A második kisbolygóövet csak 1992 óta ismerjük, bár létezését már az 1950-es években megjósolták a csillagászok. Ez az övezet a Neptunusz térségében kezdődik, alakja egy mentőövre hasonlít és több ezer Cs.E. távolságig tart. Jelenleg még csak a legközelebbi és legnagyobb tagjait ismerjük, azonban már most biztos, hogy a Kuiper-övnek nevezett térségben sokkal több anyag van, mint a fő kisbolygóövben. Számos 1000 km-nél is nagyobb égitestet találtak már itt, amelyek néha a 10. bolygó felfedezéseként jelennek meg a sajtóban, ám ezek a hírek tévesek, hiszen "csak" a Kuiper-öv tagjai. A kisbolygókat főleg úgy lehet kimutatni, hogy elmozdulnak a csillagokhoz képest, ami egy felvételsorozaton észrevehető. Több éjszakai megfigyelés, pozíciómérés alapján meghatározható a pályájuk, így a tőlünk való távolságuk is. A mért fényesség és a távolság, valamint egy becsült fényvisszaverő képesség (albedó) alapján már a méretükre következtethetünk. A legújabb, bár még nem teljesen elfogadott nézet szerint a Plútó is ebbe az övezetbe tartozik, annak legnagyobb tagja, vagyis nem nevezhető nagybolygónak. A Plútó státuszáról még jó ideig el fognak vitatkozni a csillagászok, de a Nemzetközi Csillagászati Unió 2006-os döntése értelmében már kikerült a nagybolygók sorából.
A Neptunusznál kezdődő második kisbolygóövezet, a Kuiper-öv ma ismert tagjai
Üstökösök otthona – a Neptunuszon túl kezdődő Kuiper-öv és a hatalmas Oort-felhő
A Kuiper-öv tagjairól rendkívül keveset tudunk. Pályájuk és a róluk érkező fény színe, esetleg a forgásuk miatt fellépő fényességváltozás periódusa mérhető. Egyedül a Plútó felszínén sikerült valamilyen alakzatokat kimutatni. A Hubble Űrtávcsővel és a legmodernebb földfelszíni távcsövekkel ma már – igaz nagyon gyenge felbontással – de lehet látni néhány részletet a Plútó felszínén. További lehetőséget kínált a Plútó 1978-ban felfedezett holdja, a Charon, amely az 1990-es években számtalanszor elfedte bolygóját. A fedések során lecsökkent a Plútó fénye, a fényességváltozás modellezése alapján pedig lehetőség nyílt a bolygó felszínének gyenge felbontású feltérképezésére. A számítások szerint mindkét égitest jégből áll, a Plútó felszínén metán, nitrogén és szén-monoxid nyomaira leltek, míg a Charon felszínén vízjég található. Olyanok, mint két hatalmas, megfagyott üstökös. Szzuperkötött a forgásuk, ahogy 6,5 naponként megkerülik egymást, mindig ugyanazt az oldalukat fordítják egymás felé.
A távoli Plútó felszínéről készült, javított kép. A kis inzertekben láthatjuk az eredeti HST felvételeket
Az 1992 QB1 jelű Kuiper-objektum (nyíllal jelölve) felfedező felvételei
