Hipernóva okozta kihalások

1246

Egy hipernóva-robbanás, illetve egy kellően közelben lezajló szupernóva-robbanás intenzív sugárzása valóban katasztrofális következményekkel járhat, akár tömeges kihalást is okozhat.

Azonban a 65 millió évvel ezelőtt lezajlott, többek között a dinoszauruszokat (de rajtuk kívül több millió fajt) érintő kihalást előidéző égitest becsapódásának valószínűsíthető helyszínét megtalálták – ez Mexikói-félsziget környékén levő Chicxulub-kráter.

A kihalások okaként a becsapódások azért is tűnnek valószínűbbnek, mivel a földtörténet során a nagy kihalások a jelek szerint viszonylag szabályosan, 30-33 millió évenként következnek be. Napunkat igen nagy távolságban egy Oort-felhő néven ismert, gömbszerű képződmény veszi körül, amelyben elképzelhetetlen számú apró égitest kering központi csillagunk körül. Külső gravitációs hatásokra ebből a felhőből nagy számú égitest állhat át olyan pályára, amely a Naprendszer belső vidékei felé vezet. A belső területekre hirtelen nagy mennyiségben érkező apró égitestek, új üstökösök megjelenése miatt jelentősen megnő egy ilyen égitesttel való ütközés valószínűsége. Az ún. Nemezis-elmélet szerint Napunknak egy igen távoli barna törpe csillag társa van, amely keringése során a fent említett periodicitással okozza a szükséges zavarokat az Oort-felhőben.

Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a Naprendszer a Galaxis középpontja körüli keringés során körülbelül ilyen időközönként halad át a Galaxis fősíkján, és az ott koncentrálódó anyagmennyiség okozza a szükséges zavarokat.

Mindezektől függetlenül természetesen elképzelhető, hogy bizonyos kihalásokat közeli szupernóva-, esetleg hipernóva-robbanás okozott. A kérdéssel kapcsolatban rendszeresen jelennek meg kutatási eredmények, így a ma biztos tudását bármikor felülírhatja egy újabb felfedezés.

Hozzászólás

hozzászólás