Tavaszi örömök: együttállás, állatövi fény és tűzgömb

972

Itt a tavasz! A tavaszi égbolt legszebb látványosságait a tihanyi Belső-tó partjáról örökítette meg asztrofotósunk.

Landy-Gyebnár Mónika, Tihany

A március 15-ével kezdődő hosszú hétvége kedvező időjárását kihasználva pénteken és szombaton este is Tihanyban, a Belső-tó partján fényképeztem a nyugati eget az egymástól már távolodó Vénusz-Jupiter párossal. Már pénteken is nagyon látványos volt az állatövi fény megjelenése, ezen az estén sajnos korán haza kellett jönnöm, mivel az utolsó busz is korán jött. Szombatra akadt egy kedves barát, aki később hazafuvarozott, így ki tudtam várni a bolygók lenyugvását is.

2012w11-nagy

A pénteki estén sokak által látott fényes, zöld tűzgömbről sajnos lemaradtam, de a szombat kárpótolt érte! Sorozatot fényképeztem, amikből timelapse videó készült az állatövi fénnyel és a bolygópáros lenyugvásával. Éppen az állatövi fény Tejútig nyúló kúpjában gyönyörködtem, amikor egy nagy zöld villanást észleltem északi irányban. Azonnal odanéztem, s még sikerült elkapnom, amint egy igen fényes, becslésem szerint -5 / -6 magnitúdós tűzgömb villámgyorsan zuhanva eltűnik a Kis-Erdő-tető dombja mögött. Mivel a fényképezőgépem 10 mm-es halszem objektívvel dolgozott, így nagyon bíztam benne, hogy belefért a fotóba a tűzgömb. Rögtön felhívtam Biró Zsófiát, aki Ágasváron töltötte a hétvégét, szintén a tavaszi tűzgömbökre lesve, ám nála sajnos már takarásban volt az az égrész, ahol az általam látott tűzgömb leesett. Remélem, akadt azért hazai észlelő, aki megláthatta!

A közösségi oldalak előnye, hogy a fotómat a Facebookon meglátva cseh amatőrtársunk, Martin Popek jelezte, hogy a saját videometeoros kamerája  is elkaptaa tűzgömböt, illetve az egyik cseh időjárási webkamerán is megvan, ahol végig látszik a nyom. A videometeoros kamera pontos órája szerint 18:31-kor érkezett a tűzgömb.

A holdtalan tavaszi estéken jól megfigyelhetőek a meteorok, az ilyenkor gyakoribb tűzgömbök, s ha megfelelően tiszta, fényszennytől mentes égboltunk van, az állatövi fény is elvarázsolja a szemlélődőt. Különösen szerencsés, hogy egy fotón sikerült megörökíteni az ekliptika vonalában elterülő por szórt fényét, a légkörünket zöld izzással köszöntő tűzgömböt és ráadásnak még a horizont felé araszoló Jupitert és Vénuszt is.

Hozzászólás

hozzászólás