Csak egy múló pillanat – planetáris köd az ESO felvételén

2574

A halovány, mulandó fényű ESO 577-24 katalógusjelű planetáris köd csak rövid ideig, mintegy 10 ezer évig fog látszani — szempillantásnyi idő ez csupán a csillagok életéhez viszonyítva. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Nagyon Nagy Távcsövével (Very Large Telescope – VLT) készítették az alábbi felvételt a planetáris köd ionizált gázgömbjéről. A ledobott héj a középen látható forró haldokló csillag utolsó lehelete. A planetáris ködöt alkotó gázhéj tágulásával és ritkulásával fénye lassan láthatatlanná enyészik.

Az ESO VLT egyik 8,2 m-es főtükörátmérőjű egységtávcsövének FORS2 műszerével a Kozmikus Gyöngyszemek program keretében készült felvétel az ESO 577-24 jelű planetáris ködről. Forrás: ESO.

Ez a felvétel egy múló csillagászati pillanatot örökít meg; az ESO 577-24 jelű planetáris köd csupán átmenetileg létező, ragyogva fénylő, táguló gázhéja látható rajta [1]. A köd egy halott óriáscsillag maradványa, ami levetette a külső rétegeit, és csupán egy kicsiny, rendkívül forró fehér törpecsillagot hagyott hátra önmagából. A kis maradvány fokozatosan ki fog hűlni, és el fog halványulni a régi hatalmas csillag puszta árnyékaként.

A vörös óriások a csillagok életének végső fázisát jelentik. Hidrogén üzemanyaguk kimerült már a magjukban, és a mag a gravitáció ellenállhatatlan szorításában egyre zsugorodik. Az összehúzódás révén fellépő hatalmas nyomás alatt a magban újabb energiatermelő atommag-reakciók indulnak be, minek következtében a külső rétegek erőteljes csillagszél formájában lefúvódnak az égitestről. A haldokló csillag izzó magja erős ionizáló hatású ultraibolya fénnyel világítja meg a levetett rétegek gázanyagát, ami ettől fényleni kezd. E folyamat eredményét szemlélhetjük meg a felvételen egy planetáris köd formájában. Nem más ez, mint a néhai csillag mulandó emlékműve [2].

Ezt a káprázatos planetáris ködöt az 1950-es években fedezték fel a National Geographic Society  — Palomar Observatory Sky Survey égboltfelmérő program keretében. Az égitest 1966-ban került be az Abell Planetárisköd-katalógusba [3]. A Földtől mintegy 1400 fényévre lévő, kísértetiesen ragyogó ESO 577-24 köd csak erős távcsővel figyelhető meg. A fehér törpe hűlésével a táguló köd is egyre halványodni fog, míg végül teljesen belevész a világűr sötétjébe.

Az ESO 577-24-et ábrázoló felvétel az ESO Kozmikus Gyöngyszemek (Cosmic Gems) programjának keretében készült. Ennek a tudomány-népszerűsítő és ismeretterjesztő kezdeményezésnek érdekes és látványos égitestek megörökítése a célja. A program az ESO távcsöveit használja ki olyankor, amikor a körülmények nem alkalmasak tudományos munkára. Ennek ellenére a felvételek később esetleg tudományos kutatásokban is felhasználhatóak lehetnek, ezért ezeket az ESO a Tudományos Archívumában megőrzi, és minden csillagász számára elérhetővé teszi.

Megjegyzés

[1] Az első planetáris ködöket a 18. század csillagászai figyelték meg. Ezek a halványan derengő, határozott peremű égitestek a Naprendszer bolygóira emlékeztették őket.

[2] A mi Napunk tiszteletre méltó, 10 milliárd éves korára fog csak vörös óriássá fúvódni. Emiatt ma még szerencsére nem kell aggódnunk, hiszen a Nap még csak 5 milliárd éves.

[3] Az égitesteknek gyakran több hivatalos nevük is van, mert különböző katalógusokba is bekerülhetnek különböző jelölésekkel. Ennek a ködnek az Abell Planetárisköd-katalógusbeli azonosítója PN A66 36.

Forrás: ESO

Hozzászólás

hozzászólás