe illesztésével talán közelebb kerülünk az objektum természetének megértéséhez. A most megfigyelt neutroncsillag egyébként egyike annak a négy magnetarnak, amely lágy gammasugarakat bocsát ki periodikusan.
Forrás: UCSD 2005.07.12.