Az amerikai Peregrine holdszonda kudarca

8318

Sajnos nem teljesülhet az amerikai Peregrine holdszonda programja, mert váratlan súlyos technikai problémák miatt nem tud leszállni a Holdon.

Mint arról beszámoltunk, a NASA – Astrobotic Technology Company együttműködésével megépült Peregrine (‘Vadászsólyom”) holdszonda útnak indítása sikeresen megtörtént a floridai Cape Canaveral űrközpontból 2024. január 8-án hétfőn, magyar idő szerint 08:18:38-kor.

A Peregrine-szondát a Hold felé vezető pályára állító Vulcan Centaur VC2S nagyteljesítményű hordozórakéta kifejlesztését és elkészítését, valamint az indítást szintén a NASA-val kapcsolatban álló United Launch Alliance (ULA) hajtotta végre. Egyébként ez az út volt az ULA Vulcan Centaur rakétájának első bemutatkozó repülése, ami sikeresen meg is történt, de váratlan technikai problémák léptek fel még az indítás napján magán a holdszondán.

Az indítás NASA élő közvetítésében bemutatott egyik animáción a Vulcan Centaur hordozórakéta utolsó fokozata (cargo vagy szállító fokozat) kúpos része felett helyezkedik el rögzítve a holdszonda, miközben a rakétafokozat hajtóműve sikeresen kijuttatja a szondát a világűrbe. Ez után a holdszonda leválik a szállító fokozatról (NASA, YouTube, 2024.01.08.).

A bekövetkezett technikai probléma valószínű hátterének érzékeltetésére a következő néhány képen bemutatjuk a Peregrine leszállóegységének szerkezetét, valamint a kész szondát.

A Peregrine összeszerelés közben az Astrobotic Company amerikai magánvállalat pittsburgh-i központjában 2020-ban (Astrobotic Technology, SPACE.COM, 2022.04.22.).

Az alábbi képen a Perregrine-holdszonda a Vulcan Centaur hordozórakéta utolsó fokozatára szerelve látható.

A holdszonda a Vulcan Centaur hordozórakétára erősítve a külső burkolat nélkül látható a 2020-ban elvégzett tesztelés során (NASA, ULA, Astrobotic Technology, forweather.com, 2022.02.09.)

A hordozórakéta gyorsítófokozatáról a Peregrine sikeresen levált és a földi irányítóközponttal működésbe lépett a rádiókapcsolat. Azonban olyan alapvető és súlyos technikai hiba jelentkezett a szonda hajtóműveinek bekapcsolásakor, aminek következtében meghiúsult az űreszköz irányíthatósága és a Holdra való leszállásának lehetősége.

Az alábbi képen a Peregrine napelemtábláinak egy része, illetve a nagy méretű hajtóanyag tartályok láthatók.

A teljes leszállóegység tetején és oldalán is vannak napelemtáblák. Négy nagy üzemanyagtartály is látható, amelyek a manőverezést és a leszálláskor a fékezést biztosítják (NASA, Astrobotic Technology).

A hajtóművek bekapcsolása után a szonda napelemei nem fordultak a Nap felé és ennek következtében az elektromos energiaellátás megszűnt, miután az akkumulátorok is lemerültek. A szondán levő kamera felvételén súlyos anomália látszott: a burkolata deformálódott, ami valószínűleg az üzemanyag viszonylag gyors elszivárgásának a következménye lehet. Az indítás után néhány órán belül kialakult vészhelyzet pontos okainak tisztázása még tart.

A szonda külső burkolatán deformációk (“hullámok”) láthatók a fedélzeti kamera felvételén (Astrobotic Technology, SpceNews, 2024.01.09.).

A számítások szerint a szondának még körülbelül egy napra elegendő üzemanyaga maradt – ami ráadásul még szivárog is – és a hajtóműveinek még nagyobb teljesítménnyel kell dolgozni a Hold felé vezető pályán. Az Astrobotic cég és a NASA még megkísérli a Peregrine-szondát a Hold közelébe juttatni és eközben a napelemeket a Nap felé fordítani, hogy legyen megfelelő energiaellátás a fedélzeten, illetve a rádiókapcsolat is fenntartható maradjon, de a holdraszállás meghiúsulni látszik.

Sajnos meg kell állapítani, hogy az Astrobotic magánvállalat Peregrine Mission One küldetése kudarccal végződött és nem tudja végrehajtani a holdraszállást. A kijelölt leszállási hely a Hold tőlünk látható oldalán a Gruithuisen-dómok rejtélyes ősi vulkáni területe lett volna, ami érdekes és izgalmas felfedezéseket tartogat a Hold kutatásában.

Az új amerikai holdprogram a Peregrine-szonda most bekövetkezett sikertelenségéből levont tanulságok és következtetések alapján várhatóan a következő hónapokban kijavítja a hibákat és újabb sikeres küldetések várhatók égi kísérőnk megismerésében.

Ebben az évben még két amerikai holdszonda küldetését tervezik a NASA-val együttműködésben: az Intuitive Machines és a Firefly missziókra kerülne sor. Az Intuitive Machines első holdszondájának (IM-1) első indításai ablaka 2024. február közepén lenne és a szonda a Hold déli poláris vidékén szállna le. A Firefly Aerospace Compaines Blue Ghost Mission 1 misszióra is 2024-ben kerülne sor, de konkrétabb dátum vagy időszak még nem ismeretes,. A Firefly holdszonda a tervek szerint a Hold Mare Crisium (Válságok Tengere) területén landolna.

Egyébként a Japán Űrügynökség (JAXA) útnak indított SLIM (Smart Lander for Inverstigating Moon) holdszondája 2023. december 24-én sikeresen holdkörüli pályára állt és a tervek szerint magyar idő szerin 2024. január 19/20-ra virradó éjjel fog leszállni a Holdon, ami szintén várakozással teli, izgalmas űresemény lesz.

A hír a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt témaköréhez kapcsolódik.

Források:

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás