Az Uránusz mozgása kuriózumnak számít Naprendszerünkben: a bolygó forgástengelye mindössze 8 fokot zár be a keringési síkkal, vagyis – szemléletes képpel élve – az oldalára dőlve, retrográd (vagyis az órajárással megegyező) irányban forog. A központi csillagunktól átlagosan kb. 20 Csillagászati Egység távolságra lévő planéta nagyjából 84 év alatt kerüli meg Napunkat, így 42 évente kerül sor napéjegyenlőségre. Ezen alkalmak során kínálkozik a legjobb lehetőség a bolygó egyenlítői síkjában fekvő gyűrűrendszer, valamint a légköri felhősávok megfigyelésére.
Az 1965-ös napéjegyenlőség idején a csillagászati műszerek még nem voltak kellően fejlettek a részletes megfigyelésekhez, sőt, az Uránusz gyűrűrendszeréről akkortájt még nem is tudtak a szakemberek (a gyűrűket csak 1977-ben sikerült felfedezni). Így a mostani, 2007-ben kezdődő napéjegyenlőség az első, melynek során részletes tudományos vizsgálatokat lehet elvégezni. Ennek megfelelően a csillagászok tavaly óta lankadatlanul figyelik a kékeszöld színű égitestet a legjobb távcsövekkel (Hubble Űrtávcső, VLT, Keck-távcsövek), hogy minden eddiginél részletesebb bepillantást nyerhessenek az Uránusz gyűrű- és holdrendszerének, valamint atmoszferikus időjárásának tulajdonságaiba.
A L. Sromovsky (University of Wisconsin-Madison, USA) által vezetett, több intézmény tudósait tömörítő kutatócsoport elsősorban a légkörben tapasztalható évszakos változások megfigyelését tűzte ki célul. Ahogyan azt az ember már általános iskolás korában megtanulja, Földünkön az évszakok változását a forgástengely keringési síkra vonatkoztatott "ferdesége" (pontosabban 23,5 fokos dőlésszöge), illetve ebből adódan a beeső napsugárzás felszíni eloszlásának változása okozza. Ugyanez a helyzet más bolygóknál is. Bár napsugárzás intenzitása az Uránuszon mintegy négyszázszor kisebb a Földön mérhetőnél, a rendkívül nagy (98 fokos) dőlésszög miatt jelentős mértékben változik az egyes területek besugárzása. Ennek jelei pedig megfigyelhetőek a távoli planéta légkördinamikai vizsgálatai révén.
Az Uránusz a Keck II távcső közeli infravörös felvételein. A bal és jobb szélső (2005-ös ill. 2007-es) kép összehasonlítása során látszik egy több éve stabil felhőörvény kiterjedtségének hirtelen megváltozása.
A változások nyomonkövetése azonban korántsem egyszerű. Az Uránusz hideg légkörében nem túl nagy mértékű a hőingadozás, ráadásul a hőmérséklet változása kissé lemaradva követi a besugárzás intenzitásváltozásait. Sromovsky és munkatársai a Keck II távcsővel 2007 folyamán készített közeli infravörös felvételek segítségével azt állapították meg, hogy bár a napéjegyenlőség során a bolygó két féltekéjét közel azonos mértékben világította meg a Nap, a hőmérséklet aszimmetrikus eloszlást mutatott, ami még a korábban elnyelt sugárzás következménye.
A mérések elemzése során ugyanakkor sikerült kimutatni, hogy egyes felhősávok fényessége, valamint évek óta stabil viharrendszerek kiterjedtsége és mozgása 2007-ben hirtelen megváltozott – ez pedig arra utal, hogy a napéjegyenlőségek ill. napfordulók idején valóban bekövetkezik egyfajta "évszakváltás" az Uránuszon. Az új adatok segítségével a kutatók alaposabban megvizsgálhatták a planéta légkörében uralkodó szélrendszereket is – eredményeik alapján egyes uránuszi viharok sebessége akár az 1000 km/órát is elérheti.
Forrás: Keck Obszervatórium híroldala, 2008.10.17.
Kapcsolódó cikkünk:
Uránusz: gyűrűk és holdak az Európai Déli Obszervatórium fotóin