Keresd a holdsarlót!

3556

Ismét szerencsém volt a Las Campanas Obszervatóriumba látogatni. Ez alkalommal újhold környékén, mert nem műszer-szervizelés volt a cél (amit gyakran telehold idejére ütemeznek) hanem halvány galaxisok spektroszkópiai megfigyelése.

Fűrész Gábor, Las Campanas, Chile 

A hosszú expozíciós idők a 6,5 méteres Magellan-távcsövön azt jelentették, hogy rengeteg időm maradt az egyes objektumok megcélzása között, hogy kint üljek a szabad ég alatt és nézelődjek, fotózzak. A Hold egyre később kelt fel az éjszakák vége felé, egyre több sötét időt hagyva mélyég-fotózáshoz – már amikor a gyakran viharos erősségű szél engedte a fotózást. Az első napokban csodás látvány volt, ahogy a hamuszürke fényben úszó korong bukkant ki először az Andok argentínai hegygerincei felett, majd követte azt a fényes sarló.

Holdsarló az Andok vonulatai felett, 2019. szeptember 27-én hajnalban. A felvétel készítésének idején a holdsarló kora 31 óra 21 perc volt, vagyis ennyi idő volt hátra az újhold bekövetkeztéig.
Az utolsó napon viszont, szeptember 27-én, mindössze fél óra volt a holdkelte és a napkelte között. A horizont túl fényes volt már, a sarló csücskének megjelenését szabad szemmel nem tudtam észrevenni, de a képeken sikerült megörökíteni. A fényes horizont miatt azonban túl rövid expozíciós időt kellett használni, s az egyedi képek nagyon zajosak voltak. Így vártam pár percet, s amikor a Hold pár fokkal a hegyek fölé ért, készítettem egy 40 képből álló sorozatot, követéssel. Ezek összeátlagolásával sikerült a zajt lecsökkenteni, csakúgy mint egy éjszakai asztrofotó esetében. Ez lehetővé tette a színek kiemelését és a folytonos szín- és fényesség-átmenetek megőrzését. A követés megállításával készítettem egy képet az előtérről, ami láthatóvá tette az egymás mögé ágyazott hegyláncokat s egy kis darabot a hegytetőről, ahonnan a fotók készültek. Ezen a képen természetesen az ég túl fényes lett volna, így a horizont alatti részt illesztettem erről a fotóról az összeátlagolt kép amúgy teljesen fekete hegyvonulat-sziluettjébe. Összességében a vizuális látványhoz közeli hatást sikerült így elérni, kissé élénkebb színekkel.

Canon Eos 5d Mark iii
Sigma 85 mm f/1,4 Art f/2 fényerőnél
ISO 100, 40 db 1/3000 másodperces kép átlaga
előtér: ISO 100, 8 másodperc

Hozzászólás

hozzászólás